Spanyolnátha művészeti folyóirat

(Sokan szeretnek...)

Nem érted, mit keresel itt, nézel körbe, döbbenten bámulsz, rácsodálkozásban vagy. Neked most születésnapozáson (vagy névnapozáson) kellene lenned, egy nagy buli kellős közepében, kissé mámorozott állapotban a köréd gyűltek, az úgynevezett kemény mag tagjait szóval tartanod, nem, a kistesód szalagavatóján osztanád az észt, azért vagy kiöltözve, csakhogy ez itt a munkahelyed, nehéz lenne nem felismerned. Itt valami nem stimmel, gondolod, automatikusan belekortyolsz a kávédba, nincs íze, a fene egye meg, nincs íze, biztos azért, mert automatából van, nem, nem azért, a gépi hosszú kávénak jellegzetesen mesterséges aromája van, ismered jól, viszont mégse érzel semmit, valami nagyobb baj van, sokkal nagyobb, és kizárólag egyetlen logikus magyarázat lehetséges: alszol és álmodsz.
Nem örülsz a lehetőségnek, és akkor még finoman fogalmaztál, mert ha az álmaidban gondolkodsz, elmélkedsz, az azt jelenti, hogy valami nincs rendben, rosszat álmodsz, rémes történetek mélyén vagy, egyedül, kitaszítottan, a jó és kellemes álmokban ugyanis könnyű vagy, szárnyalsz, lebegsz, sokan szeretnek, te vagy a középpontban, te vagy a minden, legyőzhetetlen mesealak, hétmérföldes óriás, reklámfilmek ünnepelt férfiassága, univerzumok brúsz vilisze.
Most azonban egy sötétlő erdő közepén ácsorogsz, éjszaka van, természetesen, nyirkos ruháid a testedre tapadva harapdálnak, jobb kezedben az íztelen gépi kávéval félig telt műanyag pohár, a vaksötét és a buja növényillat ellenére tudod, hogy ez itt a munkahelyed, jobbra-balra, mindefelé látod a bútorokat, a számítógépet, az ablakot, igen, előtted van az ablak, azon bámulsz kifelé minden áldott nap, csak nézed a kinti mozgást, a kinti életet, kedved szottyan sétálni egyet-kettőt, bár talán előbb megiszod a kávét, rossz, borzasztóan rossz, de megiszod.
Elindulsz az egyik ösvényen, továbbra sem látsz semmit, csak hangokat hallasz, hokimeccset közvetítenek, az egyik csapat gólt lő, kíváncsi leszel, letérsz az ösvényről, belépsz a dzsengába, bokrok ágai csapódnak neked folyamatosan, hastájon egyre nő a fájdalmad, az alkarod vérzik, a tüskék cakkosra marták, kezd eleged lenni, már nem is hallod a hokimeccset, aztán fényt látsz, a műanyag poharat a maradék hosszú kávéval egy fa törzse kiüti a kezedből, aztán még meg is botlasz, el is esel. Jár az agyad, racionálisan átgondolod, hogy ez most neked nem jó, és valószínűleg csak rosszabb lesz, egy tisztásra érsz, egy kisebb embercsoport neked háttal körüláll valamit vagy valakit, igen, tudod, hogy oda fogsz menni, pedig nem kellene, és amit látsz, amit körülállnak ezek a valakik, némán és mozdulatlanul, meglehetősen szörnyűséges lesz, borzalmas, te pedig meg fogsz ijedni, és ha nem is kapnak el azonnal, végtelen menekülés lesz az egész álom, egykönnyen nem fogsz kijutni belőle, nagyon nehezen fogsz felébredni, az ilyen rémálmok legalább háromlépcsősek, tehát arra is fel kell készülnöd, hogy két fantomébredés kínoz meg, mire torkodban dobogó szívvel és ziháló mellkassal kipattan a szemed, talán üvöltesz is egyet. Ahogy ezt végiggondolod, már ott is állsz az emberek között, mindenkinek sziával köszönsz, ők békésen mosolyognak, vagyis nem, mert nincs szájuk, orruk sincs, csak szemük, halott tekintetük, na, kezdődik, kezdődik, nem elkezdődött, alig pillantasz oda, nem akarod felfogni, mit láttál, az iszonyat az agyadat is megnémítja, a körbenállók pedig feléd lépnek, kinyújtják a karjukat, legalább nem tudnak megharapni, próbálod földobni magad valami szellemes szöveggel, természetesen nem sikerül, futás, rohanás, ők meg utánad.
Az aktív álomidőszaknak, annak a pár napnak, hétnek az az átka, hogy nappal üresnek és elcsigázottnak érzed magad. Éjszakánként, az álmokban kiéled magad, úgy elfáradsz, nem is akarsz felkelni, ám amint visszaalszol, folytatódik a rémség, vagy kezdődik egy új, egy még rosszabb, még kimerítőbb történet. Napközben csengsz-bongsz, kongsz, megrepedt fazék, üreges harangnyelv. Csak a vázad van, ha nem lenne, szétfolynál, habár legszívesebben úgy tennél. Csordogálni forrástól torkolatig és vissza. Ide-oda. Téblábolsz, tudod. Majd elmúlik. Aztán visszajön. Ez van.