Spanyolnátha művészeti folyóirat

Petőcz András

Fotóalbum

BalatonszepezdBalatonszepezdBalatonszepezdBalatonszepezdBalatonszepezd —  Petőcz-házBalatonszepezd  —  szüleim és Orsi és Éva

Balatonszepezd, második szülőfalu

Valamikor, évekkel ezelőtt, az Idegenként, Európában című esszékötetemben arról írok, hogy Budapest a "szülőfalum", célozva ezzel arra a szomorú tényre, hogy aki a "székesfővárosban" születik, annak nem lehet szülőfaluja, és ez nem jó. Aztán kineveztem Budapest III. kerületét, Óbudát a "szülőfalumnak", pedig oda is csak kétéves koromban érkeztem, illetve érkeztek a szüleim, a külvárosba, Óbuda peremére, egy olyan városrészbe, amelyik akkoriban valóban inkább falura hasonlított jobban, mint a főváros egyik kerületére, az utcánk végén például egy disznótenyésztő lakott, és lovas kocsi járt a házunk előtt, aminek eredményeképpen lócitromok díszítették aszfaltborítás nélküli földes utcánkat, a kutyánk, Tóbiás igen nagy örömére.
Aztán a "szülőfalum" mégiscsak egy igazi falu lett, Balatonszepezd, ahol apámék a hatvanas évek közepén kezdtek építkezni. Akkoriban még a Balaton majdhogynem "szűz" terület volt, az újdonsült fővárosi "értelmiségnek" mindenképpen, rengeteg felparcellázatlan földterülettel, erdők, amelyeket az akkori viszonyok között is olcsón lehetett megvásárolni hétvégi teleknek. Persze, szigorúan szabályozva volt, mennyit vásárolhat egy-egy "földre vágyó", így nem hatalmas területek kiárusítására kell gondolni, hanem tisztes méretű telkekre, megműveletlen, gyakran elvadult bozótosokra.
Egy ilyen területet vásárolt meg akkoriban az apám, hogy utána elkezdje a reménytelen munkát, a bozótos kiirtását, a "talpalatnyi föld" megteremtését ahhoz, hogy valami helyünk legyen, nekünk, gyerekeknek, nekem és a testvéremnek. A bozótos és az erdő kiirtása után jöhetett a házépítés, valamint a föld megmunkálása. A házépítésben egy helybéli kőműves segített, apám és mi voltunk a segédmunkások, nyolcévesen már megtanultam betont keverni, alapot ásni, és mindazt, ami ezekkel jár, csákányozni, követ hordani, talicskázni. Ma is tudom értékelni az építőiparban dolgozókat, tudom, hogy nem mindennapi erőfeszítés egy ház felépítése, és tudom, hogy az otthonteremtés talán a legszebb küldetése az embernek a földi életében. Apám küldetése — úgy tűnik — ez volt. Itt, Balatonszepezden. Nem véletlen, hogy itt is nyugszik, Szepezd csodálatosan szép temetőjében.
Maga az építkezés hosszú évekig tartott, és — bizonyos értelemben — tart ma is. Nem csak azért, mert egy önálló házhoz mindig lehet mit hozzátenni, hanem azért is, mert valóban lassan haladtunk, nem volt rá igazán meg a pénzünk, gyakran hitelre vásároltunk, és hitelre dolgozott maga a kőműves is, ami azt jelentette, hogy ő maga hitelezett nekünk a munkájával, mert abban az időben még csak ilyen hitel létezett, bankhitel nem annyira.
Hatévesen kezdtem a balatoni nyarakat Szepezden, június elejétől augusztus 31-ig, a vakáció végéig minden nyáron ott voltam, és ma is szepezdi vagyok, minden nyáron. Az egész gyerekkor ide kötődik: csapattag lettem, és "csapatvezér" is, megvoltak a nagy focimeccsek, még a Szepezd Sc pályáján is játszottam, egészen addig, amíg a lábujjamon egy csontkinövés nem keletkezett, amit le kellett operáltatni 16 éves koromban, akkor a focival is végeztem. Sajnos. De megvoltak itt, Szepezden a nagy csavargások is, a nagy biciklizések, és megvoltak a nagy nyári szerelmek is, az első bulik, tábortüzek, éneklések, zenehallgatások, koncertek stb. Itt éltem, ez volt életem színtere, egy-egy nyáron jóval több dolog történt itt meg velem, mint otthon, Óbudán, az egész iskolaévben. És jobban is éreztem magam a bőrömben, megbecsülést nyertem, sikereket, és örömöt: örömöt, örömöt.
Volt egy közös területünk, egy elhagyatott telek, egy grund, igazi grund volt, mi úgy mondtuk: a Rét. A Rétre minden este kimentünk, este 6-7 óra tájban, néha 15-20 gyerek, néha csak 3-4. És egész este ott voltunk, bújócskáztunk, ami intenzív és kalandos játék, ha komolyan veszi az ember. Ipiapacs, volt egy kiszáradt fa a Rét közepén, nappal az a kiszáradt fa kapufaként szolgált, este pedig hirtelen ipiapacs-fává változott, sőt, néha indián kínzócölöppé, szóval igen sokféle szerepet játszott az a fa az életemben. Mitikus fa lett, varázsereje is volt, fohászkodni, imádkozni is lehetett hozzá.
Sokféle, sokfelé útra kelt barátommal voltam együtt ezen a Réten, Orosz Istvánnal, például, aki ma az egyik legjelentősebb kortárs képzőművész, mi "Ruszki Pityunak" hívtuk, ez volt a beceneve. Ott voltak a Fazekas-testvérek, a Móra egykori szerkesztőjének, Fazekas Lászlónak, a korán elhunyt kiváló költőnek a gyerekei, az idősebbik, a lánycsapat egyik fontos tagja, Eszter ma a Filmarchívumban dolgozik.
Ott volt Tóth Ági, aki ma a Színházi Intézetben végez fontos munkát, a lányok között sokszor ő volt a meghatározó, számunkra, fiúk számára mindenképpen, és még sokan mások, Lukin László híres zenepedagógus gyerekei is, valamint a Varga-gyerekek, édesapjuk orvos volt, édesanyjuk geológus, Zsolt és Gyöngy, ez utóbbi a lánycsapat tagjaként igencsak erős hatást gyakorolt ránk, fiúkra, megjelenésével, egyéniségével. És ott voltak még a Nemes fiúk, Zoltán és Gábor, az utóbbi válogatott vízilabdázó lett, egy vékony, nyiszlett kisfiúból toronymagas és bivalyerős óriás.
Sokakat lehetne még említeni, Gödri Zolit is, akiről egy novellám is szól, és másokat. Ha most valakinek kimaradt a neve, csak az én figyelmetlenségem az oka, nem más.
Maga a falu régi, patinás település. Hivatalosan 414-en lakják, de van mintegy 1200 üdülőtulajdonos. Az egykori halászfalu a part menti dombokra épült, szőlők, erdők és hegységek veszik körül. Már a 13. században laktak itt királyi udvarnokok, később helyi nemesek, illetve a somogyvári bencés apátság birtoka volt. A török támadások miatt sokat szenvedett lakosságot német telepesekkel egészítették ki a 18. században. A 20. század elején már írók és művészek kedvelt helye volt, tudok Bertha Bulcsú házáról, jártam is nála, nyaralt itt korábban Bereményi Géza, sokat volt a strandon a kislányával, és voltak a falunak festőművészei is, köztük az én rokonom, Petőcz Lajos, aki a grafikáiból több kiállítást is rendezett a helyi művelődési házban.
Tulajdonképpen Szepezdnél kezdődik a badacsonyi táj. A táj szépsége egyedülálló. A hegyes, lankás település girbegurba utcáival, különösen hangulatos faluközpontjával hívja fel magára a figyelmet. A mi telkünk is a hegy oldalában van, meredek telek, ezek a hegyi utcácskák mozgást, erőfeszítést követelnek meg a nyaralóktól is, és ez frissíti a szellemet. Valahogy így vagyok Balatonszepezddel — otthonom, ahol frissítőt kapok, és ahol megpihenek.
Sokkal többet kellene írnom Szepezdről. És írok is rengeteget. Ott van A születésnap című regényemben, az is részben ott játszódik, Szepezden, egy részlete a könyvnek itt hallható (http://www.petoczandras.eu/aktualis/Szuletesnap4.mp3), és ott van a verseimben, meg ott van mindenféle írásomban. És, ha nem konkrétan róla szólok, Szepezdről, akkor is ott van — mert meghatározó élmény, haza, amelyik velem marad emlékként, ha tetszik, velem él, ott van — Juhász Gyulával szólva — "minden félrecsúszott nyakkendőmben".