Spanyolnátha művészeti folyóirat

Fátyol Zoltán

Lapolvasás

Áfra János munkáiról

Megnézve Áfra János Aethna című sorozatát, a 12 lapszkenerrel készült „fotószerű” képet (bátran tekinthetjük „fotószerű” eljárásnak a leképezés ezen módját), először hozzá fordultam, hogy írjon nekem valamit róluk. Nem azért, mintha ezek a digitalizált „beállítások”, „realitás-imitációk” távolinak, értelmezhetetlennek tűntek volna számomra. Kíváncsi voltam a széria koncepciójára, amit csupán a cím sejtetett (az aethna alkimista kifejezés, földalatti tüzet, láthatatlanul égő ként jelent) de arra is, hogyan készültek a képek technikailag, mennyi bennük a „natúr lapolvasás” és mennyi a digitális manipuláció, ha egyáltalán használta a különböző komputer-programok kínálta lehetőségeket.

A 12 kép összefüggései jól érzékelhetőek, első közelítésre látható az átgondolt szerkesztés, a szkenner üvegére helyezett elemek mozgatásával alakuló és önmagába visszaforduló folyamat. (Érdekes elképzelni, ha már e folyamatnál tartunk, s ez nagyjából-egészében a művészi munka folyamatát is jelentette ez esetben, hogy az alkotóelemek: kő-és ásványdarabok, a víz a buborékjaival pixilláció segítségével meg- illetve bemozdulnak, s a folyamat maga válik láthatóvá.)  Egy leíró jellegű műelemzéshez kiindulás gyanánt ennyi bőven elegendő is lenne, szépen kibontható volna a komponálás hogyanja: a sorozat egyes darabjainak egymáshoz illesztése, körbefordítása, kezdete és lezárása, ugyanakkor a teljes folyamat nyitva tartása. Megemlíthető lenne a látványelemek mozgatásának tudatos dramaturgiája, az az összetett képi hatás, amely mindezekből kinyerhető.

            Áfra Jánost a saját bevalllása szerint „lapolvasás közben a teremtés mítoszokban felbukkanó toposza” foglalkoztatta. Vagyis, egyféle modellálásról, önmagán túlmutató parabola-alakításról lehet szó. A szerző mindezt komolyan, és folytonosan „nyitva tartva” teszi, mint egy nagy „éjjel-nappali gyermeki játékban”, amihez talán, a teremtés véget nem érő folyamatát is hasonlíthatjuk. Nem kaptam választ arra a kérdésre, hogy technikailag hogyan születtek a munkák, mondván: „erről nem szeretnék részletesen írni, mert ez megölné az egész varázsát”. Egy mű technikai kivitelezésének, műhelytitkainak megértése közelebb vihetné a teljes befogadáshoz a laikus szemlélőt is; az „avatottakról” nem is beszélve. Fokozva inkább, s nem leütve, megölve a varázst, bevezetve a nézőt az anyag labirintusába is, a mű matériájának, az elkészültéhez használt eszközök és segédeszközök (mint jelen esetben a lapszkenner és a komputer a programjaival) kívülről útvesztőnek tűnő hálójába.