Jaj, hiába is
Jaj, hiába is küzdött volna
Éles tekintetek vágóhídján,
Letaglózta volna úgyis a pillanat
Az apriori, de önmagán túli
Szenvedélyesen közönyös pillanat.
Még átfutott szivacsos agyán
A globális felmelegedés és az
Ország helyzetének vaskos volta,
Melyről oly sokat beszéltek az emberek
Mostanság mellette s tudta azt is
Hová húzzák bőrszíjjal a szarvánál
Fogva és ha nem beszélnek róla
Akkor is szagukon érezte volna,
Szeretett élni, de anyja gőzölgő
Szemében akkor megértette a halál
Mindent összehangoló nyugalmát,
Csak azt sajnálta, hogy álom marad
már minden képzeletbeli bika,
Pedig ha nincs ez a végzetes baki,
Talán együtt szöknének most a
Szent földi tehénmennyországba,
Melyről annyit mesélt a nagy, bölcs tehén,
De jaj, hiába is küzdött volna, hiába is szegény...
Badacsony, október
Ahogy ráolvad a vízre
Máris megdermed a holdfény
És mint vastag viaszréteg
Terjed szét fekete felszínén,
Míg a hegy bazaltlélegzete
Mély sóhajokkal párnázza
A lyukacsos, őszi éjjelt,
De két lélegzetvétel között
Elszivárognak a csendek,
Felfényleni a mindenséggel…
Szemben sárga szemfürtjeivel
Még mindig lapítva figyel
a Sipos és a Várhegy,
Mintha mégsem volna már egy
Ami történik és ami van,
A fehér tó fölött a hold-heregolyó
Összekoccan sötét komoran.