Spanyolnátha művészeti folyóirat

Halász Margit

Fotóalbum

Újléta-Ligetre egyszer tévedt vándorfényképész<BR>Egy novella őrzi emlékét és ez a kép rólam1964-ben a Ligeten is, mint bárhol másutt Európában, a neonkeretes napszemüveg és<BR>a Sokol rádió volt a trendi. Nővérem a tormaföldünk mellettSzőke herceg fényes lovon. Unokatestvérem tanyájuk udvarán

Kenyér, szerelem, nosztalgia

Kora délután stráfszekérrel indulunk a Csillagkertbe, azaz Újléta-Ligetre, gyermekkorom színhelyére. Hárman megyünk, mindhárman a bakon. Jobbra tőlem Szima Gábor, balra tőlem Szima Zsófi, gyermekkori cimboráim. Kb. 8O centire tőlem a ló fara. Mint minden növényevő, dinamikus bélmozgása végtermékét eregeti a levegőbe. Elég sűrűn. Gabi a táj szépségét, a vidék utánozhatatlan levegőjét ecseteli. Bólogatok. Csoda tölgyeseken, nyárfásokon, akácosokon, füzeseken, fenyveseken át vezet utunk, merthogy elterveztük, kocsikázunk mindaddig, amíg le nem száll az est. Madarak, vadak mindenhol és akkora bögölylegyek, mint a hüvelykujjam. Lehet itt valami mikroklíma, hogy ilyen dögnagy mutánslegyek nőttek, fejtegetem. Értetlenül néznek rám. Öreg hiba volt középre ülni. A negyven fokos melegben szegény ló a farkával jobbra-balra csapkodja magáról a böglyöket. Ez önmagában nem is lenne olyan nagy baj, okosan alkalmazkodik. Csakhogy az én mezítelen lábszáramon vezet át a csapás félköre. Próbálok én is alkalmazkodni. Először fütyörészéssel álcázom sziszegésemet, elégedetten mosolyog a két kísérőm. Csak nyugodtan énekelj, mondja Zsófi, itt mindent szabad. Aztán zsugorülésbe helyezkedem, zsibbad a lábam, de még így sem vagyok elég messze Betyártól, a lótól. Lopva sandítok a lábamra, vörös allergiás kiütések rajta, mi lesz ebből. Ha beledöglöm, se fogok szólni, majd azt mondják, megjátszom itt magam, elfelejtettem, hova hozott a gólya. Parázson is jártak már emberek, kibírták azt is, nehogy kikészüljek egy kis lószőrtől.
Hogy eltereljem a figyelmemet, elkérem a gyeplőt és az ostort. Az ostorral a legyeket piszkálom a ló hátáról. Nyúlok előre, gebeszkedem, majdnem az istráng közé zuhanok, úgy kapnak el. Közben a homlokomat megcsípi valami, szarvam nő középen, unikornis leszek. Gabi letépi homlokomról a böglyöt, aztán a bögölynek a fejét, a levegőbe dobja a tort és a potrohot, a légy elszáll. Hülye vagy, mit csinálsz, mondom neki, te harminc éve egy finom lelkű kisfiú voltál, és egy ekkora szadista alak lett belőled? Hát mér ?, megcsípett, nem?, vág vissza Gabi.
Egy olasz illetőségű cipőgyáros birtokot vett a Csillagkertben. A táj varázsa ragadta meg és tartja itt, mondja. Első felderítő útján huszonhétféle fát számlált a Cherokee dzsipjéből kikönyökölvén, és akkor ugye még a bokrokat, cserjéket, félcserjéket nem is számolta hozzá. Dögös kis kúriát épített, kápolnával, tóval, és strázsának három vérebet fogadott fel. Az ő rencse mellett visz utunk. Rencs, mert ki van írva. Meg az is, hogy parking only here, mintha a többi húsz holdon nem lehetne megállni. Gabi leugrik a bakról, Marci bácsihoz, a rencs magyar származású ötvenes cowboyához megy, aki a kúria előtt forgatja a lucernát. Üzletelnek. Zsófi meg én, mint két szerencsétlen alak, ülünk a bakon kiszolgáltatva egy trombitás hátsójú lónak. Odajön hozzánk a gyáros és a felesége, magyarul mosolyognak ránk, természetesen olaszul mosolygunk vissza, meleg van, mondja az asszony, meleg, felelünk és bólogatunk. Milyen szép gazdaság, gyakran vannak itt, érdeklődöm. Nem érti, mutatja. Are you speak English?, kérdezem. Yes, neveti. Amikor Jóska bácsitól megtudom, hogy a nő született angol, égek, mint a rongy. Hát ennyi tellett tőlem az intenzív négyhetes középhaladó tanfolyam után. Nesze neked Black Bird, elmehetek a Rigó utcába fütyörészni.
Cseresznye Juliska néni tanyája mellett visz tovább utunk. Véletlenül éppen az útfélen áll. Jaj, de jó, meg kell állnunk beszélgetni. Juliska néni két dolog miatt nem tudja elhagyni a Csillagkertet: a napraforgói és a kutyája tartják ott. A kutyája a Ki kérdezett névre hallgat. Juliska néni elhadarja, hogy jó ember a gyáros, kétszer is bevitte őt a faluba az orvoshoz, le is vannak együtt fényképezve. Van a gyárosnak fia, lánya, a feleségének is fia, lánya, de ez összesen nem kettő, hanem négy gyerek. Mástól vannak a gyerekeik, halkít a hangján, éppen ezért nagyon jól megértik egymást. A férfi nagyfia most vonult volna be katonának, de a búcsú bulin kizuhant egy hét és fél méter magasan lévő erkélyről, összetörte kezét, lábát, fejét, úgyhogy most mégsem vonul be. A nő nagylányának jobb fülében, mutatja Juliska néni, kettő, a bal fülében három, az orrában két karika van. Mielőtt kocsikázásra indult volna a nevelőapjával, a cowboy Marci bácsi Simsonnal körberohanta a tanyákat, hogy személyleírást adjon a lányról és karikáiról, és kérte a parasztokat, ne csodálkozzanak majd a karikákon. Vegyék természetesnek, nyugaton ez nem nagy cucc, ott a nők oda tesznek karikákat, ahova éppen jólesik nekik, egy helyre akár többet is. Nagyobb mód van ott, kiabálja utánunk búcsúzóul Juliska néni, mint nálunk.
Lassan leszáll az est. Megérkezünk Zsófiék tanyájára. Szecska, az ideiglenes béresfiú, akinek valamennyi poénja kimerül a kutya és ember közötti esetleges szexuális attrakciókban, a nyársakat faragja. De jó, hogy a lelkész úrnak közbejött egy temetés, sóhajtok nagyokat a poénok után, most aztán jól kinéznénk. Merthogy ő is szeretett volna kijönni velünk, hogy lássa a makulátalan vidéki élet paradicsomi romlatlanságát. Gazsi Imre, becenevén Imuka, Zsófiék tehenésze. Együtt jártunk alsóba. Imuka azon szerencsések közé tartozik, akiknek a munkájuk megegyezik a hobbijukkal, továbbá akiket a pénz nem igazán boldogít. Mindenesetre Zsófiék vettek neki egy házat a faluban, hogyha idősebb korában esetleg netalántán.
A tanya udvarának a közepén sütjük a szalonnát. Heten vagyunk, mint a gonoszok, meg vagy ugyanennyi kutya. Átpillantok a tűz fölött, és egy izzó fényt látok közeledni. Az egyenes úton jön, felénk tart. Biztos beindult a fantáziám, gondolom, félek itt a vadonban. De már a kutyák is szűkölnek, nyüszítenek. Egy szentjánosbogár jön, mondom, és hirtelen betoppan unokatestvérem, Jóska. Nem szent, nem is János, de bogárnak bogár, mondja gazdaúr, csodabogár. Jóska nem eszik, nem iszik, csak cigarettázik folyamatosan, saját termesztésű dohányból sodorja, azt mondja, nehogy már Orbán Viktor határozza meg neki, mennyit fizessen egy doboz cigié'. Jóska keveset beszél, de játszva kigolyózza poénjaival az animális Szecskát. Ordítást hallunk. Ez Gorbacsov, mondják nevetve. A cirkusznál lett neki valami baja, mondja gazdaúr, fénykorában egy vándorcirkusz erőművésze volt, ott szakadhatott meg benne valami. Gorbacsov szerelmes a juhász feleségébe, mobiltelefont vett neki ajándékba, de a Csillagkertben sajnos nincs térerő. Volt Gorbacsovnak asszonya is. Két gyerekkel együtt költözött ki hozzá az egyik faluból. A baj akkor kezdődött, amikor Gorbacsov tízezer forinttal elment háziszükséget vásárolni a faluba. Három nap múlva jött haza egy kiló koronás cukorral, két liter Mesevilág fantázianéven futó kannás borral, két kiló Aro liszttel meg egy előszeletelt, kissé penészes fülöpi kenyérrel. A többit elitta. Összetalálkoztam egy katonahaverommal, mondta az asszonynak, amikor biciklistől behajtott a pitvarajtón. Az asszony aznap este elköltözött.
Jóska meséli, hogy az egyik helyi félremete, azért csak fél, mert van felesége, könyvet ír a Csillagkertről, nehogy már csak Halász Margit tudjon hazudgálni, mondja. Azt is terjeszti még, hogy az én történeteim a fasorban sincsenek, majd nézzük meg az övéit. Pár éven belül jelentkezni fog az irodalomban, jó lenne már most felkészülni rá. A minap részégen elzuhant a biciklijével, majd a nyakát törte, szerinte én fűrészeltettem el a biciklije kormányát szakmai féltékenységből. Majdnem rám küldött két polgárőrt. Mi tagadás, tartok tőle, egy megvalósulás előtt álló írótól az ördög tudja, mi minden ki nem telik.
Diszperzitet, merthogy ez a rendes neve, az írói álnevén egyelőre még gondolkozik, egyszer már otthagyta a felesége. Sárikának megérkezett a mostohatestvére, egy vele egyidős, feltűnően ápolt, elegáns, börtönviselt hölgy rokonlátogatóba. Ettek, ittak és hogy, hogy nem, átcuccoltak Gorbacsovhoz. Egy hétig laktak nála, művelték a földjét, főztek rá, Gorbacsov meg a hűvösben heverészett és annyira elszállt, hogy csak a zöld Dreher ment le a torkán. Diszperzit eközben bosszút forralt. Egy hetébe tellett, amíg szerzett egy kölcsön vadászpuskát, és megjelent a Gorbacsov-tanyán. Vagy velem jön az egyik nő, vagy szarrá lövök itt mindenkit, mondta. Hát csoda, hogy azóta még a házilégytől is félti Sárikát. Szóval Diszperzit éjjel-nappal jegyzetel. Azt mondja, őt biztos ki fogják adni. Az előzetesből, toldja meg a beszélgetést gazdaúr, de csak akkor, ha elég pénzt fizet.
Már megint egy újabb izzó fényt látok közeledni. Egy cigaretta jön, mondom. Nem cigaretta az, néz rám Zsófi, hanem Misling egy közeli tanyáról. Misling húszéves, öt osztályt végzett, és alkatánál fogva játszva nambervan lehetne akármelyik párizsi kifutón. Saját maga elől menekült a Csillagkertbe. A gazdaúr egyszer megkérdezte tőle, mi Magyarország fővárosa. Fogalma sem volt róla. Hát nem tudod, hogy Budapest, kérdezte döbbenten gazdaúr. Te mindennap újságot olvasol, vágott vissza Misling, neked könnyű. Másszor pedig arra a beugrató tévés kérdésre, hogy milyen állat a Nílus, kapásból rávágta, hogy krokodil.
Éjfélre jár az idő, indulni kéne haza, a faluba, Újlétára. Misling imádja a tévét. Áhítattal néz egy amerikai filmet, amikor bemegyek a házba a táskámért. Nézd már, mutat a tévére nevetve, ezt meg úgy hívják, hogy Dikk. Hát így hívják, na és, nyugtatom. Jó, jó, na, de hogy Dikk?, röhög. Nem értem, mi a baja ennek a kelekótya fiúnak. Bejönnek a többiek, nekik is mondja, már a kutyák is értetlenül bámulnak hol Mislingre, hol meg a tévére, amikor betoppan gazdaúr. Ó, anyám barma, mondja Mislingnek, hát ez nem cigány film, hanem amerikai. Felugatnak a kutyák. Most már mehetünk.