Spanyolnátha művészeti folyóirat

Vass Nóra

Miért van bekötve Justitia szeme?

kendőzetlenül a szerzői jogokról

Prológus — lépésről lépésre

Első lépés
A Spanyolnátha ez év februárjában, a Kortárs Szövetség körtvélyesi tanácskozásán felvetette a saját tapasztalataiból merített, szerzői jogi kérdésekkel összefüggő aggályait, problémáit, s az érintettek számára közösen elfogadható etikai irányelvek kidolgozását javasolta. Tudjuk, hogy a siker titka a közösen végzett munkában rejlik, melynek feladatait szoros együttműködésben, apró lépésenként valósíthatjuk meg. Az elvi állásfoglalás kialakítása megtörtént: szlovákiai partnerünkkel, a Rovás Kulturális Galériával közös álláspontunk szerint minden esetben fellépünk a szerzői jog megsértése, az illegális letöltés, a nem saját adattartalmak üzleti célú, vagy rosszhiszemű felhasználása ellen, az interneten közzétett alkotások védelme, ill. az ott publikáló szerzők érdekében. A tanácskozás külön kitért a művészeti tartalmak védelmének lehetséges eszközeire is, külön figyelmet szenteltünk a kizárólag interneten megjelenő művészeti lapok szerkesztőinek szerzői jogi problémáira.

Lépéselőnyben

Második lépés
Szerkesztőségünk a közelmúltban megkereste azon szerzői joggal is foglalkozó érdekvédelmi szervezeteket, melyek hathatós segítségére hosszú távon számíthat, s melyek szerzőink, alkotóink, partnereink számára is értékes és hasznos információforrást jelenthetnek.
Dr. Kiss Zoltán, a Magyar Szerzői Jogi Fórum titkára biztosított arról, hogy szoros együttműködés keretében készek a Spanyolnáthának segíteni, ill. közreműködni a szerzői jogi kultúra elterjesztését és népszerűsítését szolgáló munkánkban.
Céljainkkal egyetért, ill. együttműködésünket támogatja a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület (MIE) szerzői jogi szakosztálya is.
A két szervezet támogatását, figyelmét ezúton is köszöni a Spanyolnátha!

Harmadik lépés
Hallgatni arany — tartja a mondás, elhallgatni még inkább az, ha az online tartalmak letöltése kapcsán az eredeti forrás megjelölését, vagy a felhasználás módját vesszük.
Olykor bűnbe esünk, kár tagadni. Bocsánatos e bűn, ha nem anyagi haszonszerzés hajt —  véljük. Pedig sok esetben nem az. Akaratunkon kívül hátrányos helyzetbe hozhatunk másokat. Mondjuk azt a szerzőt, akinek szellemi termékét illegális módon letöltöttük, felhasználtuk, netán továbbadtuk.
Képzeljük el fordítva: elkészítünk valamit, büszkék vagyunk rá, közzétesszük, és azt tapasztaljuk, hogy a saját tulajdonunk önálló életre kel mások által, de olyannyira önállóra, hogy látszólag többet semmi közünk nincs hozzá. Mások húznak hasznot belőle, munkánkat mások saját érdemüknek tudják be. Azok, akik jól tudják, hogy amivel ékeskednek, valójában nem az övék, tollat nem ragadnak, hogy nyilvánosságra hozzák eme tényt: vagyis elhallgatják, mert ez pillanatnyilag még megéri.
Ingoványos terület a szerzői jog. Hatványozottan az, ha az internetre felkerülő tartalmak esetében kívánjuk boncolgatni. A látszólagos nagy szabadság, a háló kontrollálatlansága nem csak a szabad kommunikációnak és információáramlásnak, de a visszaéléseknek is kedvez.
Sokan úgy vélik, a web veszélyes világ. Itt bármi megtörténhet, itt könnyen áldozattá lehet válni, itt vérszomjas vadászok lesik a prédát. Sokat nem is tévednek. Legfeljebb jobban félnek a hozzáférhető bombareceptektől, a pedofiloktól, esetleg sorozatgyilkosok kitárt karjaitól, mint attól a veszélytől, hogy adataikkal, nevükkel, alkotásaikkal mások visszaélnek.

Az interneten is akkor van biztonságban az ember, ha óvatos. És interneten kívül akkor van biztonságban, ha óvatosabb. A felelőtlenség mindkét helyen bonyodalmak okozója, potenciális veszélyforrás. A szabadság nem azt jelenti, hogy semmi se számít, húzzunk bele, aztán lesz, ami lesz. Aki így viselkedik a neten, az így viselkedik a virtuális világon kívül is, vagy előbb-utóbb így fog.
Aki mások jóhiszeműségével visszaél, nem azért teszi, mert a net ingerli erre, megtenné akkor is, ha nem lenne net, legfeljebb máskor, máshogyan. Nyilván léteznek olyan esetek, melyek e sorba nem illenek, de nem a rossz emberek száma több, hanem a nyilvánosság nagyobb.
Számos félreértés adódik, amelyek a világháló kapcsán tisztázandóak, de ha belegondolunk abba, hogy az internet az elterjedése óta eltelt rövid idő alatt milyen hatalmas fejlődésen ment át, joggal lehetünk optimisták.
Kialakultak azok a védelmi mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik az egyszerű felhasználó számára, hogy a hétköznapi életben megóvja magát. Mint ahogy nem hívunk be mindenkit az otthonunkba, úgy nem adjuk meg mindenkinek az adatainkat sem. Nem regisztrálunk felelőtlenül mindenhova, és nem ismerkedünk, de főképp nem bizalmaskodunk egy anonim IP címmel. Nem tárolunk bizalmas infókat magunkról a munkahelyi gépen, és nem adjuk meg mindenhová ugyanazt a jelszót, de pláne nem ragasztjuk ki egy cetlin a monitorunkra. Nos, ha valaki nem hajlandó tudomásul venni ezeket a szabályokat, magára vessen.
Sajnálatos, amikor egyesek minden óvintézkedés, előrelátás ellenére is bajba kerülnek. Még szomorúbb, ha ettől a bajtól mások anyagi hasznot remélnek, vagy ebből netán már húznak is. Akkor az ember még nem csap az asztalra, ha szimplán átverik. Beugrott, rászedték, nem figyelt, okosabb is lehetett volna, rossz napja volt, ilyesmi viszonylag gyakran előfordul, ha nem jár nagy áldozattal, napirendre térünk valahogy a dolog felett.
Azok, akik azt hiszik, hogy a netre feltett műveket, alkotásokat minden ellenszolgáltatás nélkül lehet bármikor, bármire szabadon felhasználni, nagyot tévednek. A film és a zene jól szabályozott terület, reklámokból is értesülhet a tájékozatlan felhasználó arról, mit szabad tennie és mit nem. A megtévedt letöltő aztán vagy magába száll, vagy elkapják, ha anyagi haszon reményében illegális másolóba megy át. Azoknak pedig, akik iparszerűen űzik e mesterséget, előbb-utóbb bealkonyul. Most úgy tűnik, inkább utóbb, lévén a malmok igen lassan őrölnek. A törvényi feltételek megteremtése nem jelenti azt, hogy megszűnik az illegális letöltés, a korlátlan, felelőtlen, másokat anyagi vagy bármilyen más hátrányba hozó felhasználás.
Tudjuk, hogy a jogszabály/törvény ismeretének hiánya nem mentesít annak betartási kötelezettsége alól, a kikényszerítés sem megy egyik napról a másikra, és vajmi keveset ér, ha a kijátszásra történik a legtöbb erőfeszítés.  A kijátszásra való hajlandóság csökkentése vagy megszüntetése a cél, mert az egészen nyilvánvaló, hogy az online jogsértések egy elenyésző hányada kerül csak napvilágra. A háttérben folyik minden tovább, mondhatni zavartalanul.
Amióta beszélhetünk szellemi tulajdonról, mindig megvolt az a törekvés, hogy ezt a tulajdonos tudtával, vagy anélkül mások valamilyen módon megszerezzék. A könyvnyomtatás feltalálásáig nagyüzemben másolták az írásműveket, készítettek egy műből újabbat, szerkesztettek kivonatot szerzői anonimitás mellett. Shakespeare nem egy drámáját a színházban ülő gyorsíró az előadás alatt jegyezte le, hogy aztán megbízója a jegyzett mű sokszorosításával hasznot húzzon belőle. Igaz, számos darab így maradhatott fenn, de jelen esetben ez nem releváns, hisz a lejegyzés nem e szándéktól vezérelve történt.
A szerzői jog, mint fogalom megjelenése a könyvnyomtatáshoz köthető, s a plágium nyomtatott munka esetén mára az össznépi elítélés alá esik. Nem így, ha az internetről van szó.

A témában való kutakodásom közben felfedeztem egy nagyon hasznos, mondhatni idevágó munkát egy oldalon. Kutakodtam tovább, s lám, szerencsém volt, mert egy másik portálon egy másik szerzőtől, szintén találtam egy az internet és a szerzői jog viszonyát ecsetelő írást. S mit ad isten, a két szerző egy bizonyos ponton annyira egyetértett, hogy más-más időben és helyen keletkezett írásaikban, több mondatuk is szó szerint (!) megegyezett. Nem vagyok matematikus, lelkesen nézem ugyan a Gyilkos számokat, de talán kijelenthetem, annak a valószínűsége, hogy két szerző, ráadásul egy nő és egy férfi, két eltérő műfajú írásmunkában (esszé és interjú) ugyanazokat a szavakat, ugyanabban a sorrendben és ugyanolyan összefüggés kapcsán több mondaton keresztül teljesen megegyező módon használja, normális esetben nulla. Ez csak akkor lehet, ha időbeli eltérés van a két megjelenés között, tehát valaki olvasta a másikét, s ez olyan hatással volt rá, hogy beemelte a saját szövegébe. Hangsúlyozom: mindkét írás a szerzői jog és az internet kapcsolatát vizsgálta! És itt nem a beemeléssel volt baj, hanem azzal, hogy aki beemelt, az egyúttal el is hallgatott valamit. Erre mondják, hogy bort iszik és vizet prédikál, de Cézárt is most értem meg, amikor azt kérdezi: Te is fiam, Brutus?
A megoldást, vagy az afelé vezető utat a csalásra motiváló belső késztetés legyőzésében látom. A Spanyolnáthának arra kell törekednie, hogy a jogi szabályozás mellett kialakuljon az a viselkedéskultúra, mely még az illem, etika kategóriába sorolva venné elejét az illegális felhasználásnak, nem várva meg azt, amíg e cselekményre már jogi kategória lesz érvényes. E művészeti portál munkatársaként, de magánemberként is azt az optimális állapotot tartanám kizárólag elfogadhatónak, mely szerint mind a felhasználók, mind a szerzők, mind a szerkesztők saját és mások munkáit tiszteletben tartva már eleve illetlennek és erkölcsileg kifogásolhatónak találnák az interneten fellelhető tartalmak (részek és egészek) korlátozás-, következmény-, és vég nélküli szabad felhasználását, adott esetben saját szellemi termékként való feltüntetését, szerepeltetését.
A Spanyolnáthában kollégáimmal együtt az internet szabadságát, az információ fontosságát, és a korlátozás nélküli kommunikáció jelentőségét valljuk, szükségesnek tartjuk, hogy ezeket az értékeket és érdekeket megvédjük azok ellen, akik úgy gondolják, hogy e fogalmakkal bátran visszaélhetnek, ezeket a fogalmakat saját tetszés szerint kiforgathatják.
Természetesen támogatjuk a magáncélú felhasználást, de hallgatásunkkal sem pártfogolhatjuk azt a gyakorlatot, amely úgy gondolja, hogy bárki szabadon garázdálkodhat, válogathat a már interneten közzétett anyagokban.
A szerző szemszögéből vizsgálva viszonylag egyszerűbb az eset. De mi van a szerkesztővel, illetve az általa szerkesztett orgánummal abban az elrendezésben, kompozícióban és megjelenésben, ahogy a közönség azt láthatja? Nyilvánvaló, hogy épeszű ember arculati elemeket nem lop, nem gondol tovább, nem használ fel. Ez ugyanis egyértelműen jogsértés. Az is nyilvánvaló, hogy olyan szellemi produktumot, ami egyértelműen és elsőre beazonosítható, sokkal nehezebb eltulajdonítani, mint azt, amelyikről még csak feltételezni sem lehet, hogy honnan származik, kitől eredeztethető.
Megoldás: a nyilvánosság. A kérdés minél szélesebb körben való tárgyalása, és tömegkommunikációs szintre emelése. A bankok által alkalmazott feketelista épp ezt a módszert alkalmazza. Te megbízhatatlan vagy, s ezt lássák mások is. Persze sokan vitatják ennek létjogosultságát, és nyilván itt is lehetnek vétlen áldozatok, adódhatnak félreértések, de maga a mechanizmus figyelemre méltó. Mit tehet akkor az ember, ha a hozzáköthető ötleteit, az általa megszerkesztett gyűjtemény egyes darabjait lopják, olyan elemeket, melyeket önmagában a szerzői jog nem, vagy kismértékben, vagy csak bizonyos összefüggések kapcsán véd. Mit tehet egy internetes lap, ha az általa közölt írásokból mások szemezgetnek, s úgy találják, joguk van ehhez, sőt forrásmegjelölés nélkül teszik, vagyis azt a hamis látszatot keltik, mintha az eredeti ötlet tőlük származna, az első lökést ők adták volna a dolognak, az ő munkájuk lenne benne. Amikor viselkedéskultúrát emlegetek, akkor azt a fajta kultúrát preferálom, amely ezt a magatartást elítéli, s forrásmegjelölés nélkül senkinek eszébe sem jut egy-egy anyag újraközlése. Ilyenkor derül ki, mennyivel élelmesebb a pénzvilág, hogy precízen gondozza a saját feketelistáját. Ebben az esetben egy sokak által olvasott online lap kiszélesíti a nyilvánosságot, felhívja a figyelmet az effajta viselkedés elfogadhatatlanságára. A szerkesztők alkotta szerkesztőség által összeállított gyűjtemény akkor is a lap szellemi tulajdona, ha bizonyos elemeire vonatkozóan (még) nem egyértelmű a törvényi szabályozás.

A Spanyolnátha munkatársai azt szeretnék, ha az a szerző, aki megtisztelte a lapot és rendelkezésére bocsátotta műveit, biztonságban lenne, hisz a webbel szemben fennálló bizalmatlanságot sajnos még nap mint nap érezzük.
Lapunk kizárólag első közlésű alkotásokat szerepeltet, s ha úgy tetszik, kincsesbányája a rosszban sántikáló, vagy egyszerűen csak tájékozatlan további felhasználóknak.
Előfordul, hogy a szerző is okolható azért, ha egy-egy művet több helyre is közlésre küld, de ez magát a szerzőt minősíti. Úgy véljük azonban, nem szabad, hogy általános és bevett szokássá váljon szándékosan figyelmen kívül hagyni egy korábbi megjelenést „csak” azért, mert annak forrása az interneten van. Az a szerkesztő képességeit és jellemét minősíti, ha nem tud csak olyan művet beszerkeszteni, melyet mások már elődolgoztak számára. Az ilyen önmagát szerkesztőnek tartó egyén akkor szolgálja a közt igazán, ha más foglalatosság után néz. Persze az etikus viselkedés kialakítására való törekvésünkben nyilván nem mehetünk el odáig, hogy valaki ilyetén önkritikával éljen, de legalább pironkodjon, és ha „érzi a hajlamot”, győzze le.

Közelebb vinne a megoldáshoz az is, ha az online médium sokak szemében nem lenne továbbra is mostohagyerek a papíralapú lapokkal szemben. A szerkesztőségben mi sem  hisszük, hogy egyik jobb a másiknál. Különböznek egymástól, más céllal jöttek létre, feladatuk is más, mi a magunk részéről szerencsétlennek tartunk bárminemű egymáshoz történő hasonlítgatást. A nyomtatott lap versengjen a nyomtatottal, az online az online-nal.

Szeretnénk elérni, hogy a webkultúra annak tartalmi burjánzása mellett erkölcsileg is jobban fejlődjön, s a mindennapi életben érvényes alapvető szabályokat itt is kötelezően betartaná mindenki. Hosszú távon ez minden tisztességes szándékú felhasználó érdeke. E kultúra kialakításában kívánunk tevőlegesen részt venni.

Epilógus

Negyedik lépés
Terveink között szerepel e téma részletesebb, nyilvánosabb körüljárása is. Az elmúlt év őszén kerekasztal-beszélgetést szerveztünk Miskolcon, Kulturális örökségvédelem az interneten témakörben a Kulturális Örökség Napjai keretében. Idén ezt a beszélgetést a szerzői és szomszédos jogok internetet érintő kérdésköreinek szenteljük. Optimisták vagyunk, és hiszünk abban, hogy közösen fellépve, együttes erővel sikerül a hozzáállást, a közfelfogást megváltoztatni, a közvélemény figyelmét ráirányítani e nem csak számunkra fontos kérdésre.
Eme okfejtés vitaindító, ráhangoló is lehet egyben. Ha valaki késztetést érez, hogy megnyilatkozzon a témában, akár saját tapasztalat, akár előzetes tanulmány, vagy szakértelem okán, kérjük, tegye meg: a szerktitkar@spanyolnatha.hu címre várom azon véleményeiket, hozzászólásaikat, melyek a szerzői jog és az internet viszonyához, a szerző és az internet viszonyához kapcsolódnak. Minden érv számít, minden vélemény, javaslat fontos, hisz tudjuk, hogy Justitia szemét nem azért kötötték be, hogy a kendő elfedje előle az igazságot.