Spanyolnátha művészeti folyóirat

Nyilas Atilla

a punkrockból

the b-52's

előbb morzejeleket lehetett kivenni,
aztán sodró erejű ritmust monoton,
kissé fenyegető gitárdallammal,
erre rakódott hosszan ismétlődve
több más, minimalista jellegű effekt,
mintha egyformán éles szintetizátor-
és női hang mozgott volna együtt,
végül a férfihörgést:
síkenfromplánetkler —
s míg a körötte indázó disszonanciában
szinte látni lehetett a húrok tépkedését,
önfeledt álmélkodásomból emelt,
felcsillanó tekintetem elárulta már,
amit szavaim is gyorsan megerősítettek,
mintha attól félnék, valaki hirtelen
eliszkol a koronggal, vagy a szüleim
esetleg meggondolják magukat:
ez kell.

én láttam már azelőtt a punk szót,
amit akkor úval olvastam ki,
és egy időben kevertem a pinkkel,
aluljáró kövén vagy ház falán,
de fogalmam se volt, mit jelent,
és arról se, hogy ez a zene azután
mindmáig kísér majd engem,
házi feladat közben, házibulikon,
részegségben és józanságban,
és a sárga lemezt elajándékozom,
elvesztem, ellopják, tönkremegy,
megkapom, megszerzem, fölveszem,
és koncerteken, szórakozóhelyen,
verset írva, hálószobák mélyén,
albérletről albérletre hurcolva,
terjesztve, mint egy ragályt,
és kiderül, hogy a béötvenkettes
és a bífiftitúz ugyanaz, kísér
belső hallásban, vókmenen,
közveszélyes autókban ordítva,
amiket hol én vezetek mad maxként,
hol más, mert az a fülbevalós,
fekete sínadrágos stoppos
rendre berakatta a saját kazettáját
(a b oldalon bónusz kocsis-
felvételekkel, bartók, schönberg
s talán a csárdás obstiné), és
bolond ütemére megpördülve
majdnem neki a gellért-hegynek,
meg különféle családi körökbe,
sok kellemetlenséget okozva.

egy jó rocklemezt választhattam magamnak
a bulgáriai nyaralásból hazatérőben,
apám kalauzolt a vajdasági boltba,
s a készséges magyar eladó
már vagy a tizediket tette föl
az akkor talán még jól fésült,
világoskék trapéznadrágos,
tanácstalankodó gyereknek:
ritmendblúz? hárdrokk? szpész?
hevimetál? rákendroll? pink floyd?
s ki tudja mit ajánlott még,
de nekem nem kellett fákin más
és azóta se kell, csak a pánkrokk