Spanyolnátha művészeti folyóirat

Vass Tibor

Naívek, színek na, felettébb eljáró ívek

Színek a Deventeri Múzsából: Kazinczy beszól Adynak, Szabó Radnótinak

                                 A Kemény hal meg utoljára. (Kun Marcella)

                                 Kívánságod számomra: narancs. (Imola)

                                 A remény: istenparancs. (Pratek Kamilla Georgina)

                                 Mikor ébred már fel az öreg Isten? (Czóbel Minka)

 

Kezdetben vala kendő a hajban, kerülendő

tehénkemintás selyem, ennyi csalás minthás: belefér. Mintha

jó pár év múltán ismét látnám a jó pár éves hajat, lakat

a szájon. A folyó bodra, bronza benne.

Bronzaberta Czóbelminszka szerint

IJssel tizennyolc nap lefolyása alatt érhet langykorúvá,

november 7-én tölti. Lészen majd a Nagy Október

tiszteletbeli langyma tagja. A Hernád jege lassan járható.

Kétszer nem léphetsz ugyanabba a tojóba? A düh végén

 

a néma hát az ajtófélfára arcolom, hát hova máshová,

legfeljebb a Kalapsemjén szóba, a pé és az es közé,

hogy efnek ejtsük a péhát és legyen Kalafsemjén, ami elférne

a Berekvíz felett a mályvában, kalapselymén

 

szállunk a nyárból, űzve szállunk. Mennyi Vilhelmina

a folyónéderlandon, mennyi will hell munka, majd'

a pokolba velem, úgy élem életem mostanig, szemem

előtt lobog ez a minta:

ami áttetszik rajta a világból, mintha csak az létező,

semmi más. Hajat, lakat, s mi jófalat. A szem szájtnak

 

ingere: könnyfolyat, ha SPN előtt a kelleténél

többet játszónetezek. E játszóm mellé fájlból eresztek

rabos lobogót. Úgy élem mostanig,

hogy a kendőn át látom, jó pár macskát temetek.

Ha két egyforma, külön nemű közül az egyiket,

azonosítás végett a tetemet nézem meg.

Úgy élek mostan is, sokszor véget

nem érőnek tűnnek az őszi temetések, de mintha

az életben maradottat emelném meg, lába között nézném,

melyik remélte a másikat túl. Zéró és Tolerancia

 

közül az utóbbira hánytam földet: Zéróból szép

kandúr lehet tavaszra. Az abszolút nulla fok elérhetetlen,

de tetszőlegesen megközelíthető. Kendő a hajban:

abszolút nullám. Kezdetben vala a látványpékség,

 

Széchenyi utca, friss kenyérért éjjel is bármikor bekopoghat.

Nem messze az első éjjelnappali, Kazinczy utca,

Kazinczy év van és Radnóti év van és Deventer-szűrlet,

csend és hozd és haláldd, csak azért.

Márhogy nem csak azért van ott, márhogy lopd és vidd

és isten (korr.: Isten) a magyart Poe-kedvvel, őrséggel.

 

Őrség! Aki ezt a túlfolyamot nem evezi,

és mégis kelletlen valamiért, vigyétek!, tőle bocs,

vagyis inkább borjú, később mondom ezt is,

neki írok túleszelőst,

vagy lehet, hogy mán ez is az, annak kell mondani.  

Deventer teszi, amit déventrrnek kell mondani.

Apeldoornt meg áplödónnak.

 

Útra kelünk, megyünk az őszbe,

sok ott a holstein fríz, a holland mintháról beszélek.

Milyen hamar itt lett bocs helyett a borjú,

szóval azért törlesztek.

 

Sör lesztek mind, szűretlen búza. Tűrhetetlen,

hogy hazajövök,

és a megszokottaktól rossz a közöm érzete.  Megártott

a mintha, szűretlen tehénkeminthákon agyalok folyton,

a városszéleken lakó holstein frízek szűretlen mintháin,

így minthabikáin, minthatehenein. Így

küszködök én is, és így lesem el majd a szűretlen mintát,

pontjaim őrzi a déventrr-fájl. Ja, ékezetet

 

az nem szűrhet. Városszél, rakpart, a folyó neve IJssel,

a túlparton holstein frízek.

A civilizáció nézi a tehenet, a tehén nézi a civilizációt,

és köztük van az IJssel. A túl folyamos líra. Deventerben

 

elvi okokból nincs éjjelnappali. Kazinczy nem látta,

Radnóti se, Szabó Lőrinc meg mégúgyse. Most jól folyna,

hogy Madár látta, de sztem Madár se látta,

no meg Madár beirodalmárilag hogy jönne ide,

vijjogva?, sírva?, kergetőzve?, legfeljebb

mint két lankadt szar nyújorki héjamadár,

még ha neki is szűrhetek egy jó pár

évvel ezelőtti találkozást, folyamodványa többek között,

hogy IJsselt több SPN-essel úgy nézhetek,

túlpartján a holstein frízeket, hogy otthon közben

munka folyhatott. Hol is

 

tartottam, ez is átka a folyamosságnak,

ja, hogy kezdetben vala a látványpékség. Aztán vala

az ósön, amit matyólandon madaras teszkónak szűrnek,

velkám in matyóland,

ezt táblázták ki a mezőkövesdi behajtóhoz.

Hortobágyot vajon fordítanák-e rökaméofdöhortobnak,

velkám in rökaméofdöhortob, na de ez már

 

túlfolyamolt, még ha a tehenek meg a bikák miatt is.

Nem beszélve a hungarikumról, 

amiből meg a tehénkeminthás HungaRiskám. És a szűr, ugye.

A madaras teszkóban ott vala a látványhentes,

bal kezében hatalmas rókafűrész,

túlfolyam lesz már állatból is,

de miért szűrik akkor a rókafűrészt rókafűrésznek,

vagy miért tehenül elém ilyen látvány, velkám in dö túlfolyam,

ott vala a tehénbordacsontot rókafűrészelő látványhentes

és rókafűrészel mint állat

naphosszat.

 

A róka, amint tehénfűrésszel darabolja a látványhentest,

az van most előttem Deventerben.

Ezt teszi a holstein fríz evolúciója,

és az ott élő asszony meg a lánya,

akik ábrái miatt tehénkekönyvnek szűrnek egy SPN-könyvet.

 

A föld van előttem, amit Apeldoornban

tehénkemintás kendőkben haj-

longó vendégmunkásnők szűrnek a lomb közül.

Huss, rossz gondolat.

Egymás hussába beletépünk, s lehullunk

 

az őszi avaron. Egy hatalmas tehénkemintás gereblyéz,

egy apró tehénkemintás rostál,

Szabónő + Radnótinő = Szűrnő,

amit az egyik összegereblyéz, a másik

 

kirostál. Mondjuk legyen az egyik a szűrköltő,

a másik mondjuk az idő,

szűrjük a gyerekek Stan- és Panjait,

amikor az életükkel játszanak, hogy használják

a mondjukat, mondjuk legyél te az idő és kezdj el rostálni,

mondjuk a céged neve legyen

Magyar Rosta Zsánpólszártrkörű Vészfénytársaság,

mondjuk villogjon a nagy lyukú rostád,

férgese több szűr ki, költőből IJsselt lehet rekeszteni,

mondjuk aki jól rostál, annak neve legyen áldott,

mondjuk fennmaradnak a hízott Spanok,

rólunk beszélek, IJsselt látottakról,

mondjuk a látvány Stanon+Pannon idill,

mert feketén-fehéren szűrszép a világ,

mert Apeldoornban mondjuk tudják a földnek

 

grammjait becsülni, de már nem öntik a folyamba,

a folyam neve Hacsek+Sajó,

mert mondjuk fel van szűrtöltve,

aminek fel kell szűrtöltve lennie. Annyira kép a kép,

 

akárha Picasso. Új pablói vannak a nyárnak.

Ahol landolnak a vizzer-szárnyak,

rándulnak a csókos szürkületek. A csókos a seregben az,

akinek protkója van, feljebbmenő segíti, kár lenne

magyarként áznom. Mindennek van magyar párja,

sőt, Hernádkaknak is ázom a néderlandját,

de a mintázat egyedi, nincs két egyforma.

Ami Hernádkak-kutyában rigókék,

az Deventer-tehénben vöröstarka.

Bocsi, bocsi, magyartarka, de oda megyünk lakni,

ahol teljet kapni. Otthon meg a szűretlen velkámdrink.

Állok a hallban, mint tehénen a gatya. Atya, fiú,

 

szűrtlélek nevében cserélem

a billentyűzet enterét Deventerre, 

a fejőstehént fájóstehénnek írom,

a tehenészt turhanásznak. Mondjuk avart gereblyézek,

s héja mász az avaron.

Mondjuk, utolsó ászunk a lékünk,

a döntő partiban az IJssel jegén

jobban érteném a mintákat, mint a Hernádén.

Mondjuk, nem kérdezném annyit itthon: hol vagy, IJssel?

Mondjuk, valahol az őszben megállunk,

e fölborzolt hollal, mondjuk szerelmesen. Imolának

 

gyógyír a túlfolyam, de szóba akkor se áll velem,

ha egy elkövetkező lánymacskámat Medicinának szűröm.

A fiú neve Gyógyúr, ha lesz fiú is,

anyjukat egérszürke ikrekre gyúratom.

Lesz bennük bronzszín,

ami kutyában rigókék, tehénben vöröstarka,

az itt folyósbarna. Hernádkakon azért szólna

 

egy látványpékség. Éjjel-nappali van, alig párszáz méter,

elvi okokból oda még nem mentem, csak elemért.

Elemet nem, de macskaelásót akcióban tartanak.