Spanyolnátha művészeti folyóirat

Karosi Imre

Talán

Én mindig csak dolgoztam. S nagyon egyedül voltam. Nyugtattam magam: nem veletek, csak köztetek. Tudjátok, ama bibliai szövetségi kényszer, s annak is az a kádári rafinált fonákja. Hol ezek közt. Hol azoknak. Gyomláltam, gazoltam, igazodtam.
Néha — légy az ökör szarván — azt képzeltem, húzom én is a szekeret. Mindegy már, végképp eluntam minden szerepet. Elbutultam, eltunyultam, meggyávultam. Legalábbis, amilyen éles lelkű voltam. Egykoron. Belül a körön. Vagy tán csak utólag képzelem. Ennyi hadd maradjon meg nekem. Itt, e földön egy a biztos: a tehénszar lapjára esik. Ha nem is végképp, a romantikus (újság)írásnak vége van. Az igazság nem piacképes — mondottam volt. Mikor volt az? Sosem volt nagy hozadéka, jutott a maradéka, hozzáavattam ezt-azt, hogy élni tudjak, hagyjak. Hagyok valamit. Már nincs kit noszogatni. Legalábbis igavonó ökrök híján. Senki sem fogja be magát a szekérbe, mint a hősi időkbe’. A szavakon se ugyanazt értjük.
Jó lenne, gyerekként, a kazalba megint belebújni — örökké őrzöm azt az illatot, mely meghatott, ott fenn a csűr magasán, hová aludni kicsapott nagyapám. A ponyva alatt, futkározó egerek közt, sohasem éreztem semmiféle undort, csak a végtelen benn(e)létet, oda adóan, önfeledten, mint egy isten.
Na, szóval, ti, (lasszé fer lasszé passzé) kesztyűs, belvárosi finom kultúr(a)figuránsok, ottan „fenn”, a külön(b)magyar városállam Budapestiában, mikor jöttök „le” már egyszer ide közénk, Miskócra, ha?! A mi piacunkra. Merthogy itten állítólag piacgazdaság vóna tán. De se piac, se gazdaság. Telnek az évek, s a nép, az istenadta nép, továbbra Búza térinek hívja. De nem jön elő. Építettük, mert kellett, a fából vaskarika kommunista piacot, rá a negédes szociális szocialista piacot, most meg a benyelt verseny diktálta kapitalista piacot. Ne féljetek. Drága (pro)téziseiteket nem ragasztjuk bele a sületlen lángosba. Megjegyzem, vidéken se hord mindenki henteskötényt! Hozhattok hentes kötvényt, építhettek egy újabb plázát. Akkor is látni innen az Isten házát. S a Búza tér is örök. Talán.