Spanyolnátha művészeti folyóirat

Polgár Ernő

Fotóalbum

Polgár ErnőA Rákóczi úti Általános Iskola, BácsalmásKarikatúraPolgár ErnőPolgár Ernő

Névadóm: Karinthy!

Az irodalom nem földi színtér! Az írás menedék. Ha írsz, lehetsz király, császár és szolga, bohóc és kurtizán. Veled minden megtörténhet. Meghalhatsz. Újjászülethetsz. Az írás: szerelem. Örökké tartó láz.
Az irodalom maga, mint gyönyörűséges, lefátyolozott arcú sémi szépség tárult mindig a szemem elé, s a könyvtárak mélyén, a tengereket járva, távoli szigeteken, a számítógép képernyőjén látni véltem a csillogó tekintetet, amely tizenévesen rabul ejtett.
Útközben voltam segédmunkás, könyvtáros, szerkesztő, tengerész kadét, színházi dramaturg, tanulmányi osztályvezető, utazó és fotográfus. Tanultam bölcsészetet, dramaturgiát, ösztöndíjas voltam Oxfordban. Beutaztam a világot, tanulmányoztam a kultúra történetét, a mítoszok forrásait és helyszíneit.
És a sémi szépség egyszer aztán behívott a sátrába!...
Tízéves voltam, amikor hazánkba látogatott Brezsnyev, az SZKP KB első titkára, s az egész ország azzal volt tele, hogy a szocialista barakkon kívül nincs élet, ha van is élet, az nem az igazi.
A kommunisták elítélték azt, amit nem értettek meg, és nem vették komolyan, hogy a jelent a múltból lehet a legjobban megítélni, s megfeledkeztek
arról, hogy a magántulajdon, a hit és a hazaszeretet szent dolog. Brezsnyev és Kádár sem szembesült az igazsággal, hogy aki vakmerően nagyra tör, hamarosan azt fájlalhatja, hogy milyen mélyre esett.
Nem mondta el nekik senki.
Családom kényszerlakhelyéül kijelölt Bácsalmáson a Rákóczi úti Általános Iskolában H. J. tanár úr németóráján Szigfríd feleségének történetét olvastuk a német tankörben. Naplómba fel is jegyeztem, hogy Gudrun Szigurd, Szigfríd felesége germán skandináv hős, aki később férjhez megy Attila hun királyhoz.
Tanári kérdésre felelnünk kellett, hogy a Nibelung-legendát Wagner operatetralógiája a Nibelung gyűrűje (A Rajna kincse, A Walkür, Siegfried, Az istenek alkonya) is feldolgozta.
Kopogtak a tanterem ajtaján.
— Herein! — mondta a tanár úr. Zs., a pedellus lépett be.
— Tanár Úr! A megyétől keresik telefonon!
— Engem?... Ugyan ki?!
A tanár úr kiment, mi néhány perc szünetet kaptunk, s megpróbáltunk az
udvaron sebesebben futni, mint a szél, de még Attila nyilaihoz képest is lassúnak bizonyultunk. A szünet után a tanár úr mérgesen járkált a padok között:
— Szórakoznak az emberrel! A megyétől telefonálgatnak! Amikor
iskolánkban nincs Polgár Ernő nevű tanuló!
— De van! — Polgár Ernő én vagyok — mondtam.
— Te?
— Én... Magyarosítottunk.
— Értem — felelte H. J. Kétforintos magyar volt ős is, ahogy akkor
mondták. Két forintba került ugyanis a magyarosításhoz szükséges okmánybélyeg.
Anyám kérését apám megértően támogatta, s belegyezett a névváltoztatásba.
Azokban a napokban Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című könyvét
olvasgattuk, és nagyokat nevettünk. A Rossz tanuló felel című fejezetnél tartottunk: „Pedig a rossz tanuló nagyon jól tudja, hogy nem lehet az jó, amit ő beszél. Hát akkor miért nem szól a tanár? Ez rettenetes. A hangja reszketni kezd. Egyszerre látja, hogy a tanár felemeli a noteszt. Erre elsápad, és szédítő gyorsasággal kezdi:
— A másodfokú egyenlet úgy származik az elsőből, hogy végig... Tanár úr
kérem, én készültem.
— Polgár Ernő — mondja hangosan a tanár.
Mi ez?
Már egy másikat hívtak ki? Ővele végeztek? Mi ez? Álmodik?
— A másodfokú egyenlet... — kezdi újra, fenyegetően.
Polgár Ernő fürgén kijön, és a tábla másik végén már veszi a másik krétát."
— Ez az!... Polgár Ernő!... Ez lesz a jó! Nem stréber, nem ő a jó tanuló, nem ő
a rossz tanuló. Csendben megy, és tud mindent. És elbújik a neve mögé! Elbújik a kitelepítés elől, a genocídium elől! — mondta anyám.
— Polgár... — gyakorolta apám a nevét — Polgár Antal...
— Elfogadom, ha ti ezt akarjátok!
Pestre küldtük az okmányokat, s amikor az engedély egy napon délután
megérkezett, nekem éppen másnap Baján, a járási forduló után megyei tanulmányi versenyen kellett biológiából dolgozatot írnom, s elfelejtettem a névváltozást bejelenteni, s a dolgozatra, ha már volt, az új nevemet írtam.
— Te nyerted a versenyt, fiam — simogatta meg a fejem H. J. — A telefonüzenet
Polgár Ernőnek szólt. A tanfelügyelő kísér majd fel Pestre egy hét múlva. Holnap a reggeli vonattal érkezik Bajáról, a peronon fog várni, és integet majd neked. Mondd el a szüleidnek!
Elmondtam.
Új nevünket kezdték elfogadni, s felső tagozatos koromban ezen a néven kezdtem küldözgetni rövid tudósításaimat a Petőfi Népébe.