Spanyolnátha művészeti folyóirat

Halász Margit

velaxin

átlátszó vagyok teljesen. ahogy itt ülök, nem is ülök itt. pont nem látszom sehonnan. csak én tudom, hogy vagyok. a sehonnai. ugyanúgy jönnek, mennek itt, mintha. mosolygok. mi mást tehetnék. ha már lenni nem tudok. persze fojtogat. jó lenne, ha nem. mások is ezt akarnák a helyemben. azt hiszem. ha nem is a középpontban. de lenni.

direkt nem írtam egyszer sem, hogy láthatatlan, pedig. de. most már azért is. tudom, hogy nem hiszed. biztatni akarnál, hogy megváltozik. bólogatnék talán. el akarnám hinni. ha te mondod, minden olyan varázslatosan hangzik.

átlátszó vagyok és törékeny. és a tudatában is. nem mintha számítana. meg − őszintén szólva − kicsit titkolom is.

 

 

 

egofóbia 

 

nem megítélhető. nem hord magán jelzőket, tulajdonságokat. nem szoríthatom kategóriákba, nem tudok rákényszeríteni szavakat. nem ölt formát vagy alakot. nem enged közel magához, viszont belém tud férkőzni. felszívom, mint tintát a vatta. ragacsos sötétséggel itat át. de nem bánom ezt se.

 

nem is akarom megérteni. tapintani sem vágyom semmit egy ideje. megszabadulnék minden érzékeléstől, hogy ne zavarják a gondolataim. ne ragadjon magával minden apró inger. túszul ejtve gondolataim. nem igyekszem megfelelni, sem jókat kérdezni. elvagyok, mint egy könyv a polcon. kiégett izzó a lámpában. nem reagálok. nem szítok interakciót. nem tudom, én vagyok-e még. de nem bánom. ezt se.