Spanyolnátha művészeti folyóirat

Szalai Zsolt

meghívó, válságfeszt

drága Haydn,

cikornyázhatnám, de minek, torkunkon a vonó.

húrjaink szakadt hangszálak. nem úgy van az, hogy maestro.

valahogy megmaradni, ha lehetne.

minden másra ott a. hol a bankkártyáról az euro, meg a forint.

semmi gond, ami kell, itt a főutcán összekalapozzuk s lesz megint.

vedd meg, vagy vessz meg. ehhez itt is mindenki ért.

közben meg mállik szét. gyere hát ezért.

a sztringet azért pengetik a szélben, a szabadtérin szól a drum and roll,

hajukat rázzák a srácok,  mondják, hogy kurva jó,

pedig... pedig? hogy is írta Kemsei egyik levelében Ovidiusnak? „Nem jobb itt sem az élet [....] ott geta nyíl, itt vad eszelősök?” mindenmindegy-csüggedés és allegro barbaro.

a military shopban nem árulják szimfóniád, de keresünk lemezboltot,

biztos lesz leárazás,  nevedet majd betűzni kell,

az enyémről az ékezetet már rég lehagyták

nekem már ínhüvelygyulladásom van, hiába klimpírozom, hogy baj lesz.

már szinte kívánom, hogy valaki ujjaimra csapja a zongorát.

ez nem virtus, ez (v)álság. nem virtuális — való. világ. az. méretes.

persze csak panaszkodom. ahelyett, hogy győzködnélek,

idejönnöd miért volna jó. meg maradnod, ha lehetne, zenésznek.

nem nyelvelni kellene, szövegezni e-mailt szerteszét. kérdezem, miért nem lehet bevonalazni a képernyőt? inkább kottaüzenetet küldenék. köszönnék dallamokkal, s búcsúznék is minden alkalommal. de ha jössz, összehozható egy jó kis  dzsemmelés. garantált nézőszámemelkedés. egy közös búcsúkoncerttel egybekötött válságfesztre özönlenek majd az emberek, főleg, ha  nem kevernek le, nem pofont, ne ijedj meg, dj-k, mixerek.