Spanyolnátha művészeti folyóirat

Jure Jakob

(Illatosan gőzölgő...)

Kellemetlen az idő, bizony, elég kellemetlen. A lehető legkevesebb időt töltöd a szabad ég alatt, meleg szobák és meleg kávézók terében próbálod túlélni e zord időszakot, illatosan gőzölgő vagy jéghidegen is lelket forrósító italok társaságában, kifelé nézéssel, befelé fordulással.
A feletted lakó éjszakai házibulijának néhány – egyébként meglett korú – vendégére gondolsz, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal azon kívül, hogy isznak, vastagon berúgnak, hánynak a teraszon, folyamatosan káromkodnak, az eszükbe sem jut, nemhogy az egész világ, a közvetlen, párszáz méteren belüli környezetük sem azért van ott, hogy lélegzet-visszafojtva legyen tanúja az ő valóban ön-feledett mulatozásuknak, pontosabban szólva senki nem kíváncsi rájuk, felesleges túráztatással lejáratni magukat.
Milyen távoli a mostból nézve ez a butaság, mosolyogsz, kikérted már a hosszúkávét külön hideg tejjel, mindjárt kapod, már ott van a tálcán az unikumoddal együtt, szépek, fekete lék a fekete tálcán, fekete hajú, fekete körmű pincérlány kapja magához őket, fekete szoknyája, fekete köténye suhan, lobog, ahogy feléd tart, a fogai fehérek, mintha a legújabb mosóporral mosták volna őket, az arca sugárzik, hátradőlve várod, hogy az asztalodhoz érjen. Könnyű vagy, egészen légies, a lány meleg szellőt hoz magával, és nemcsak vidáman köszön, hanem azt is megkérdezi, hogy vagy.
Mondhatni túl illedelmesen válaszolsz, váratlan zavarodat leplezni szeretnéd, úgysem sikerül, nincs benne gyakorlatod, túl ritkán jössz zavarba, meg is lepődsz magadon, mert akárhogy kutatod, nem érted, mi lehet az oka, végül azonban annyira nem érdekel, hogy a szükségesnél többet foglalkozz vele, nem érdekes, kavargatod inkább a kávédat, a szemközti falra nézel, ahol régi könyvek sorakoznak sűrűn a polcokon, talán porosabbak a kelleténél, vagyis kevesen élnek a lehetőséggel, vagy nem járnak annyian egyedül ide, ha meg igen, van náluk olvasnivaló. Arra ugyanis nem gondolsz, hogy a néma tévét néznék, a telefonukon vagy a laptopjukon játszanának. És ha csak gondolkoznak?
Leginkább esőt kívánnál, kopogó, csurgó, zuhogó, csattogó esőt, vizes ablakokat, fénylő járdákat, tócsaképű utcákat, bennük-rajtuk menekülő ázókat, esernyőtől nyugodt sétálókat, kapualjban felfelénéző ácsorgókat, de minden bizonnyal akkor itt bent is több vendég lenne, vagy a most könnyedén távozók nem távoznának oly könnyedén, innának vagy ennének még valamit, és szomorúan bámulnának ki, jaj, mikor lesz már vége, álljon el, tűnjön el, legyen vége mááár!
Beleborzongsz. Körbe jársz, labirintusban botorkálsz vagy spirálban száguldasz, mindegy, ó, a hosszúkávé külön hideg tejjel, csak ezt tudnád feledni, de legalább szüneteltetni, ihatnál végre mást, máshol, jöhetnének új kalandok, egészen újak, idegenek, felkavarók, vagy épp végtelenül unalmasak, érdektelenek, mindegy, csak ne, ne, ne az legyen, ami eddig, ami ural és vezet, körbevesz, megfojt. Tejet, üvöltenéd, gránátalma-turmixot, alkoholmentes forralt bort, bármit, mindent!