Spanyolnátha művészeti folyóirat

Barta Edit

(Mindenáron hasonlítani...)

?
Ülsz a buszon a kislányoddal, a barátnőd, aki talán a feleséged is, később száll fel, mégis melletted áll. Vele szemben, kicsit előrébb két, egymásra hasonlító lány ül, az egyik barna, a másik szőke. Váratlanul nem bírsz magaddal, muszáj kinyitnod a szádat, megszólalni, mondani valamit. Négykézláb mászol hozzájuk, hogy feltedd a kérdést.
Nem rossz úgy kinézni, mintha egy esküvőszervező és egy menyasszony mindenáron hasonlítani akarna egymásra?
A háttérben, dohos vetítővásznon megjelenik a két nő portréja, miközben rászólsz a feleségedre, ugyan üljön már le, csakhogy neki most kell leszállnia. Egy kicsit mérgelődsz, jóllehet meg se fordul a fejedben, hogy elviszi a gyereket. Furcsa alakok szállnak fel közben, pedig a színpadon szünetel az előadás. A vécéablakon keresztül menekülsz.

 

!
Egy, csak egy van.
Se ismétlés, se másolás, se hasonlóság, se távoli rokonság, nem megfelelő fényviszonyok, túl sok árnyék, túl sok rendőr, legfeljebb hazug dézsavű.
Egy mindenkiért, mindenki egyért, akár testőr, akár felfedező, kutató, tanár, magánnyomozó, kosárlabdázó, pék. Mindig minden körülmények között egy. Autóból és űrhajóból is egy.
Egy, esetleg egyetlen vagy te is. Egy hosszúkávé, egy külön hideg tej. Az egyetlen törzshelyeden.
Hová helyezhető hát a többség, a sokaság, a másság, ha csak az egyetlen egy van.
Mondod a lánynak, benned sokkal több van, mint ami elsőre látszik. Elsőre egy, egyetlen.
A hit egy, a remény egy, a szeretet egy.