Spanyolnátha művészeti folyóirat

Bíró Gyula

A létezés elviselhetetlen gyönyörűsége

 

„Barátsággal az anyósülésről"

 

            A „fenemód" polgár nem is olyan egyszerű, mint azt némelyek gondolják: egyfelől azért, mert ilyen esetekben tisztázni illik a „fene" fogalmát, másfelől legalább ilyen lényeges lenne a polgár tisztázása is. A feneség ott érhető tetten, ahol a fészek rejtezik − vagyis a lelki gyökerekben −, az érzelmekben. Moralizáláshoz két dolog szükséges: ész és érzelem.

Illendő észrevenni a polgár-fene-fészkében fellelhető értékeket. Már abban az esetben, ha ember − polgár kompatibilisek vagyunk. Csabibá immár ötven lett…

            Nem a szám, a méret a lényeg. Mondhatnánk. Hát mondjuk…

Mindenki sétált már önmagával beszélgetve az utcán, beszélgetett már Istennel, vagy tanakodott sorsának fordultán − cammogásán. Csaba is. Csaba leírta. Nem egyszer. Többször is. Ennyi…

            A barátok nem csak szükség idején teszik tiszteletüket. Kocsis Csaba állandó várakozásban van. Vagy ötven éve. Várja, hogy kopogtassanak. Benézzenek hozzá. Barátok és nem barátok. A Barátok száma véges, a szellem szabadsága végtelen.

            Reggelente a kocsiban ülve… Tesszük fel a kérdést: ez mind én voltam egykor? Főleg harminc- és ötvenéves mérföldkövünkre gondolva. Éppen húsz van közöttünk. A felnőttkor kapui. Borongásra hajlamosító kapui. Akkor van „gáz", ha arra a következtetésre jutunk, hogy felnőtt valónk mennyire elárulta fiatalkori ideáljait, erkölcseit, szenvedélyes érzelmeit. Ha árulók voltunk, akkor mentségeket kaparászunk. Hová lett fényünk és lámpás küldetésünk? Elviselhetetlen a létezés gyönyörűsége

            Ecce homo! Tessék, lássék: íme az ember! Immár ötven éve… Fene-fészkünkben.