Spanyolnátha művészeti folyóirat

Zsávolya Zoltán

Boszorkánytánc*

komikotragédia három felvonásban
részlet

Valéria már felöltözve, jön vissza a fürdőszobából, Illarik még fürdőköpenyben, izgatottan keresgél különböző faliszekrényekben    

        
VALÉRIA:            Na, tudod már, mi volt ez, jógyerek?
                          Bennem most durván megállt az ütõ:
                          nem értesítenek. Komoly dolog,
                          és feszt és richtig nem közlik. Mi ez...
ILLARIK:                           Rájöttem már, éppen azt szerelem.
VALÉRIA:            Mit is?
ILLARIK:                    Túlbuzgóan és élveteg,
                          az éjjel veled veszekedve itt,
                          nem mondom: ital is jött, másnemű
                          kihívás még, amint azt jól tudod...
                          (színes, blankolt végű drótokat mutat fel diadalmasan, elkomorodik)
VALÉRIA:            Csak nem fogod rám a végén, hogy én...?
                          Hogy miattam vágtad el...
ILLARIK:                            De igen!
                          Tévedésből és hát idegesen,
                          miattad vágtam el, ja!, végülis.
                          az ügy, hiszen értelme nem nagyon.
                          A rossz madzagok mellett, ami jó
                          azt sem kíméltem.
VALÉRIA:                            Vezeték, egál...
                          Csak annyira ne menjen sohasem
                          egyre, hogy mindegy: felkötöd magad
                          adathiányból származó ügyek
                          következtében, vagy épp odafent-
                          ről akarják megüzenni neked:
                          telefondrótod már selyemzsinór...
                          De nem tudják, mert ágyúképp süket!
ILLARIK:                              Tényleg kemény! Még nem történt ilyen
                          velem. Mondjuk, nem is emlékezem,
                          a nyiszálásra, meglehet, nem is
                          én tévesztettem...
VALÉRIA:                              Hanem ki? Talán
                          én nyúltam volna hozzá, azt hiszed?
ILLARIK:                               Ha nem te, mondjuk „diadalmasod“,
                          már Diadalmas Hímed. Ha kinyír
                          ő lép helyembe nyilván.
VALÉRIA:            (felháborodik)
                                            Kurva jó!
                          Még mindig ezzel jössz. Öt éve már,
                          hogy szakítottam vele. Mondanom
                          is kár volt. Légy romantikus-becsületes...!
                          Még Miskolcon kutyálkodtál javán,    
                          mikor már réges-rég kirúgtam õt.
ILLARIK:                                (durva)
                          Ha nem is „jó”, „kurva” azért lehet.
                          (elmélázik)
                          Hadnagyból százados te, őrnagy is
                          õ, aki főhadnagy csupán ma még,
                          s zászlós lehet törzsőrmesteretek,
                          a félbolond, lökött Vígó Robi.
                          Kettőt ugrik mindegyik, nem elég
                          (közvetlenül hozzá fordul)
                          nektek egy fok, tudom, éhes prolik!
VALÉRIA:            Robit a helyedben nem bántanám,
                          ha valami biztos: híved neked,
                          míg másnál ez néha ingadozik.
                          Nem mintha jelentene valamit,
                          ha így megdisztingváljuk, mert hiszen
                          őrnagy maradsz, te, úgyis, doktor úr.
ILLARIK:                                (megenyhül)
                          Mondtam, hogy elvtárs! Mostantól nekem
                          el ne téveszd, vagy ha sírba viszel
                          ezzel, mindketten tudjuk, mire törsz.
                          (celebráns mozdulattal összeköti az egyik vezetéket, és látványosan becsapja a szekrénykék ajtajait)

                [...]

*A '60-as években járunk. A diktatúrában élő pár a reggeli foglalatosságai közben azt ellenőrzi, hogyan is „sikerült“ elvágniuk a lehallgatókészülék zsinórjának sokadik, rutinszerű eltávolításával együtt a telefon vezetékét is, miáltal egy számukra fontos szakmai információt nem kaphattak meg. A férfi magas rangú titkosrendőr, a nő a beosztottja és a szeretője is. A pozíciók veszélybe kerülnek.