Spanyolnátha művészeti folyóirat

Bene Zoltán

Gizella boldogtalansága

Árpás Károly: Gisila abbatissa. Regény Boldog Bajor Gizelláról, Szeged, Agapé, 2009

 

A könyv borítója

 

Árpás Károly Gisila abbatissa című regénye az Agapé gondozásában látott napvilágot 2009 őszén. Mint a kötet borítószövegéből kiderül, a vaskos regény folytatása a szerző ugyanezen kiadó jóvoltából a polcokra került, 1994-es Hajtóvadászat és A kereszt jelével (1996) című műveinek, tehát jelen művel trilógiává bővül Árpásnak a XI. századi magyar történelem egyes mozzanatait feldolgozó történetfolyama.

     Jelen regény, szemben a trilógia előző darabjaival, már-már eposzi igényű, az északi Izlandtól a délkeleti Konstantinápolyig az akkori globális világot mutatja be, fest gigászi tablót a keresztény Európáról, ezzel adva hátteret a passaui Szent Kereszt és Pantaleonról elnevezett bencés apácakolostorban történteknek. Mert a több mint 700 oldalas nagyregény nem hagyományos életrajz. Nem kíséri végig Szent István feleségének életét, csak egyes fontos momentumokat villant föl belőle, s kizárólag utolsó heteinek történetét beszéli el aprólékosan, a végletekig pontosan. A cselekmény 1059. február 15-e és november 3-a között zajlik, bár az idővonal mindkét irányban nyitott: folyamatosan jutnak az olvasó tudomására a múlt eseményei, míg az epilógus révén a jelenben találja magát. Tíz helyszín tárul elénk a könyv lapjain. A regény 32+1 fejezetből áll, s ezek közül 22 Passauban játszódik, 2 Kijevben, 1-1 Abádon, Exeterben, Aachenben, Rómában, Konstantinápolyban, Esztergomban, a Tisza-Maros szögben illetve „valahol Magyarországon". Az epilógus (vagyis a plusz egy) pedig a jelenben, a Magyar Köztársaság több településén.

     A legfontosabb ezen színterek közül Passau városa, ahol Bajor Gizella a Szent Kereszt és Pantaleonról elnevezett bencés apácakolostor abbatissája, a bajor rendtartomány fejedelemasszonya. Több követség keresi föl az özvegy királynét szolgálatának helyén: a pápa valamint a gyermekkorú német-római császár helyett kormányzó régenstanács küldöttsége és egy különös magyarországi csoport. Mindenki kér tőle valamit, ám csak a cselekmény lassú hömpölygése sodorja elénk a kérések tárgyát, amelyekből kibogozhatók a háttérben munkáló szövevényes politikai játszmák. A címszereplő sorsát tekintve azonban az a lényeg, hogy Passauban végezetül patthelyzet alakul ki, amelynek felemás feloldása Gizella halála lesz. A gyötrődő, betegeskedő idős asszonynak egész életével és életművével kell szembesülnie, sőt, különös módon még saját megítélésével, egyfajta recepciójával is, annak mind pozitív, mind negatív momentumaival. Az önfeláldozó Boldog Gizella életének utolsó szakasza bizonytalanságban és boldogtalanságban telt…

     A regény többi helyszíne zömében csak felvillan egy-egy fejezet erejéig. Két kivétel azért akad: az egyik Akureyri, egy izlandi kikötő, ahol egy távolra vetődött magyar leszármazottja írja krónikáját, s eme krónika egy-egy bejegyzése kerül a regény valamennyi fejezetének élére. (A világ minden pontján találhatunk magyarokat, juthat eszünkbe, s lám, így lehetett ez már egy évezreddel ezelőtt is…) A másik kivétel Kijev, ahol egy „ördögi" ismeretei miatt Nyugatról menekülni kényszerült középkori tudós, József szerzetes él Izjaszláv fejedelem kegyéből (és kényszerül végül ugyanazon okból tovább futni, amely okból a Rusz székhelyére érkezett). Ő a kora középkori tudás hordozója, az antikvitás örökségének letéteményese, aki mestere, Gerbert révén mindennek tetejébe szintén kapcsolható Gizella köreihez. Kijev kétszer is megjelenik az olvasó előtt: a regény indítófejezete és a negyedik rész első fejezete egyaránt ide vezet, tehát az ezer templom városa szerkezetileg kitüntetett helyeket foglal el, ami minden bizonnyal József szimbolikus alakjára, azaz közvetve a tudományok túlélésére, menekítésére utal. A maradék hét helyszínen egy-egy fejezet eseményei zajlanak: Abádon Béla herceg, a későbbi I. Béla táborába érkezünk; Exeterben Ágotával, Szent István egyetlen életben maradt gyermekével és családjával ismerkedhetünk meg; valahol Magyarországon I. András király egyik várába látogathatunk; de Esztergomot és a Tisza-Maros szöget is bebolyonghatjuk. Végezetül a három nagyhatalmi központ: Róma, Aachen és Konstantinápoly sem maradhat rejtve előlünk.

     A Gisila abbatissa, mint a fentiekből sejthető, egyfelől azt a norfolki posztmodern gyakorlatot követi (lásd Lawrence Norfolk: A Lemprière-lexikon, s még inkább A pápa rinocérosza című regényeit), amely a túlburjánzó, sokszálú cselekményvezetést használja a narráció elsőszámú módszereként, másfelől azonban a cselekmény szálai ehhez a technikához csak egyes regényfutamokon eléggé szerteágazóak, ezért végül hibrid szerkezet jön létre: a hagyományos történetmesélés keveredik a posztmodern narrációval. Másfelől történelmi tablót is ad ez a regény, lefesti a XI. század lehetséges keleti és nyugati hétköznapjait, egyes részei egyfajta sajátos történelmi háttéranyagként is olvashatók, akár a „hogyan éltek elődeink?"-kérdésre adott válaszként is értelmezhetők. Ez a technika pedig a szerző egy korábbi művére, A királyság útja című filmnovellára emlékeztet (Árpás Károly: A királyság útja, Szeged, Bába Kiadó, 2008). Amint a filmnovella kapcsán, úgy jelen esetben is idézhetők Demény Péternek az Árgus folyóirat 2003/ 3-4. számában írott gondolatai: „…kétféle történelmi regény létezik. Az egyik modellt állít a közösségnek, s többnyire egy ideológia szolgálóleányává válik. Így éltek, így cselekedtek a nagyjaink; éljetek és cselekedjetek úgy, mint ők, és akkor utódaitok áldani fogják neveiteket − kis túlzással ebben a mondatban foglalható össze mindaz, amit az első kategóriába tartozó művek írói sugallnak. (…)  A másik kategóriába azok a történelmi regények tartoznak, amelyek a történelemből merítik ugyan témájukat, de ezzel aztán meg is szűnik mindenféle rokonság az előző csoportba sorolható művekkel. Ezekben a könyvekben a történelem puszta keret, díszlet, amolyan háttér csupán a létezés problémáihoz. A múltból ismert szereplők nem előre tudott s a helyzettől többnyire teljesen független mondatokat szajkóznak: minden, amit tesznek és mondanak, az adott jelenetből következik, s a jelenet okait feltétlenül a regény terében kell keresnünk és megtalálnunk; ha van ideológia, azt a mű teremti meg, így hát nem is az író felelős értük, hanem a történet, a cselekmény és a szereplők." A királyság útja egyértelműen ezen utóbbi kategóriába tartozik, a Gisila abbatissa azonban a kettő hibridje, némely elemében, egyes részleteit tekintve szintézise.

     Végezetül néhány szó a kiadásról. A szöveggondozás a korrektúrázás szintjén, sajnos, elég sok kívánnivalót hagy maga után, számos elgépelés, nyomdahiba zavarja a figyelmes olvasót. És egy alaposabb, a korrektúrán túlhaladó szerkesztés is hasznos lett volna, hogy a regény színvonala egyenletesebbé váljék, a szerkezet aránytalanságai arányosodjanak.

     Mindent egybevetve Árpás Károly Gizella-regénye értékes mű. Nem csak a korfestés miatt, hanem lélekábrázolásai révén is. Olvasása egyfelől bővíti történelmi ismereteinket, másfelől irodalmi élményt nyújt.