Spanyolnátha művészeti folyóirat

Lukács Zsolt

Nő, na!

Nézem a nőről készített fotográfiát. Vonzza a szemem a fotópapírra a nő, aki létezik, valahol, akiről a kép készült.
A képen a nő engem néz. Visszabámulom, az elmém tudja, hogy nem igazi, de megtanulta igazzá tenni. Így közvetve szemezünk.
A nő a fotóval szintetizál a papíron, ketten együtt egyensúlyi állapotba kerülnek a kezemben, én tehát — vagyis a szemem — szintetizálva az egészet megfogalmazom a következtetéseimet.
Elképzelhető, hogy szerelmes vagyok a nőbe. Nem elképzelhetetlen, hogy szeretem a fotográfiát.