Spanyolnátha művészeti folyóirat

Sebők Éva

Sörömbölés

Gyere üljünk le egy sörre és majd
jót vitatkozunk — mondtam. — Nem
szeretem a sört — mondta. — Nem baj —
legyintettem. — Én se. De hát tudod
hogy van ez. Nem lehet  kilógni a
sorból. — Jaa?... — mondta. —  Én
kávézni szoktam.  — Aha — mondtam. —
Nekem meg jöhet a kóla. — Szóval sör?
— Mégis? — kérdezte. — Annak ellenére
hogy? — Sör — vágtam rá határozott
keménységgel. — Hab és krigli.
Hiszen a társadalom és irodalom nagy
sorskérdéseit akarjuk feszegetni és
cseszegetni. Végtére is valakik csak
vagyunk ebben a rohadt kócerájban!
Vagy nevezd világnak ...Hát nem?

Világra szóló

Szeretném világgá kiáltani azt hogy...
vagy például azt hogy ... vagy azt a
drámai végkifejletet... De hagyjuk.
Hiányzik hozzá a kellő hangerő. Meg
térerő. Szócsövem meg nincs. Szó se
róla. És sajnos nem tartozom
azok közé, akiknek suttogása is
közhír. Közhírré tétetik. Nem
kiáltom hát világgá — a világba —
vakvilágba — hogy hé haver! bajtárs
kortárs és balfék barát s ellenség
 - ide süss! kis szűcs...Világgá
kiáltásom helyett bioritmusra ketyegő
óráim közt inkább én hallgatom
lehajtott fővel s nyitott füllel a
világ kiáltását. Én hallgatom