Spanyolnátha művészeti folyóirat

Vass Nóra

Deventerprise

Elsődleges Irányelv: Tilos a Csillagflotta bármely űrhajójának és tagjának bármely kultúra vagy társadalom normális fejlődésébe beavatkoznia. Ez az irányelv fontosabb, mint a Csillagflotta bármely hajójának vagy tagjának védelme.


 

Ha ott kezdenénk a flotta eme történetét, ahol precíz, megbízható, történetmesélésben jártas  emberek szerint kellene, tehát a legelején, mondjuk már a megelőző készülődési izgalmak részletes, apróságokra is kiterjedő elemzésénél, túl hosszúra nyúlna a történeti fonál. Kezdhetnénk a történetet úgy is, hogy a megelőző körülményeket figyelmen kívül hagyjuk, ellenben az indulás minden egyes részletét aprólékos műgonddal ecseteljük. Ha ez történne, nyilván fontos lenne, hogy a flotta, egy októberi napon (földi körülmények szempontjából megszokott októberről van szó)  gond nélkül szállt fel A320-200-as gépével, melynek hatótávolsága 3600 km, végsebessége pedig 903 km/h volt. Ha a felszállással kezdődne minden, maga a felszállás lenne súlyozott, s vele számos tényező, mely lehetővé tette e nem mindennapi eseményt. Szinte belegondolnánk, hogy e felszállás több mint hetvenezer kilogramm égbe emelkedését jelentette, s ha tudnánk, átválthatnánk tonnába. Mázsába azért nem, mert attól más asszociációs galaxisba jutnánk. A legfontosabb azonban a felszálló több ezer kilóban az a pár száz,  melyet a flotta tagjai tettek ki, hisz a többi itt és most nem számít.  Egészen pontosan hat ember liftajtókon gyakran látható átlagos súlya, s küldetésének nem látható terhe, vagy épp könnyebbsége. Ha a felszállás, mint időrendi első esemény ekkora fontosságot kap, elemezni kell azt az általános fogalmat, melynek ezen esemény kezdő eleme. Az utazás igen fontos a küldetés szempontjából. A flotta tagjai ugyanis az elkövetkezendő pár napban nagyon sokat utaznak majd. Mindenre felkészülten várják azonban a vonat, vonatpótló busz, helyi járat, egyszóval a közösségi közlekedés holland szokásainak megtapasztalását.  Nyilván élményszerzés közben örülnek majd, hogy átértelmezhetik a vonat kifejezést, hogy láthatják, valóban előrejut az, ami elindul, s egészen hitetlenkedve eszmélnek, hogy célba érésük a várakozásokon felül zökkenőmentesre sikerült. Mivel szakszerű kiképzést kaptak, szinte azonnal megbarátkoznak a szállással. Tudomásul veszik, hogy holland földön kevés a hely, ezért csak keskeny és magas házak építhetők, ennek tudatában szinte azonnal megbarátkoznak a több emeletet összekötő, viszont annál keskenyebb csigalépcsővel, örvendenek a leleménynek, mely a házak ormára kampót varázsolt, s titkon bíznak benne, az valóban csak a bútorok miatt van. Megismerkednek állomáshelyük kapitányával, helyesebben kapitánynőjével, s roppant mód örülnek, hogy küldetésük első estéjén különféle sörök élvezete mellett lehetnek e flotta tagjai.

Holland földön kevéssé megszokott szikrázó napsütés s plusz tizenfokok eme hónapban. A második napon azonban bizonyossá vált, ami előző nap még csak sejthető volt, az, hogy jó idő lesz, a küldetés végrehajtására több mint ideális. A hajnal fényei, a kapitánynő kontinentális reggelije, a városi vízfodrok, a házívek,  az egészen hihetetlen mennyiségű bicikli, de leginkább az őslakosok egyértelművé tették: ez egy másik galaxis. Az utazás fáradalmaiban meggyötrődött test elméje is  elgondolkodna azon, hogy eme lények nem is emberek, csak szerűek, mert hogy átlagos, mondhatni hétköznapi emberek az utazók tapasztalatai szerint egészen másképp viselkednek ott, ahonnét a flotta tagjai jöttek: otthon teleaggatják az ablakokat függönnyel, jól zárják, több zárat is használva az ajtókat, az ablakokon gyakorta vasrács is található, a kiskertkapun terebélyes lakat virít, véletlenül sem hagynak utcán szabadon kerékpárt, locsolókannát, házhoz tartozó díszeket, kerti bútort, gyermekjátékot. Alig mosolyognak, leginkább a földet nézve közlekednek, nem ülnek október végi időben kabátban sörözői teraszokra, nem hagyják az ajtajuk előtt a cserepes dísznövényeket rögzítetlenül, ráadásul garmadában, nem köszönnek az autóbuszvezetőnek le- és felszálláskor (igaz, az sem köszön nekik), nem építenek házaikra járdaszinttől számítva ötven centitől induló méretes  ablakokat, épp ezért nem lehet átlátni idegen szemeknek senki lakásán, pláne nem ülnek le főutcai lakásuk nappalijának ablakába rejtvényt fejteni. Az itteni lények  — s ez a viselkedésjegyekből egyértelműen megállapítható — csak külsőre hasonlítanak a flotta által megismert többi emberre. Mi sem bizonyítja jobban furcsa megnyilvánulásaik földönkívüli voltát, mint hogy parktisztítás közben, avarseprés után, még a földet is átszitálják az összegereblyézett punnyadt falevelek közül! Ebből is látszik: számukra a föld nagy érték, mert nehezen szerezték be, nem is volt elejitől fogva az övék, tehát biztosan nem földi lények, mert akkor tudnák, hogy a bolygón a föld egészen hihetetlen mennyiségben rendelkezésre áll. Olyannyira, hogy egyes helyeken — mint a flotta legénységének hazájában — némelyek nem is foglalkoznak vele. A flotta legénysége — miközben meggyőződése, hogy egy idegen kultúra földi jelenlétének tanúja egyre erősödött — korszakalkotó gondolattól vezérelve elindult eme civilizáció gyökereinek felkutatására. A Wag nevű építményben található ama bizonyíték-tár, mely az őslakosok évszázados földi létét hivatott bizonyítani. Valóban meggyőző a helytörténeti emlékhalmaz, impozánsan szövi a múltat a jelenbe oda-vissza. A legénység tagjaiban azonban felmerült a kétely, hogy valójában mindez csak annak elhitetésére szolgál, hogy az itteniek olyanok, mint más földi halandók. Ennek ellenkezőjére ugyanakkor percről percre rácáfolnak. A flotta tagjai kiderítették, hogy az országszerte nagy népszerűségnek örvendő piros lámpákkal díszített, neonvilágításban úszó negyedek valójában talán a korszerű technika elrejtésére szolgáló fedőszervezetek, mert hát kevéssé feltűnő az űrcirkáló jelzőfénye, ha amúgy díszítésre használják. Az örömlányoknak álcázott kiborgok akkor buktatták le magukat végképp, amikor kávét vittek az ál(l)-ványzaton dolgozó álmunkásoknak — úgy látszik, nagyobb a cirkálótest, kell az ál(l)-ványzat a takarás miatt.  Amúgy természetes ember nem is tudna egy olyan magas bárszéken olyan egyenesen, olyan sokáig mozdulatlanul, szoborszerűen ülni.

Felróható a flotta tagjainak, hogy az elsődleges irányelvet nem sikerült maradéktalanul betartaniuk. A beavatkozás ténye azonban bár bizonyíthatóan fennáll, mentségükre szolgáljon, hogy küldetésük felsőbb utasításra tartalmazott olyan elemeket, melyek szándékosan e beavatkozást irányozták elő. A széthagyott SPN-jeleket, szövetségesükkel tartott tárgyalásaikat nem lehet meg nem történtté tenni. Ezen cselekedetek utóhatásaival felelősségük teljes tudatában számolni fognak, vállalják a további következményeket, akár egy újabb küldetést is, akár többet is, bármily megterhelő és embert próbáló feladat is ez.  Este, visszatérvén a bázisra, szobáikban a flotta tagjai az elmélkedésen túl azonnal összegezték tapasztalataikat, s elégedetten idézték fel az elutazásuk előtti hónapok fel- és előkészítő eseményeit.

 

 

 

 

Berekbázis

Innen nézve a dolgok szabályos körbe zárhatók: a medence, a büfé, a sör. A többiek, a pancsoló vénasszonyok nyarában utazók, s az itthon maradók. A víz barnasága a kissé petyhüdt utószezon ízű hangulatban.  A megszokott szállás, az új érzés, a vendég, aki most miénk, később mi az övék. Amikor betoppant, végignéztem magunkon, ahányan épp voltunk és sokfelé pásztázó szem figyelte, ki mit tesz, szóval mikor találkoztunk, elgondolkodtam: én eljönnék-e hozzánk? Ha én lennék a mi vendégünk, mit várnék, s vajon mit gondolnék az idegen rólunk? S hogy eleve idegenül gondolnék-e ránk az elején, vagy már akkor sem.  Minek látszunk mi a víz barnaságának tükrében, komolyan lehet-e most minket venni? S mi vajon komolyan vesszük-e? Magunkat, bármit. Most sem teljes a létszám, bár közelít a teljességhez, de hát nem lehet mindig minden együtt. Ami összeáll, ebben a pillanatban úgy is marad.  Még távoli a deventeri ősz, egyedül a vendég jelzi, hogy közeledik, nem csak feltételezés, nem csak mítosz. Még nem életszerű a kézipoggyász súlyhatárán való gondolkodás. Még egészen másért kémleljük az eget. Most inkább tűnik úgy, hogy medencéstől megyünk, ha már menni kell.  Még csak elképzeljük, hogy ülünk, sörrel a kezünkben a főtéren,  a deventerin, szikrázó napsütés, jövés-menés, minket mindez nem zavar. Mi sem zavarjuk a jövő-menőket, egyre többen gyűlnek körénk a szabad asztalokhoz, hirtelen mindegy is, hogy a bereki körbüfé, a deventeri wagsaal szabad asztalaihoz. Fürdőszobán, zuhanyon, mellékhelyiségen, sőt más egyebeken osztozni már jól tudunk, s megosztani egymást közt fontos dolgokat még ennél is jobban. Bereki bázisunk terpeszkedő földszintes házában, vagy deventeri szállásunk felfelé törő építményében is ugyanazok vagyunk. Bereken is tudunk Deventerben lenni, s fordítva. Most itt van egy kis Deventer, októberben velünk lesz egy kis Berek. Az SPN-jelek itt és ott is, s ez több, mint futó kapcsolat. A szemlélődés sokkal fontosabb. Ezt már megnéztük százszor, mégis újra és újra nézzük. Nem tudunk betelni vele. Néha mondataink is ugyanazok, a hely szelleme! A tábortűz körül, immár az estben, mégsem ismétlés semmi, máshogy raktuk most össze a kirakóst, tetszik ez így nekünk. Legközelebb nem itt találkozunk. Ebben valamennyien biztosak vagyunk. Most itt nézzük a képeket, olyanokat is, melyek azt mutatják, ahová még csak készülünk. Ha én lennék a vendégünk, talán meg is rémülnék kicsit, hogy kerekedik fel a karaván, hogy lesz otthon máshol, ahol nem én vagyok a vendég, elképzelni igen nehezen tudnám. A kört még nem rajzolhatjuk fel egészen. Annak még csak a fele kész, a másik felét később illeszthetjük hozzá.  Ezt a felét a vendég elviszi, hogy később ahhoz, melyet mi viszünk magunkkal, ott rakja hozzá.  Mert onnan nézve a dolgok szabályos körbe zárhatók: az utazás, a vendég, a mindig máshol, a nyár az ősz az évszakok, mi és velünk együtt ők.

Epilóg

Most már kimondható, a flotta tagjai szándékosan szegték meg az irányelvet.  Konszenzusos döntés volt. Mikor alakult vajon e szándékosság, nem lehet tudni, de alakult, sőt testet öltött, sőt több testet is, és ez már nem tagadható.  Illenek ám egybe: ősz, Deventer, nátha! A flotta tagjai tisztában vannak azzal, hogy számot kell adjanak e szándékosság minden megnyilvánulásáról. A következmények nem hagyhatók figyelmen kívül. A cselekmény sorozatjellege nem engedi meg, hogy ferdítsenek, tagadjanak, hárítsanak, rejtsenek bármit is.  Nem lehet nem észrevenni, sem azt, hogy ott vannak, s azt, hogy ott voltak egészen nyilvánvalóan nem.  Eindhovenben és Utrechtben még sikerült a szabályhoz tartani magukat. Amesfoortban nagy fegyelem kellett ehhez. Mire azonban Deventerig jutottak, először ugyan még gondatlanságból, később azonban már szándékosan vetették észre magukat. A csúcspont minden bizonnyal Appeldornban volt, a királyi kastély valamennyi vendége szeme láttára vonultak végig a termeken, napfürdőztek a szökőkőt mellett, pózoltak a lépcsősoron, sőt, írtak a vendégkönyvbe. Köteteik ekkor már egészen nagy publicitást kaptak, s nem csak általuk.  Képződött róluk művészkép, nekik emléklap, hozzájuk néhány továbbgondolásra szánt sor. Mentségükre szolgáljon, annak a számos ingerenciának, melynek e néhány nap alatt ki voltak téve, s eme ingerenciák összetett jellegének köszönhetően, úgy érezték az ottaniak,  a házigazdák, a vendéglátók, a lakosok, nem akarják, hogy ők csak úgy passzívan szemlélődjenek.  Nem tudtak ellenállni a kísértésnek. Túl sok információ, túl rövid idő alatt kizökkentette őket, s bár feltételezték a véletlen beavatkozás esetlegességét, szándékosságra sokkal később gondoltak csupán.  Ha ott fejeznénk be  a flotta eme történetét, ahol precíz, megbízható, történetmesélésben jártas  emberek szerint kellene, tehát a hazaúttal, sosem lehetnénk biztosak benne, hogy valóban véget ért a történet.  Mert bár a gép leszállt, a sikeres landolást követően a flotta tagjai átmeneti pihenőre tértek, a történet nem zárult le, csak más térbe került, virtuális fejezetet nyitott számára az emlékezet.