Spanyolnátha művészeti folyóirat

Jász Attila

fénymese. Függelék K. É. képeihez

            [ i ]

Egy ismeretlen, újjászületett, infantilis gyerekláma ujjong az élet gyönyörűségén.
A néma csendéletek megszólalnak.

Olyan tisztán, ahogy a szó csak beszédképtelenségből fakadhat.
Ahogy szó helyett csak kép beszélhet.

A csend ismeretlen, idegen nyelvén tolmácsolva a fény kódolt üzenetét.
A tárgyak legtökéletesebb költészetét valósítva meg.

Ágy, asztal, szék.
Ajtó, ablak, rés.

Billeg a fény az árnyék élén.


             [ ii ]

Amikor a vászonról lassan minden eltűnik.
Csak színek maradnak.
Csak foltok mesélnek egy szobabelsőről.
Egy üres műterem faláról.
                   
Akkor.
Akkor.
Nem csöndek közötti csöndek hideg rétegződéseiben hallgat a lényeg.
A színek finom egymásba mosódásukkal beszélnek.
                   
Csacsognak, fecsegnek, dadognak, súgnak
boldogságtól szomorúan
valamit.
Mindent,
                   
amit a festészeten keresztül
reménnyé nagyítanak a részletek.