Spanyolnátha művészeti folyóirat

(Nyafogtál, fintorogtál...)

Ma olvasónapot tartasz, olyan régen olvastál sokat és folyamatosan, legfeljebb egy-egy apró bekezdést, pár oldalt, buszon, villamoson, metrón vagy vonaton két megálló, esetleg két alvás közt. Normális, olvasásra alkalmas, vagy éppen olvasáshoz méltó körülményeket nem teremtettél, inkább szinte kéretted magad, nyafogtál, fintorogtál, ha eszedbe jutott, hogy olvasni akarnál, esetleg kellene, és, őszintén szólva, volt is mit csinálnod, nem unatkoztál, ugye, nehezen tudtad volna rávenni magad a fotelban ülésre, az otthoni kávé kortyolgatására, a megfelelő könyv kinyitására, a belemélyedésre, az átszellemülésre.
Aztán valahogy sikerült úgy ébredned, hogy ez így nem mehet tovább, kipattant a szemed és kipattantál az ágyból, gyors zuhany, még gyorsabb öltözés, mielőtt azonban a fotelba vágtad volna magad, vagyis mielőtt leemelted volna a polcról a megfelelő könyvet, úgy döntöttél, hogy nem főzöl kávét, hanem egyből a kedvenc kávézódba mégy, ott fogsz olvasni. Azt is végiggondoltad, vásárolj-e új könyvet, elvégre annak is megvan a maga romantikája, izgalma, a friss zsákmánnyal beülni, szaglintani a még szűz lapokat, végül mégis inkább a polcodhoz fordultál, de tulajdonképpen már a szobába lépéskor döntöttél, ösztönösen tudtad, hogy azt a könyvet emeled ki a tömegből, azt, bizony, hiszen már régóta szemeztél vele, egyszer-egyszer eszedbe jutott, mi lenne, ha, és bár eleddig mindig csattanós válaszként magadra sértődtél, miszerint nincs most neked erre időd, energiád és érkezésed, a ma reggeli ébredésedkor beléd költözött lendület és energia nem hagyott kétséget, elérkezett ennek a könyvnek az ideje, ma ezt olvasod és kész.
Már az utcán, céltudatos sétád közepette ki-kinyitogattad a könyvet, lapozgattad, bele-belekaptál sorokba, mondatokba, egyfolytában izzadt a tenyered a rád váró izgalmaktól, meg egyáltalán attól, hogy végre ma végre tényleg olvasni fogsz, azt a semmivel sem összehasonlítható érzést fogod megélni, amikor fokozatosan belemélyedsz, átszellemülsz, körülötted megszűnik létezni a valóság, csak a szavak, a mondatok, a sorok, a könyv. Türelmetlenül lépkedtél, legszívesebben megálltál volna az utca közepén, és ott nekifogtál volna, amíg bírtad volna erővel, de azért azt is nagyon jól tudtad, és hát ezért siettél annyira a kedvenc kávézódba, hogy a kedvenc hosszúkávéd kortyolgatásával összekötve az olvasás maga lesz a csoda.
És órák óta üldögélsz, ki tudja, te biztos nem, hányadik külön hideg tejes hosszúkávédat kortyolgatod, amikor már nem bírod tovább, kénytelen vagy előhúzni papírt és ceruzát, hogy néhány oldal- és bekezdésszámot felírj. Szereted ezeket a pillanatokat, jóllehet kissé megijedsz, mert ha nem vigyázol, könnyen kizökkenhetsz az olvasásból, az olvasónapodból, írni, irogatni fogsz, feljegyezni, vagy, ami sokkal rosszabb, sokkal kártékonyabb, hogy továbbgondolod az elolvasottakat, aztán a saját gondolataidat is, tovább, egyre tovább, cáfolsz, igazolsz, vonatkoztatsz, ezért most megállsz egy pillanatra, nem csinálsz semmit.
Mert nem mindegy, hogy elkezded-e a vonatkoztatást, ha igen, milyen reménnyel, vagyis a kiragadott mondatok, gondolatok továbbvihetők-e aztán, az itt a kérdés. Hi-hi, megint felbukkannak ezek az úgynevezett nagy kérdések hosszú kávéd kedvenc kávézódban kortyolgatása közben; magadban vagy, befelé fordulhatsz, átadhatod magad a gondolatok árjának, sodródsz, ülsz a csónakodban és a hullámokra hagyatkozol, közben odabent nyikorognak, recsegnek-ropognak a nagy, sőt, hatalmas szavak, a nagy, sőt, hatalmas gondolatok!
Abban reménykedsz, nem hiábavaló a tömérdek agymunka, egyre tisztábban látsz ésvagy hallasz, úgy is mondhatnád, bölcsülsz, majd egyszer, valamikor bölcs leszel. Persze erősen valószínű, hogy öreg bölcs, lehet, hogy nagyon öreg, mert hiszen az általában úgyan szokott lenni.