Spanyolnátha művészeti folyóirat

Tenczer Tamás

Marokkantáta

A nap le

A nap le, mentébe öltözött a holdvilág,
vörös kő fordul homokba,
visszája fehér foncsorulat,
kopár sivatag és érzéki csordulat,
color a túra, szoprán,
orgiasztikus szukkadalom,
kavalkádi fezben, szutyokban,
sikátort ül a testmeleg,
hőségburok pattint elgyengült ideget,
laprugón a teve, csörgedezik leve,
a Király megfordul sírjában, mikor kiderül,
hogy Jimmy a neve,
a dűne bűne, hogy érces gerince,
melyen karistol egyet a szembe szél,
arcul csap, ha túlkandikálsz,
oldalazva oldalogj hát, fel,
vissza legfeljebb egy-egy tekintet fordul,
hogy beleszagoljon a felgyűrűző
hajcsárdás édeskés leheletébe,
lábikra emlékezet immáron a Toubkal,
alapmámorból történt veselkedés, egyetlen nagy ugrás.


Foltos hajnal

Még alig rebben a sötét,
fátyol nélkül is álomittas,
aztán pöcswörkölt lesz, s dúlt a vágytakaró,
és elborít mindent az ölelés,
majd árnyra kel a fény, nyalábol,
csokorba gyűjt buját és bánatost,
idegenként kakukkant sápadt félhomályba,
hol derűsen cserreg szarkazmusa,
alomtalan csavargóként hanyatlik a kihűlt párnákra,
de izzó szénként is emlékezik a kietlen tárnákra.


Kihágás

A nőbe zárt ártalom macskajaj,
szenderít, olykor jobblétre,
bal lábbal jobban ízlik a falnak támasztott létra,
mely alól hányatott sorsú borsó pereg,
de a felsebzett hústól sem puhul meg a nyereg,
a szabály sértés,
hágóvas fröccsent gleccserhavat,
az éjmetszet feketelyuk rianás,
és semmibe tekint a múló emlékezet.


Diszkrét habzsolat

Fényélmény volt az este,
rőt lobot vetett a száradt avar,
hozzákoszlott a venyige,
mikor az enyészet érte jött,
mohón az egészet akarta, hát vigye,
fáradt fuvallat olvadt a tépett bokrok közé,
csonkolt ág nedvedzett, körtemuzsika,
frivol magtárulkozással toccsant
a leveses szilva a meggyötört pázsiton,
megadó húsában vájkált ezernyi csélcsap csáp,
a gerincen megcsusszant a határtalan alkonyat,
és diónyira szűkült a ketrecbe zárt ragyogás.


Kedvedzések

Csücskét harapni a frissen sült kenyérnek,
redőit érezni a simogató tenyérnek,
nyűglődő restnek meghozni a kedvét,
vágyakozó testnek megízlelni nedvét,
saván fogni az élet borsát,
és megbecsülni a jót, minden morzsát.