Spanyolnátha művészeti folyóirat

Bende Tamás

felszárad

 

izzadt kavicsok között törött kagylók. elhagyott csigaházakat most a víz.
bőrünkre száradt só a szégyen. lassan eltűnik minden. illat, szín, mosoly.
partra vetett halak tátogják a titkot. de a titok sosem érhető. morajlás öli
a hangokat. kiégett tekintet pásztázza a tájat. sziget. tán túlpart. dombok.

az érzék csalódás. önmagunkba temetkezünk. test köré csavart törölköző.
talán minden folt felszárad egyszer. helyükön csak a megbánás marad.

 

 

szombat este

 

a kisfaludy-szobornál találkozunk. aztán a

király utcán indulunk el. macskakövek

dörgölőznek hozzánk és frissen mázolt

padra ül le az este.

 

   [mindannyian ugyanarra gondolunk. majd

   pár kisfröccs után ki is mondjuk. de addig

   hadd gubbasszon kiben-kiben egyenként a

                    viszontlátás öröme]

 

a lloydot bontják, vagy renoválják, nem is

tudom. — disney-mesék és karamellás

popcorn emléke pihen a törmelékek között —

 

lépcsősor a föld alá. csak egy asztal szabad.

— mintha kizárólag nekünk tartották volna

fenn.

 

nevetés és cigarettafüst. emlékszel, mikor

még, emlékszel, mikor még... poharak és

történetek váltják egymást.

 

                    ***

 

lassan tompulnak az érzékek. kinyílunk és

összezárunk. nehéz már a szemhéj. föld alól

újra elő. buszra mindenki. haza. de már

külön-külön.

 

valami különös megelégedettséggel alszunk

                           el ma is.