Spanyolnátha művészeti folyóirat

Czapáry Veronika

Puha takarók

Fekszem az ágyban és tűnődöm, elhozzam-e neked a régi kis nyuszikát, meg a takarókat, az álmosokat, ugyanaz a rémület, az álom már nem ugyanaz és az ébrenlét, gyermekkorom veszett gyűrt álmai, nem ugyanaz, miért is, gyűrt lepedőkbe gyömöszölöm magam, kellemes ez a kilátás, puha takaró, betakarom önmagam, elrejtőzöm, elrejtőzöm, pest utcáin írom a szavakat, komolyan ezt gondolom, a sokadik utcaparton akármilyen nehézség, mennyiségileg és lényegileg alaktalan, akármilyen, a középkor álmaira emlékeztet, legszívesebben eltemettem volna, csak reggelig ütném, amíg el nem olvad, elalszom és jönnek a jó puha meleg takarók, betakarom magam és észrevétlenül átcsusszanok az ébrenlét és álom világába, a nagybetűs világba, V, az álom félhomályába puha takarókkal, aztán felébredek, milyen jó is aludni, ott lenni, ahol az aranyló nap betakargatja a betonokat, milyen jó is ott lenni, egy vékony vonal választja el a tudatot a tudattalantól, ott lenni, a köpenyem poros, itt áll, akár a kislány, akárhány úton, nem tudom, melyik betű után melyik betű jön, az álom sejtsávja, színkavalkád reggel, melyik betű jön, mindezt tudom, ledermed, most lenne szükségem rá, arcomon hangtalan, az ősz is őrzi a puha takarót, csendesen betakarom magam gyengéden, ebben a vetésben a hajnali időben, aztán megfésülködöm, ragyog a haja, akárhány nap a feszültség, megfésülködik, nézem, ragyog, a lámpák előtti nagy fehér izzók, lampionok, szép, ő az elveszett, onnan nézni az egész világot, az újságokat, a sávokat, megfésülködni az emlékezhetetlenben, amikor megtudtam, kezei, sokféle hangon mivé lett, mit fognak mondani a reggelek, mosolygásuk, aztán betakarom, olyan jó a lepedő, sötétség, világosság, sötétség, hihetetlenül világos köd, tényleg ez fáj, na nem mondod, na, soha nem mondod, korai álmokon, ködben meglátszik a szemed valóságtalan arcokon, az álomittas italokban, abban a képzeletben, kék és mozaikos köd, én úgy szeretem, ártatlan voltam tényleg, meglepett felhőkhöz esdekeltem, feldolgoztam a feszültséget, jönnek a felhők, budapest utcáit úgy szeretem, nagy puha takarókba takarom magam és ázottan, mint a nap, fázom, kezébe vesz az álom, az álom robbanása, beragadt kis sebek, mondd, miért élsz, miért írsz, kis kendő, elmaradhatatlan semmiféle gondolat, a friss szélben ázik, az elmállottakat elviszi a szél, rágós a hajam, nagy puha takarók, emlékszel rá, milyen jó puha meleg a testem, a sejtjeim zománca, az a hangulat, ahogyan a vér áramlik bennem, a bizsergés, magam lennék, maradjon ott, maradjon, ott maradjon a hajnal az esőkben, a nyár milyen szép, forró, mindig elfelejtem, a szépséget, a gyönyört, a tavat, a takarókat.