Spanyolnátha művészeti folyóirat

Anja Jerčič

(Áll az alku...)

Magyarázza neked Petrarcát, pedig elég lett volna idéznie, de ő csak mondja, mondja, kezdesz kizökkenni, a tévét és a lámpákat nézed felváltva, ásítasz, könnybe szemed a szemed, hoppá, kávé, hoppá, kiált és áll fel, int, hogy kettőt, nahát, épp most jutott eszedbe, mondod neki, kávé, ej, milyen jól is esik a hosszúkávé külön hideg tejjel Petrarca közben, a zenéről a zenészek, a nyelvtanról a nyelvészek ítélkeznek, de a tudatlanságról ne a tudatlanok, bólintasz kedvesen, és nem mondod neki, hogy ismered, mégis — végre — elsiet.

            A szomszéd asztalnál mély tekintetű cigányasszony kortyolgat narancssárga likőrt, megszólít, pedig épp csak odakapod a fejed. Igen nagy pontossággal tudok kávézaccból jósolni, fiam, mondja, és csak egy ilyes pohár likőrt kérek cserébe, áll az alku, odaadod neki az előző kávés csészédet.

            Lányod lesz, fiam, mosolyog, gyönyörű, de akaratos, öntudatos lányod, és te vigyázol majd rá, ő meg szeret téged, és lesz mindenetek, ami kell, hiányban nem lesztek soha, sőt, itt egész érdekes dolgokat is látok, de, sajnos, túl homályosan, blöffölni viszont most nincs kedvem, ne haragudj.

             A hátsó asztalnál a laptopozó vörös lány ül, akinek alapvetően mindig a hátát nézed, pedig végre egyszer kiélhetnéd az új szerelemtípust, melynek a monitort meredten bámuló nő munkacímet adtad.

            Itt, jobbra két bohóc beszélget vehemensen és izzadtan, sokadik sörüket és a ház ajánlata pálinkát isszák, valami nőről és egy gyerekről vitatkoznak, igen, ez vita, de inkább elfordulsz, a pincérlányokat nézed, szereted, amikor így összemosolyogtok, szerencsés ember vagy, hogy ilyen remek törzshelyed van.

            Pár napja rosszul alszol, motoszkál benned valami, gondolat vagy érzés, irányokról és lehetőségekről, találkozásokról. Talán telefonálnod kellene vagy számítani egy hívásra, matatsz a zsebeidben, a cetli, az a bizonyos, amire feljegyeztél ezt-azt, na, az hol van.  Lehet, el kellene töltened pár napot valahol máshol, kicsit kizökkenni, hosszú séták, félhomályos vendéglők, füstös tekintetek.

            Na, alapvetően azért telnek a napok, sóhajtasz, felállsz, körbenézel, és tapsolni kezdesz, megtapsolsz mindenkit, még a vöröshajú lány is feléd fordul végre, összemosolyogtok, távozol.