Spanyolnátha művészeti folyóirat

Kákóczki András

Nagyevők, avagy boldog buffók

A miskolci Színészmúzeumban, egy miskolci színháztörténeti állandó kiállítás terében — Mikita Gábor és Urbán Tibor szervezésében, rendezésében — időszaki tárlatokat is rendeznek. A Szín-Kép-Idő kiállítás-sorozat harmadik állomásaként a két kurátor ismét egy hétköznapi tárgyat adott a képzőművészek kezébe, hogy „a színházi világ életigenlő korhelyeit, Falstaffot, Böffen Tóbiást és társaikat idézzék meg”, a farsang, a tél vége, a jókedv, a szórakozás és a szórakoztatás jegyében. Tányérok, evőeszközök kerültek a piros abrosszal megterített asztalra, minden kellemüktől, csinosságuktól, sőt tartósságuktól is megfosztva.   Papírtányérok a képzőművészek kezében, műanyag villák, kések a „keretükben”. Az alapkérdés változatlan: kinek mit mond a szcenikai nagy zabálás, a valós jókedv, az életöröm. A művészet attól az, ami, hogy például ebben az esetben a profán és csak zárójelesen mondva gusztustalan nagy zabálást, a nagy böfögést, a nagy jókedvet és végül a nagy sza…. nem elhagyva, de kissé kendőzve valami olyat csinált, ami bemutatható, nézhető, normális keretek között élvezhető. A történészek sokszor mondják, hogy a nagy dolgok a fehér asztal — és nem a tárgyalóasztal mellett — dőlnek el. Fennkölt és igen magasztos az asztalt meghitten, türelemmel és teljes átéléssel körülülni. Megélni az együttlétet, annak boldogságát vagy esetleg a tragédiát — mint egy Utolsó vacsorát. Az összeállítás nem visz minket ilyen bibliai távlatokba, csak a telet akarja elűzni, és azt, hogy ebben a se nem tél, se nem valami más időben az emberek jól érezzék magukat, felszabaduljanak a napi gondok, fáradtságok alól.