Spanyolnátha művészeti folyóirat

Szolcsányi Ákos

Kékszakáll alakoskodása

                                              Kedves, Aranyos Szerkesztő Úr!

Alábbi levelet akadályoztatásom folytán nem tudom személyesen kézbesíteni, postakocsit birodalmamba be nem engedek, minthogy senki nem garantálja, hogy csődörök nem vonhatják... Hogy a hálózatnak ezzel a levéllel vége, kérem, jutassa el címzettjének, Szirmay Annának, Budapest, pontosabb címet nem tudok. Olvastam, levelem az utolsó lesz a világon, lennék megfontoltabb, miről is írok. Discretiójáról le kell mondanom - hát annyi elégtételt csak érdemlek, kinek és miről írok?! De csitt!, szépen kérem, kézbesítse ez utolsó levelet.

                                               Ismeretlenül is szívből üdvözli,
                                               gróf Felső-, de Mellékházy Bükk Pál, kit
                                               Kékszakállnak hív a tudatlan csőcselék

Anna,
Megbocsátottad-e, hogy erőmmel löktelek el, holott érveimre vágytál? — nem számít. Mit tehettem volna? Azt nem mondanám, hogy megbántam. Mégis, utolsó levelet nem írhatok másnak. Pedig hát — mi voltál te Nekem? Milyen érvekkel törleszthetem, úgy tűnik, jogos adósságomat?

Legkedvesebb szobám Hajnallal, Alkonnyal és Éjszakával már betelt, sőt, mire jöttél, lakhatatlanná tettem, ahogy te mondanád: férfimódra, Délelőttel, Déllel, Estével, hogy végül félnapos életemben a másodpercmutató minden ugrása nőre mutatott, őrlődjön porrá, mit hárommá repedni hittem és nem tovább. Valaha-volt szobám már csak mutogatni mertem (az még érthető, hogy azzal dicsekszünk, amit szégyellnünk kellene, de miért hisznek nekünk?), végül azt sem, és megjöttél, és hitted, belátni jó, belakni még jobb. (Vagy nem is hisznek, csak a válasz megy egyre, ha szégyenre, ha dicsőségre válasz?) Nem első akarsz lenni, mondtad, egyetlen sem, csak lenni akarsz, mondtad, jelen lenni.

Hadd valljam meg, mindig is tudtam, hogy idősebb vagy Nálam, most sem védelek ifjonti hévvel. Az sem fáj, hogy, valljuk be, győztem — d
e az fáj, hogy győztesnek kell lennie! Milyen ura vagyok a kastélynak, ha még benne sem lehetek más, mint diadalmas? (Kié hát a dicsőség, ha válaszolni csak az tud, aki nem kérdezett?) Láthatod, mire tetszett megoldásnak a Hajnal. Majd az Alkony, és már ugrálhatok is másodpercről másodpercre. Hát nem volt megoldás. Hogy ez elégtétel vagy épp ellenkezőleg: igazad megbocsátó és terméketlen, tehát fölényes elismerése, rád bízom.

Az érveken, amiket kértél, gondolkodnom kellene, és az, hadd adjak újra igazat neked, nem volna az igazi. Talán eljössz újra. De vigyázz: válaszolni már nem lehet, mert már nincs mire. Lehetséges-e, hogy ezért írok, hogy gyere el és higgy, legyen valaki, akire már kinyújtott mutatóujj sem jut? Nem várlak.

                                                                          Pál