Spanyolnátha művészeti folyóirat

Bajtai András

Rajz és kívánság

Ezt az egészet én rajzoltam. Most sötét van,
és szeretném ezt a rajzot mégis gyorsan elfelejteni,
a színtelen házat és a fénytelen szobákat, 

és bennük a fehér apát és a fekete anyát. Azt
kívánom, bár ne lenne most a papíron inkább senki,
és soha nem sütne ki már a nap ezen a képen,  

hogy ne kelljen többet senkinek az árnyékában ülnöm,
hogy tűnjenek el örökre az ajtók, az ablakok, a falak.
Más okból voltam én itt, valaki ezt írta rájuk.

Hang és kerítés

Nem a sötétet. És nem a hangosat. Én nem
ezt akartam. Egyetlen történetet szerettem volna
csak: pirosat. Egy mese elejét, egy mese végét.

Én nem így akartam. Nem ezt a sötétet. És
nem ezt a hangosat. Egyetlen piros történetet
szerettem volna csak: színekből neveket,

hangból házakat. Én nem ezt akartam. Nem így.
A tulipánok túl pirosak, kezdjük ott, sértenek.
A kerítés pedig túl vastag. Túl piros és túl fehér.

Hang és vér

Hangból volt a Nap. És hang voltam én is,
meg szomjúság. Hang voltam én is, és nem
tudtam beszélni, de ők nevet adtak nekem.

Azt mondták: vadász, erre én: vér.
És megtanultam, hogy piros. És így is lett.
Nem volt hangom, ők mégis elneveztek,

úgy hívtak: piros. És megtanultam beszélni.
Hang voltam, végül csak szomjúság, de
a szomj nem enyhült, a kortyok ittak tovább.