Spanyolnátha művészeti folyóirat

Csűrös Miklós

Alkalmi sorok Petőcz Andrásnak

 

Kedves András,

 

Ne tévesszen meg, hogy levél rövidségűre fogom a születésnapi köszöntőt: a fölkészülés rá (gondolatban) hosszú volt. Végigbóklásztam több mint huszonöt éves ismeretségünk, barátságunk helyszíneit a rideg bölcsészkari helyiségtől (a Piarista közben) szép fekvésű budai lakásodig és a patinás belvárosi kávéházig; bennük, körülötted sok elszánt, töprengő vagy máris megtört fiatal arc, készülődő, azóta részben helyére talált nemzedékedé, és idősebbeké, akik hivatalos érdeklődésből vagy pártoló szeretettel kísérték utatokat. Átlapoztam, részben újraolvastam a Jelenlét számait és köteteid sorát, igen sokat dedikáltál közülük. A „tyroclonista” verseket tartalmazó első kötet, Rád jellemző módon, „a kommunikáció évének tiszteletére” felirattal jelent meg 1983-ban, a legutóbbi, az Idegenek című regény 2oo7-ben. Kezembe vettem a sokasodó műveket kísérő kritikai írások közül a hozzám közel állókat. A Petőcz-irodalomból alapossága miatt becsülöm a Nálad megismert Vilcsek Béla munkásságát, és mindmáig szeretem Somlyó György előszavát Európa metaforája című kötetedhez. Örömmel nyugtázom, hogy sokat dolgoztál, és többnyire értőn, igényesen elemezték munkáidat.

Versesköteteid közül kedvencem Az utazó búcsújaVersek és fordítások, 1996. Először is, mert szép könyv: elegáns a kötése és a szedése, megnyugtatók a betűtípusok, nem takarékoskodtak a papirossal. Találók és választékosak a mottók; valóban úgy szólalsz meg, mint aki bénultságból ocsúdva „egy kicsit megijedt, de biztos az erejében”. A két elővers kérkedő hangzatosság nélkül, az önéletrajzi személyességet kellőképpen mérsékelve idézi föl a visszanyert önbizalom lélekállapotát: „túlélésre játszom", „jó volt itt, nálam”, „minden jó lesz”. A látványos vizuális avantgárd költészet helyett az akusztikus és konkrét költészeti kísérletekkel bizonyítod hűségedet pályakezdésed eltökélt modernségéhez. A címet épp a szövegben helyesbítve bizonyítod be Somlyó György születésnapja ürügyén, hogy a személyes fájdalmak, sérelmek és megpróbáltatások igenis mindmáig korszerű „témái” a művészetnek (Alkalmi vers). Tetőzik a kötetben szonett-kultuszod (mint általában a kilencvenes évek magyar lírájában), kitűnőek zenei fogantatású motivikus variációid más költők témáira. Tompa csattanója a repetitív technikájú versek legjobbjai közé emeli az Álom, Montpellier-ben címűt.

A „fordítások” ciklusa komoly költői játék; lehet köze az Orlandóhoz vagy a Psychéhez, de legalább annyira annak a másság, különbözés iránti elemi kíváncsiságnak a meghosszabbítása, folytatása, amely korábban a Kassák és Tamkó Sirató hagyományaihoz, a „szó-gettóban” rekedt újabb hazai avantgárdhoz vagy a nyugati magyar irodalom experimentális irányzatához vonzott Téged és évjáratodat.

Búcsúzóul egy kiváló erdélyi prózaíró talányos kettős-kérdését idézem: „A nehezén túl vagyunk? A neheze hátravan?” Az ide illő születésnapi jókívánságokkal kiegészítve megismétlem egyik korábbi dedikációdat: „a jelenlétre is emlékezve, szeretettel”:

 

Csűrös Miklós