Spanyolnátha művészeti folyóirat

Sütő Csaba András — Szalai Zsolt

− egyfélekép −

Egy városesszé lehetséges terebélyei, avagy VÁROSISTEN siratja Arrabonát

Lassú, nyugodt a város, túlontúl is az. Még a szombati piacnapon is, a Pálffy utcában összerezzen az ember, amikor egy járókelő által leejtett fémtálca élesen visszhangzik a régi falak között. A bencés gimnáziumból tanórák hangjai szűrődnek ki, miközben a Széchenyi térről évtizedek alatt lekopnak a parkolóhelyeket jelző aszfaltcsíkok, hogy egy már nyárutónak se nevezhető nyirkos ősszel szökőkutak páráját csapja arcomba a szél. De legalább galambok nincsenek, még kicsíráznának az eléjük kiszórt magok. Talán kitiltották őket is, mint azokat, akik tusfürdővel érkeztek a város főterére, rituális tisztálkodás céljából. Ilyentájt csak néhány járáskelés közben lecsüccsent bámulja a félméteres vízoszlopocskákat. A Patkó-gyűjteménynek otthont adó Vastuskós-háznál, ami a városi legenda szerint arról kapta a nevét, hogy az előtte található tuskóba az arra járó mesteremberek egy-egy szöget vertek, valójában az ott működött fűszeres cégére volt, körbenézek a barokk főtéren, és újfent megállapítom, hogy egy sarokerkélyes könyvtárszobát szeretnék, majd átvágok a piactérre.

A vásározók is csöndesek1, a sült kolbász2 illata mindenkit tanakodásra késztet, ebéd előtt, esetleg helyett jutalmazza meg magát a nehéz hét után. A Dunakapu téren a Matróz kocsma terasznak kinevezett könyöklőjén elfogyasztott néhány kisfröccs, a győri koktél után pedig akár még a találkozások városának enumerációs képessége is megmutatkozik. Ahogy az árusok elpakolnak, helyüket előbb átveszik a romeltakarítók, akik az otthagyott zöldségszárakat, rohadásnak indult gyümölcsöket, no meg a vásárlók által szétszórt szemetet zsákokba gyűjtik. Majd az üzleteket járók haladnak át a téren hazafelé sétálva, vagy a rakpart macskaköves kátyúkkal bekalkulálandóan ingyenes parkolójában hagyott autóhoz. Jönnek mindenfelől, magyar, szlovák és német szót egyaránt hallani. Van, hogy betérnek ők is egy igazi szigetközi halászlére3, befelé csodálkozva nézik, ahogy a hideg szóda kicsapódik a poháron, kifelé elégedett mosollyal tűnnek el egy sikátorban.

A Kossuth utca akár gyalog, akár biciklivel, de még busszal is nagy élmény.4 A régi polgári házak előtt kanapék, fotelek, bennük az iskolából csellengő cigánygyerekek, esetleg idősebbek méregetik az embert, hogy elhalad, aztán vagy beszólnak, vagy nem, vissza igen ritkán történik meg, főleg nem este és gyalog.5

Amikor a hársfaágak nem-csendes nem-árnyában, hanem egy vajdasági zenekar muzsikája után dalolgattunk csajogányommal a Mediawave grátiszprogramjaként a zsinagóga udvarán, odajött hozzám Popeye, nem a tengerész, hanem a Ronaldinho-mezben feszítő tanítvány (tizensokéves és ötödikes), és magától telő természetességgel kérdezte meg, hogy „Zsolti bácsi van egy cigid?” Hiába, Győr a találkozások városa, akár ily — Zsávolyával szólva — közvetlenül, frontálisan is.

Mert hát férjet fogni is így kell. Adatközlőm szerint, a Kossuth utca a legjobb hely erre, maga a világot jelentő betoncsík, még kanyar is van benne. Ha kiáll a ház elé, jobbról-balról jönnek a csávók, ha kell, persze meg is szöktetik, és nem kell többé iskolába járni. Pedig hasznos is az. Megesett, hogy egy cigányasszony azért kérte ki a lányát, mert postára kellett menni. Az Eötvös iskolának amúgy is nagy a vonzáskörzete. Egyszer egy Vince nevű kissrác Sopronból jött el a kertek alatt, meglépett a nevelőintézetből, csakhogy ott legyen a focikupán. Szegényt azért vitték el, mert alkoholista gyámja hagyta(?), inkább elérte, hogy éjszaka az utcán, kukák mellett aludjon. De az iskolából soha nem hiányzott. Jó, alig. Amikor megtudta, hogy osztálytársai fogorvoshoz mennek, könnyes szemmel könyörgött, hogy vigyék magukkal, mert már fél éve fáj a foga.

A Győri Dózsa sporttelepe már nem annyira élettel teli, mint korábban. Fiatal atlétaként a salakpályán rótt körök közben szokásos volt az évődés a focistákkal, de méginkább a pályagondnokkal, Kara Gyulával.6 Atlétások, gyertek le a fürű! — kiabálta mindig, miközben a nájlonzacskóból szemezgetett cseresznyemagokat gyűjtötte a tenyerébe. A nyári melegben ugyanis rendszerint a locsoló vízsugarával hűsítettük magunkat, de a szögescipő nyomán könnyen kifordult néhány fűcsomó is.

A pinnyédi töltésen ezzel nem volt gond, a jól letaposott terepre felszórt folyami kaviccsal annál inkább. Süppedt, gyógyította a lúdtalpat, de a Püspökerdőből támadó szúnyogokkal együtt ez sokszor bizonyult elégnek, és járt a táv lerövidítésével. Az edzőm, Jakab Erzsébet az edzésterv kidolgozásánál egy idő után már a csalós körrel is számolt. Rövidebb volt, de hatékonyabb, mert keresztül kellett vágni az erdőn, amelyben bizony bőven akadtak belvizes részek, szúnyogtelepek. A közeli Szúnyog-sziget7 sem véletlenül kapta a nevét — mindig csodálkoztam azon, hogy embereknek nyaralója van ott.

Adyváros szerintem az Ady-dombtól kezdődik. Már csak a neve miatt is, de egyéb, más városrészekre — kivéve talán a Marcalvárost, a korábbi kunbélát8 — jellemző életvezetési szokások is ezt a meggyőződést erősítik bennem. Ahogy leesik a hó, szánkós, bobos, vagy csak bevásárlószatyorral felszerelkezett gyerekek lepik el az egykor talán tíz, ma a téli sportot kedvelők eróziós tevékenysége nyomán alig hat méter magas dombot. Nemhogy a gyöpöt, a talajt is felszántják, a szánkók éle vájta pálya szekérnyomszerűen fagy meg. „Kocsi-út az éjszakában.”

A gettógyerekek viszont ebből a városrészből, legalábbis előlem eltűntek, vagy csak megcsendesedtek. Igaz nincsenek már MZ-k, Simsonok, amelyeket éjszaka bőgetni lehet a panelházak alatt. Drágább lett a benzin is. Meg a víz is. Nem egyszer volt, hogy valamelyik lakó egy vödörrel zúdított a vagánykodó srácokra. Ma már csak az éjjel-nappalik környékén látom őket, amint üdítő és cukorka minden vágyuk. Igaz, már beengedik őket mindenhová, nem kell az utcán dekkolni,9 a szórakozóhelyeken állandó a tinidiszkó.10

A Vásárcsarnok11 környékén is békésebb az élet. A szocialista pártházban a kilencvenes évek elején-közepén állandó program volt valamiféle alter-party, ahol a Depeche Mode és a Bonanza Banzai zenekarokat kedvelő Martens-bakancsos, bomberdzsekis skinheadek gyülekeztek. Azóta nem csak oroszt lehet tanulni az iskolában, és talán már beszélnek idegen nyelveket, vagy csak használják a netet, fordításokból rájöhettek ideológiájuk és zenei ízlésük ellentmondásaira. Igaz, a Banzainak csak néhány száma volt angol nyelvű.12

Errefelé újabban más meglepetések érnek. Fabu13 papírdobozokból, könyvtárakból kiselejtezett vagy hagyatékokból származó könyveket árul, igen szimpatikus üzletpolitikával: keménytáblás kétszáz, puhatáblás száz. Így van meg Péntek Imre, Deák László, Borbély János vagy éppen Tar Sándor első kötete, hogy csak a számomra kedveseket említsem.14

A kazamatákban jórészt csak sört csapolnak, hiába nem vagyunk igazi borvidék. Bár a pannonhalmi borok jók, vöröset meg Sopronból, de persze máshonnan is lehetne hozatni. Alighanem az is ok lehet, hogy Győr legalább ennyit megőrzött abból a világból, amikor jórészt még németül beszéltek itt is. Még mindig emlegetjük azt az ötletet, hogy a várból a belváros alatt, állítólag Pannonhalmáig, illetve a Püspökerdőig húzódó, valaha talán menekülési útvonalként szolgáló pincerendszert, össze kéne nyitni. Ott lenne ám alvilági élet.15 Egy ideig szóbeszéd tárgya volt, hogy Győr és Pannonhalma között metrót16 kellene építeni, aztán a villamosközlekedésből sem lett semmi. Győr olyan, mint Szeged, csak kisebb, szűk utcákkal, sugárutak, az egyetemisták látható jelenléte nélkül — utóbbi nyilván nem a közlekedés miatt lenne kívánatos. Igaz vízi közlekedés sincs, talán a gönyűi kikötő és véneki gumigát megépítése után a Mosoni-Duna újra hajózható lesz, lehet majd csónakázni a Rábán is, és a régi csónakházakról is levakarják az árvizek, meg az utóbbi húsz év iszapját.

 

 

 

 



1 Igen, igen. A szombati piacnap, nevezzük így, piachajnallal kezdődik, messzebbről érkezőknek piacéjszakával. Itt sorakoznak a háromkor, negyed négykor kelők, a fél ötkor megriadók. Jönnek csak sorjában, beáramlanak a kisbakok közé, keresik a helyet. A tehetős-élelmes-egész évben árulónak napernyője is van, a káposztásnak is, megy a tülekedés, az ingerlődés, hideg van még. Igazából a piacra járás egyfajta alternatíva a hipertóniára; hajnalban kelsz, kirambózol az első buszra (4.50), kurva hideg van, hiába a július, a fonott kosárfül vágja a kezed, igyekszel nem összetörni borocot, meggyet, cseresnyét, ha szerencsénk lesz, fél hatra el is adjuk az egészet, öreganyád kezdi felpörgetni magát, mi lesz, ha, mi lesz, ha nem, mi lesz, ha nem úgy; bendzsózik az idegrendszereden, kezdesz ideges lenni te is, na bassza meg, hely az tényleg nincsen, várjon, tegye le, hova megy, álljon meg, várjon már, itt van hely, erre menjünk, megvan, ez le van kötve kisfiam, az meg mi a francot jelent, foglalt, na itt talán, innen meg menjünk, mer' maga nem fér el, kedves?, a kurva szentjit neki, hogy a hajma, hogy a cseresnye? ha szerencsénk lesz, fél hatra, nem is, már itt is vannak, gyünnek a kofák, hamar takarjad ki, megveszi egybe aszt ammen, megyünk haza (öreganyám ezért járt piacra, nem traccsúni, ó nem, azért, hogy hazamehessen), ha szerencsénk volt (ami ritkán, évente egy-két alkalommal esett), tényleg mehettünk. Évekkel később állt össze, hogy amíg mi hazafelé himbálóztunk a buszon, addig az előző nap szedett gyümölcsök Écs és Ravazd érintésével Zirc irányába, érintve a cseszneki szerpentint, lassan a balatoni tenger partjára himbálóztak, ki a strandokra, a turistatestek közé, turistagyomrokba kerültek az ujjlenyomataink, mi meg ott zötykölődtünk Révfalutól Nagybácsáig, és örültünk, milyen szerencsések vagyunk.

 

2 Péntek Imre kedden és pénteken szeret Győrbe járni. Ennek oka a kolbász, amit visszatérése előtt fogyasztanak el aktuális kísérőivel a győri piacon (szerda, szombat, piacnapok). Mustárral, kenyérrel, ahogy kell. Győrben jó a kolbász, szép a piactér; a Dunakapu tér kulináris kuriózum, ízcentrum. Innen látszik már a Mosoni-Duna és a Rába összefolyása, a Káptalan domb, a révfalusi híd, amin átkelsz a Szigetközbe, a legteljesebb közbe, Európa legnagyobb hordalékkúpjára (Timaffy László embertelen elnevezése).

 

3 Betértek: Végh Attila, Prágai Tamás, Kemsei Pista, Kalapács József a komplett Pokolgéppel, sorolhatnám még, minek. A Matróz győrikum. Ha egyszer vaskorlátjához támasztod fáradt fejed, kezedben fröccsel, elcsendesül a városmozaik, és megeshet az is, hogy észreveszed, „ha visszafelé mozdulnak a folyók.”

 

4 Busszal újabban minden nagy élmény Győrben. Főleginkább azért, mert mostanában a fradisták nem burogatják a sárgabuszt, mint tizenegynehány évvel ezelőtt tették volt. És lehet, hogy aznap nem is kaptak ki. Meg azért, mert varázsos és új a menetrend. Olyan, mintha újra bekennéd a várostérképet temperával, átfestenéd a régi beidegződéseket. A város akkor izgalmas, ha mozdulatlan. Meg akkor, ha nem az.

 

5 A halhatatlan cimbinek, nevezzük az egyszerűség kedvéért Tamásnak, koccintásosan (lásd még: túl a szalonspiccen) az a remek ötlete támadt, hogy a Kossuth utcáról a továbbiakban stoppal. Meg is állt egy Kockalada, Tamás ellenállás nélkül be-, két újabb minutum múltán kiszállt, értékeitől megszabadítva, egy-két zsibbasztó és maflás elszenvedőjeként, de atrocitás, mint olyan, nos, az nem történt. Hangos szó ott el nem hangzott, tisztázták, ki, mit, milyen következményekkel.

 

6 Itt jegyezzük fel azt is, hogy Kara Gyula volt a város amatőr(izálódó) futballjának egyik emblematikus szertárosa. Ha megjelent a hétvégén, bárhol a megyében, márpedig megjelent, összerezzentek a sporttársak, az edzők pedig a fejükhöz kaptak, mert tudták, hogy a hamis igazolásokkal játszóknak, túlkorosoknak, sárgalaposoknak annyi. Ki se kellett volna futni; az öreg évente átlag 10-12 pontot óvott össze csapatának. Mindent tudott: fejből, klubhűségből, játékszeretetből. Köztudomású volt, hogy érájában a megyei szövetség ajtaját kifelé nem lehetett ütközésig kinyitni: Kara mögötte állt, szívós kitartással figyelt a legapróbb momentumokra is, bíróküldéstől a pletykáig. Egyszer edzőmeccset játszottak nálunk Bácsán, a Győri Dózsa edzője helyett Kara meccselt, mesterien. Egyszerre testesítette és haladta meg (futotta le) Mándy Csempe-Pempéjét. Bácsán általában a keddi edzés előtt bukkant fel, begyűjtötte spílereit, vagy egyszerűen a vaskerítésen átszólt, csendes, mohó hangon: Ifi mit játszott? Csak így, névelő nélkül, céltudatosan, sporttársi empátiával. A többit a jegyzőkönyvekből, meg a jó ég tudja, honnan szedte össze. Több évvel ezelőtt távozott közülünk. Nem akarok patetikus lenni, de vagy a szerelíket hajtogatja és adja ki most is valahol, vagy jegyzőkönyveket memorizál.

 

7 A Szúnyog-szigetet sokszor futva, szárazföldön közelítettük meg. Az evezősök ugyanis a túloldalon futottak, a Kálóczy tértől indulva, el az Aranypart mellett (a lázadó kisebbség itt fejezte be, s bevárt bennünket visszafelé, igaz, ők ki is maradtak hamarosan, az evezés nem az a sportág, ahol lötyögni lehet, a gyenge akaratúakat, svindlereket irgalmatlan hatékonysággal szűri meg). Sportágamból fakadóan a Szúnyog-sziget vízi úton is elérhető volt; egyszer, alacsony vízállásnál kiszálltam mini-szkiffemből (egyes hajó), úgy éreztem magam, mint Luke Skywalker a Dagoba-rendszerben landolás után, amikor hirtelen feltűnt a kanyarban Pák Béla, a győri evezés egyik alapító tagja, akkori tanulóedzőm, és pléhtölcséréből egyszerű instrukciót harsogott felém: „Süttő! Azonna' szájjá' vissza!” Felmérve a távolságot, helyzetemet, a csónakmotor hangját, visszaordítottam: „De nem tudok!” Máskor kiadós fürdőtől vagy rosszabbtól mentett meg Béla; árvíz idején, teljes lendülettel hasítottam, amikor hirtelen, égből a szózat, jött az utasítás: „Süttő! Tarcsá' be!” Betartottam. Óriásit fékeztem, hátranézve pedig egy úszó szigetet láttam a hátamtól alig két-három méterre, hegyes uszadékfák álltak ki belőle, ebbe rohantam volna bele, ha Béla nincs a vízen, de ott volt. Akkor is ott volt, amikor lerohadt a motorcsónakja, s kilométereken keresztül húzatta magát a nyolcasunkkal; szerencsémre akkor kormányos voltam.

 

8 Ez csak-csak a későbbi Kun Béla lesz, lakóteleppé nemesülve.

 

9 Az utcai sport, egyáltalán a sport sem akkora divat mostanában. Kitűnő kollégám figyelte meg és osztotta meg velem észrevételét, hogy mostanában nem lát szétrúgott focikapukat a városi tereken. Ez elsőre nem hangzik túl szívélyesen, másodikra sem, de talán érthető, mire akart utalni. Különben is, mi az, hogy tömegsport? Syntax error.

 

10 Tinidiszkó, ízlelgetem a dolgot még egy darabig. Győrött az történt, hogy a fiatalok (12-18) gyakorlatilag kiszorították a húszas korosztályt a város reprezentatívnak nem nevezhető, felkapottnak mondott zenés-táncos helyeiről. Ez a helyi fiatal pedagógusokat is érzékenyen érintette. Kérdés: ki akar hétvégén saját tanítványaival egy tánctérben csápolni? Becsült válasz, százalékban: 0. Tehát a tinidiszkó azért tinidiszkó, mert tinik vannak ottan, viszont, és itt affér van, meg fennforgás: a felnőtt ital-, drog- és idősávban. Nem megyek bele, nem érdemes; megtörténhet, hogy a 16 év alatti, korlátozottan cselekvőképes, ámde teljes jogú állampolgárok (ezek a diszkótinik, meg a többitinik, fiatal polgártársaink) korlátozva lesznek (nemcsak) diszkóügyben, nem fogják őket beengedni. De azért a házibuliról, szubkulturális undergroundról mindenki hallott, nem igaz? Az alkoholfogyasztás ellenőrzése megoldhatatlan, a kulturált stb. alkoholfogyasztás a felnőttek dolga, meg a tinik terepe.

 

11 Ez a másik piarc Győrben.

 

12 Ákos Kovács learns english.

 

13 Fabu nagyisten, nemcsak üzletpolitikailag, de emberileg is szimpatikus. Igaz, többségében oszcillációként írható le fiziológiai állapota másnapos és aznapos között, viszont rendkívül olvasott ember. Ezt én állítom róla, nem ő magáról. Azt hiszem, ezt hívják minőségi különbségnek.

 

14 És tényleg kidobják a könyveket, lemondanak róluk, mi meg megyünk, rácsapunk, recycle, what you can (RWYC, mozaikosítva)! Az vagy, amit olvasol, amit netezel, tévézel, meg amit újrahasznosítasz, visszapolcosítasz, visszahelyezed, ahová való. Fabu nagyisten, megmondtam már.

 

15 Éljen az underground expanzió! Lapátot-csákányt kézbe, megyünk salétromozgatni! Talán az elmúlt évek legdöbbenetesebb tapasztalata volt, amikor salétrombányáját megnyitotta a Black Piano, amit tíz perc alatt Blekk Pijálóra változtattunk. Sikátorból nyílt, rögtön lefelé. És jó, iható borokat szolgáltak fel, elviselhető áron. Hónapokig alig lehetett lent megmaradni a doh- és salétromszagtól, irtózatos volt. A hely hol kedves, hol tahó volt, ahogy a győri helyek általában. Így van ez itt, a nyugati végeken.

 

16 A lőcsei fehér asszony a győri metró huzatos aluljárójából a föld alá száll, Szent Márton-hegy, végállomás, köszöntjük kedves utasainkat! And as we wind on down the road / Our shadows taller than our soul. /There walks a lady we all know / Who shines white light and wants to show / How evrything still turns to gold.
And if you listen very hard / The tune will come to you at last. / When all are one and one is all / To be a rock and not to roll. // And she is buying a stairway to heaven.