Spanyolnátha művészeti folyóirat

Vass Tibor kötetéről a Kortársban

„Kifejezetten egyedi jelenség, hogy egy avantgárd és új szubjektivitás utáni költői beszéd, amely nagymértékben mégis az előbbiek szemlélete és poétikája által meghatározott, a szokásostól eltérően nem nagyvárosi hátteret jelenít meg, hanem szinte bukolikus hangulatú vidéki helyszíneket inszceníroz. (...) Az avantgárd nála jobbára életmód-művészetté válik. A versekben nagyon sok szó esik az otthoni világról. A miskolci lakótelepi lakásban, illetve a Hernádkakon levő házban zajló privát életről, de — például Tandori Dezső szövegeivel ellentétben — nem beszélhetünk valamilyen létmodellszerűségről (...) Ennek a számtalan privát élettényt felsorakoztató költészetnek a szándékosan technikai, programvezérelt (experimentalista) poétikával való egybeolvadása szül különös esztétikai hatást (...) A nemrég József Attila-díjjal jutalmazott Vass Tibor gyűjteményes kötete kiválóan mutatja fel a fentebb tárgyalt szemléleti és poétikai sajátosságok alakulástörténetét az eddigi életműben.”  — írja Payer Imre a Nem sok sem című kötetről a Kortárs novemberi számában.