Spanyolnátha művészeti folyóirat

Kántor István

Életösszefoglaló

Kántor István multi-dimenzionális élete és munkássága még a legátlagonfelülibb radikális élettörténeteket is túlszárnyalja. Mintha Kántornak az élete tervezése és rendezése lett volna a legfőbb művészeti célja. Ez a rövid ismertető csak egy szűk bepillantást nyújt erről a gazdagon burjánzó és sokszor kaotikus, önpusztító, de mindig bizakodó életről.

„A Stefánia úton születtem, a Vorosilovon nevelkedtem, most a Népstadion úton lakom” — írta egy ifjúkori költeményében Kántor, röviden összefoglalva a Magyarországon lejátszódott két évtizedes politikai és társadalmi változásokat. A húszéves költő, énekes nagy lendülettel veti bele magát tudományos és művészeti tanulmányaiba.

Az 1949-ben középosztályú családba született István már kora gyerekkorban kimutatta különlegesen erős akaratát, bátorságát és sokirányú érdeklődését. Az alig hétéves gyerek fából készült játékpuskájával megállít egy egész tank konvojt a Vorosilov úti lakásuk előtt. Mielőtt egy ruszki katona elkapná, visszamenekül a házba, és a sötét alagsori folyosókon bujdokol, amíg végre a tankok eldübörögnek. Talán ettől a hősies tettől is felbuzdulva és a May Károly könyvektől inspirálva írja meg első novelláját kilencéves korában A Legyőzhetetlen Cowboy címmel. Akkor meg sejtelme sincs, hogy húsz év múlva majd ő is azon a földterületen él, ahol írásának főhősei, az indiánok és cowboyok. Az írást nem választja pályájának, de ettől kezdve egész életében jelentős szerepet játszik. Olyan jelentős, monumentális, angolul született szöveg-műve, mint a Book of Neoism csak egy példa a sok közül.

Kántor éppannyira érdeklődik az előadóművészet, mint a biológia és orvostudomány iránt. A család leginkább az utóbbi érdeklődést támogatja, és István apja mindent elkövet, hogy erre buzdítsa és sarkallja a fiát. Nem is megy rosszul: István kiváló tanuló, és mindenben az első. Színészi és éneklési képességeit is fitogtatja iskolatársai, tanárai és barátai előtt. 13 évesen gitárt vesz a kezébe, és megírja első francia sanzon típusú dalait Francesco Stephanus Cantore néven. Ezek közül a Lorance az, ami mindenkit meglep romantikus bátorságával és színeivel. Hamarosan Bob Dylan és sok más akkori gitáros trubadúr követője lesz. Még zenekarokat is alakít. Apja mindezt nem veszi nagyon jó néven. A frissen érettségizett fia szobáját „megtisztítja” a káros hatásoktól, és mikor Pista hazatér a vakációból, már az összes műve, faragott maszkja, a falakon lógó verses képei, Che Guevara plakátjai a szemétben vannak. A házmester megment ugyan néhányat, és átadja Pistának, mikor az kutat a kukában. Apja ilyesfajta diktatórikus megnyilvánulásai kérdéseket szülnek fiúban, amelyek erősen foglalkoztatják.

Politikai felfogása ebben az időben változik meg radikálisan.

Mint kisdobos és úttörő nagyon jól érezte magát az iskolában, és számháborúk mindig lelkes és hősies résztvevője volt. Gimnazista korában a KISZ-ben már nem annyira aktív, de továbbra is tagja marad. De megszólal benne egy belső kritikus hang, amelyet saját jelleme ébresztett fel. Még nem biztos teljesen a dolgában, hiszen a szülői ház és az iskola teljesen ellentétes ideákat nevelt bele. Nem pontosan tudja, hogy valóban hova tartozik. Megkezdődik a kísérletezés korszaka. Annál is inkább, mert kétéves próbálkozás után felveszik az Orvosira. A hullahordó és mentős fiúból egyetemi hallgató lesz. Itt azonnal rátalál hozzá hasonló művészi ambícióval megáldott társakra. Az Orvosi Egyetem lapjának lesz az egyik szerkesztője. Kiáltvány helyett címmel ír bele, ami mindjárt felkelti az egyetem politikai vezetőinek az érdeklődését is. Más események is hozzájárulnak ahhoz, hogy Kántor hamarosan egy Gyorskocsi utcai kihallgató szobában találja magát. Az ordítozó nyomozók mindent részletesen tudnak az életéről. Már évek óta figyelik, és próbálják bekeríteni. Kántor alig hisz a fülének és szemének. Úgy tűnik, baráti köre tele van besúgókkal. Ettől kezdve Kántor radikálisan megváltozik, és tudja, hogy meg kell védeni önmagát az ellenségtől. És az ellenség mindenütt ott van.   

A titkosrendőrségtől zaklatva és megfélemlítve, az egyetemről való kizárásától rettegve, a társadalmi szférákból kivetve, a szülői házból kiparancsolva, előadói működésétől megfosztva, saját klubjából kirúgva, vidéki magányba menekülve, a falaknak, fáknak és halaknak énekelve, szűkös körülmények között tengeti életet, a kallódó művészek ismert kategóriájához illően. Végül kéri elbocsátását az egyetemről. Még csak 25 éves, de már úgy tűnik, hogy végponthoz jutott. Klausztrofóbiás szorongásai miatt nem mer se buszra szállni, se a metróban utazni. Minden zárt helyiségben fél.

A félelmet csak az ivás és a szerelem oldja fel. A züllés veszi át a vezető szerepet eszmei zűrzavarában. Csak a kocsmákban és az ágyban érzi magát jól. Írásaival, verseivel, dalaival is azt az életformát szentesíti. Csak azt nem tudja még, hogy hamarosan érte jön egy megváltó szellem, hogy magával ragadja. De amikor ez megtörténik, valamikor 1976 tavaszán, a David Zackkal való találkozása után, Kántor már tudja, hogy nagy változások elé néz. Akkori barátnőjével, Zsuzsával és egy hónapos pulikutyájukkal, Bögrével, vágnak neki az útnak. „Megkezdődött a nagy kaland” — vési be noteszába a romantikus művész. Később tanulmányútnak titulálja.

Egyéves párizsi utcai énekesi működése után vándorol ki Montrealba. Először itt is csak tengődik, de aztán valahogy eljut Portlandba (Oregon, USA), és David Zack patronálasában szélesedik ki művészeti pályája. Tűzvésznek is nevezhető gyorsasággal, Monty Cantsin open-pop-star nevében tesz bizonyságot Kántor a tehetségéről. Hamarosan megtanulja a nevét a nemzetközi kapcsolatművészeti hálózat, valamint akció- és médiaművészeti körökben is hírnevet szerez.

„Blood Campaign”-ként ismert vérakció sorozatát is Montrealban kezdi el. Ebben az a lényeg, hogy előadásai alkalmával vérét vagy megpróbálja eladni, vagy ráfröccsenti valamire vagy valakire. Ebből hamarosan egy olyan folyamat bontakozik ki, amely Kántor számára letartóztatásokat és börtönbüntetéseket jelent. Ezzel is növekszik hírneve. Montrealbol New York-ba költözik, ahol a Lower East Side vezérévé kiáltja ki magát.

Közben, 1979-ben, megalapítja a neoizmust, ami tulajdonképpen élete főműveként is felfogható akkor is, ha sokak mások munkája járult hozzá a neoizmus kiformálásához. Kántor létrehoz egy neoista halózatot, ami nagykövetségeken, konzulátusokon és kutatóközpontokon keresztül funkcional. Beindítja a lakásfesztiválokat is. Munkájára jellemző, hogy rengeteg élményét építi be kora ifjúságából. A kommunista kultúra világa fontos része lesz művészetének és így a neoizmusnak is. A neoizmusba minden belefér jelszóval Kántor nem szab semmilyen határt a mozgalomnak. „Csinálj mindent a Neoizmus nevében” — ezzel a leegyszerűsített jelmondatos megfogalmazással kezdődik el a mozgalom, ami egy lokális kis csoportból egy pár év alatt nemzeközi sereggé nő. Kántor megtalálta a kellő formulát, s mindent megtesz, hogy az események a terveknek megfelelően történjenek. Állandóan úton van, összeesküvő társaival találkozik, tárgyal, tervez, publikál, előad, kiállításokat rendez, zenekarokat alakít, mindent dokumentál videón. Életére jellemző, hogy bárhová érkezik, mindjárt egy szerelmi kalandba fog. A Neoizmust „love story”-ként is definiálja.

New York-ban együtt él Krista Goddessel, aki Kántor munkapartnere is. Néha fotómodell, néha táncosnő, néha kerttervező, de leginkább magas intenzitású és izmos istennő. Hamarosan Krista lesz Kántor három gyermekenek anyja. 1990-ben megszületik Jericho. Már a terhesség idejere visszaköltözik Krista Torontóba, és István hamarosan követi. Így megint új környezetbe kerül. Nehéz megmondani, hogy hiba volt-e Kántornak visszaköltöznie Kanadába akkor, amikor csillaga legjobban tündökölt New York egén. Nem is ő választotta így. Életének legfontosabb momentumait mindig a nők határozták meg. Az elindulástól a mai napig. 1992-ben Babylon, 1995-ben Nineveh születik meg, és így összeáll a Kántor Család, egy performance-csoport, amely sok más baráttal és meghívott vendégművésszel bővül. Kristának fárasztó a sok utazás, és feladja művészi életét. Krízis áll elő, és a családi élet megszakad, vagyis különváltan folytatódik. Ez egy ideig depresszióba sodorja mindkettőjüket, de hamarosan újjáalakítják életüket. Kántor az irodájában lakik és dolgozik. Rengeteget ír, a Neoizmust próbálja definiálni, azaz teljesen meghatározhatatlanná tenni. Ehhez gépeket is felhasznál. Irodai irattartó szekrényeket mechanizál, és kompjuterek segítségével kontrollál. Megalkotja azt a gépezetrendszert, amelynek a modelljét a világot behálózó irodai bútorok és a hozzátartozó információs eszközök alkotják. Ez megint egy főmű, amelyhez a MachineSexActionGroup munkája társul. Anyagi problémákkal való állandó küzdelmei szabnak határt Kántor mindig nagyszabású terveinek. Leginkább forradalmárnak szeret bemutatkozni, de nincs pénze, hogy finanszírozza a kiadásokat. A gépkorszakot egy megújult videokorszak váltja fel. Kántornak végre van saját montázsoló kompjuterje, és otthonában készíti díjnyertes videóit.

A 90-es évek elejétől kezdve szinte minden fesztivalon díjakat kap, miközben a bíróságokon védi magát a múzeumokban végrehajtott véres tetteiért. Miközben majdnem minden nagyobb múzeumból kitiltják, művészetét egyre több elismerés éri. 2004-ben megkapja Kanada legmagasabb állami kitüntetését, a Főkormányzói díjat. Ez óriási botrányt okoz nemcsak művészeti berkekben, de az egész országban. A média felháborodással veszi tudomásul, hogy Kántort ilyen nagy rangra emelték, és sokan követelik, hogy vonják vissza tőle, hiszen inkább sötét börtönt érdemel, mint pénzzel járó díjat. Még Osama Bin Ladennel is összehasonlítják munkáját. A New York Times készít vele interjút, amelyben Kántor többek között elmondja, hogy ki van tiltva az USA-ból.

A díjünnepségre Kántort kivételesen beengedik a Kanadai Nemzeti Múzeumba. Hat speciálisan képzett őr kíséri állandóan a művészt, ahogy a bársonyszőnyegen a színpadra lép. A többezres nézősereg ünneplő tapsviharára Kántor elmosolyodik, és aztán jobb kézzel „megáldja” őket: Amen! [lap]

ESNI FOG!

 

Az információ-kereskedelem uralja a világot

A tömegtudósítás globális üzlet

A hírgyárosok kezében az élet és halál

az üdvözítő populáris technológia

 

Egy koldusféle ismeretlen utcasarki látnok

nap mint nap felbukkan a város közepén

és lankadatlan hévvel prédikál a népnek

harcol a szóért, hogy meghallgassák

 

Próbálom a világot meggyőzni!

Próbálok az emberek lelkére hatni!

Próbálom velük megértetni:

ESNI FOG! ESNI FOG! ESNI FOG! ESNI FOG!

 

Szegény nem normális! − ennyi a válasz.

A fogékonyabb fajták is hülyének nézik.

De egy élelmes menedzser meglátja benne

az elszánt tehetséget s a világsikert

 

Miközben a látnok meg az utcákon szónokol

egy népszerű tv-show a műsorára tűzi

S a feltüzelt milliók már alig várják

A csodákat ígérő új szenzációt

 

Próbálom a világot meggyőzni!

Próbálok az emberek lelkére hatni!

Próbálom velük megértetni:

ESNI FOG! ESNI FOG! ESNI FOG! ESNI FOG!

 

Eljön a nap, üresek az utcák.

mindenki otthon lesi az adást

elhangzik egy rövid bevezető szólam

halálos csönd lesz, senki se mozdul

 

Senki se születik, senki se hal meg

Egy pillanatra az idő megáll

Kilép a próféta a kamerák elé,

mélyet lélegzik és beszélni kezd

Próbálom a világot meggyőzni!

Próbálok az emberek lelkére hatni!

Próbálom velük megértetni:

ESNI FOG! ESNI FOG! ESNI FOG! ESNI FOG!

 

Mindenki megdöbben. Micsoda vicc!

Valami egészen másra számítottak.

Egy fenségesen zengő üzenetet vártak,

magasztos és félelmetes isteni szót.

 

Az őrjöngő látnok megismétli újra,

kézzel lábbal hadonászik s dübörög a padlón,

rekedten sikít, hörög, fujtat, ordít…

Ilyen szörnyű hangot még senki se hallott.

 

Próbálom a világot meggyőzni!

Próbálok az emberek lelkére hatni!

Próbálom velük megértetni:

ESNI FOG! ESNI FOG! ESNI FOG! ESNI FOG!

 

 

A közönség úgy érzi, hogy megint becsapták.

Fellázad, tüntet, fütyül és kiabál.

Az emberek az otthonukból az utcára rohannak.

A kitörő düh tűzként szétárad

 

A viharzó tömeg megszállja a tévét

A gyártásvezetők mentik az életük

A rendőrség a prófétát őrizetbe veszi

rendzavarás és felforgatás címén.

 

Próbálom a világot meggyőzni!

Próbálok az emberek lelkére hatni!

Próbálom velük megértetni:

ESNI FOG! ESNI FOG! ESNI FOG! ESNI FOG!

 

 

Pár percen belül egy különbizottság

a várakozásnak megfelelően

ítéletet hirdet: azonnali halál

Ujjong a nép s a látnokot kivegzik.

 

Pillanatok múlva esni kezd az eső

zuhog és ömlik s az óceán kiárad

a végzetes özönvíz mindent elpusztít

senki nem menekül, nem éli túl

 

Próbálom a világot meggyőzni!

Próbálok az emberek lelkére hatni!

Próbálom velük megértetni:

ESNI FOG! ESNI FOG! ESNI FOG! ESNI FOG!

 

 

Rosszabbul néztek ki, mint mikor utoljára láttuk egymást.

Úgy tűnik, hogy nem lehet megállítani ezt az állandóan növekvő, fertőző nyomort.

 

Egy látnok beszél hozzátok ma este.

A legjobb barátotok vagyok,

és nálam jobb  barátotok sose lesz, mert nélkülem az életnek nincs értelme.

 

Idő előtt születtünk, és én torkig vagyok az egésszel.

Ha tudnátok, hogy mi van előttetek, ha tudnátok, hogy mi vár még rátok, akkor boldogan hagynátok itt ezt a világot ma este, s boldogan tartanátok velem, akárhova is vezetlek benneteket.

 

 

Ez az én bulim. Ez a ti bulitok.

A bulinak, amit mi játszunk

Élet vagy a halál a tétje

és az is lehet, hogy több.

 

Nem lehet visszavonulni.

El kell jutnunk a végső célig.

 

Nem adom meg magam,

nem kapitulálok.

 

Érezni akarom, érezni akarom,

érezni akarom a vámpír ajkat

a nyakamon, a nyakamon

 

*

 

azt mondd amit nem akarnak hallani

azt mutasd amit nem akarnak látni

azt csináld amit meg akarnak tiltani

 

 

Kerestem a hegyeket

kerestem az óceánt

De csak ebbe a büdös városba jutottam

Ezeken a koszos utcákon mászkálok

Vérben és szarban járok

Nem látok mást csak kapzsiságot

Nem hallok mást csak hazugságot

ez mindig így van

Kerestem a lovakat

kerestem a párducokat

De csak ezekkel az elbaszott szarfejekkel találkoztam

és most én is ugyanúgy nézek ki mint ők

véresek a szemeim

lángokat lehelek

a lelketek akarom

a pénzetek akarom

és beverem a pofátok

ez mindig így van

Vártam az esőre

vártam az özönvízre

De csak a számlák jöttek

de csak a felszólítások jöttek

a bankban van a templomom

eladtam a szívem

már nem is én vagyok

ez mindig így van

és mindig így lesz

 

 

Szeretni foglak mindig

igazi tiszta szerelemmel

És ha a dolgok nem úgy mennek

mint ahogy eltervezted

akkor is meg foglak érteni

és segítő kezet nyújtok

 

Lesznek nehéz napok,

Az élet nem mindig igazságos

De én akkor is veled leszek,

mindig veled leszek

 

Nem csak tíz percre

Nem csak egy pár órára

nem csak néhány napra

nem csak három évre

de egy életre

örökre

 

Mert nálunk mindig hat óra van

mindig hat óra van

[lap]

 

ROBOTÁR INDULÓ

 

El, el, ti roncsai a földnek

El, el innen, te vérző robotár

A végső bukás napjai jönnek

Szétesik a testünk már

 

A múltat és a jelent és a jövőt

Végképp eltörölni

Hat óra van, menekülj velünk

A föld vonzásából kitörni

Ide többé vissza nem jövünk

 

Ez a kudarc lesz a végső

Egy halálos villámcsapás

És elsöpör mindent a rég várt

Teljes összeomlás

 

Rá, rá, ti Neoista szörnyek

Rá, rá, te fajtalan Robotár

A Végső Baszás napjai jönnek

Itt mindenkit megnyomtunk már

 

A múltat

És a jelent

És a jövőt

Egyszerre megtovázni

Hat óra van, gyere, kúrj velünk

E földi kuplerájból kitörni

Ide többé vissza nem jövünk

 

Ez az orgia lesz a végső

Duzzadó faszok és pinák

És úgy megbasszuk a rendet

Hogy lángra gyúl az ország és a világ

 

És csillog-villog majd a mindennapi hazugság

És tűzben fog lobogni a hétvégi szabadság

És fényben ég majd az egész reklám nemzetköziség

És lángolva táncol az ünnepelt európai egység

És kéjben sugárzik a totális globális hétszentség

 

Jól megbaszunk minden farkast

Csodakecskét, csodaszarvast

Minden lófaszt

Minden balfaszt

Ami szűk, ami tág

Ami puha, ami vág

Ami tiszta, ami mocskos

Ami feszes, ami lompos

Ami tüzes, ami hideg

Ami piheg, ami liheg

Amit érez minden ideg

Szárnyas bikát, szárnyas pinát

Minden átkot, minden imát

Minden hitet, minden túrót

Ne szégyenkezz mikor szúrod

 

Mit meredsz a messzi tájba

Engem basszál orrbaszájba

Agybafőbe mindent bele

Álljon ketté farkam-fülem

Ként leheljen ki a fejem

Robbanjon ki forró gecim

Már ne múljon egy féldecin

 

Kúrd szét önmagad, add az életed

Bazd meg az Utolsó Ítéletet

Sűrű pelyhekben hull a hó

Anyám hullája eladó

Az egész testem kiadó

Herceg hol az nagyfaszú tavalyi ló?

 

Basszátok az agyakat

A múzeumi falakat

Az oltári tárgyakat

A forradalmi árnyakat

A halálra ítélt vágyakat

Basszatok a nyaktilóra szárnyakat

 

Kúrjuk meg a nagyvilágot

A sztrájkoló vadvirágot

Menekülő hegyet, völgyet

Buzi makkfát, sóvár tölgyet

Szopjunk, nyaljunk élőt, holtat

Jelent, jövőt és a múltat

Falu végi kurta kocsmát

Költészetet és zsolozsmát

A Gorkij Anyját körbe fúrjuk

Költőfiát seggbe kúrjuk

Hegyes faszát újjá gyúrjuk

A szívébe beleszúrjuk

Kezét, lábát teleszúrjuk

Lefotózzuk, videózzuk

Példaként a falra szúrjuk

Művészetként adagoljuk

Évenként megkoszorúzzuk

 

Hát mit tátod a szájadat

Csorogtatod a nyáladat

Egyszer majd felkötik az álladat

S akkor majd baszhatod a sáladat

S földalatti váradat

Törd le hát a záradat

Ereszd ki a táradat

Omoljon az áradat

Nyelje el a gátadat

Kúrd szét önmagad, add az életed

Bazd meg az Utolsó Ítéletet

Sűrű pelyhekben hull a hó

Anyám hullája eladó

Az egész testem kiadó

Herceg, hol az nagyfaszú tavalyi ló?

 

Jobb ha most azonnal megbaszod

Ezt az istentelen bohózatot

Ezt a mindent tagadó koholatot

Ezt a himnikus pornó-szózatot

Minden jelt, betűt, szót és mondatot

Egyszerre múltat, jelent és holnapot

Egyszerre minden évszakot

Egyszerre minden esztendőt

Jelent, múltat és jövendőt

Hónapot, hetet, napot

Minden órát, percet s pillanatot

Mindet egyszerre szépen

Ahogy a csillag megy az égen

S akkor majd elmondhatod

Ott aranylik, ott ragyog

A te tündöklő a csillagod

A te Robotár csillagod

El innen Robotár!

Üti az óra a hatot!

 

Különben kihullik a hajad és megromlik a látásod

Feledékeny leszel és elveszted az állásod

Hűvös lesz a pinád és lekonyul a faszod

Ha itt maradsz, így végzed te is!

El innen Robotár!

Üti az óra a hatot!

 

Kúrd szét önmagad, add az életed

Bazd meg az Utolsó Ítéletet

Sűrű pelyhekben hull a hó

Anyám hullája eladó

Az egész testem kiadó

Herceg, hol az nagyfaszú tavalyi ló?

 

 

 

 

Az előadásban elhangzó dal-átdolgozás nem kíván kritikát gyakorolni az eredeti műhöz fűződő történelemmel kapcsolatban, se meggyalázni a művet és annak alkotóit, se megsérteni hitében az eszme gyakorlóit.

 

 

 

A Robotár Indulóról

 

A robotár a proletár számítógép-korszaki változata, a hyper-tech kapitalizmus által kifejlesztett és gépesített, de még biológiai lény, az információ-közvetítés munkása. Egyszerre él a múltban, jelenben és a jövőben, és vallja, hogy mindig hat óra van. Hite veszett és kiábrándult a robotár egy másik, földöntúli, új világ után vágyódik. Ez a vágyódás heves szexuális képzelgésekben nyilvánul meg, ami kifejezi a széthulló robotariatus egykori kollektív eszmeiségét a pszichotikus ikon-rombolás és mohó törni-zúzni akarás vandalista képletében.

 

A lázadásra uszító Robotár Induló az Internacionálét dolgozza át egy orgasztikus Neoista himnusszá. A közösülés bomlasztó durvaságát káprázatosan rímelő harci-dallá költő Kántor István átokverő tiszteletlenséggel sürgeti a világot egy mindent megváltó forradalmi orgia megvalósítására.

 

Kántor István performance-alkotásaiban gyakran használ propagandisztikus aktivista dalszínházat és romantikus operettet összemixelő nyelvezetet, amit kultikus elemekkel és elszánt testi kifejezésmóddal egy radikálisan kábító formai punccsá és katarzisokban dúló minden-ellenes puccsá alakít.

 

A Robotár Indulóval Kántor egykori anti-zenei Csoportjának, a Drazse Express (1969-73) mindent túlélő és máig is inspiráló szellemiségének kíván tisztelegni. Az erre az alkalomra készített műbe Kántor, munka-metódusához híven, beledolgozott régebbi és állandóan akkumulálódó vizuális- és hangelemeket.

 

Hamarosan megtanulja a nevét a nemzetközi művészeti hálózat, valamint akció- és médiaművészeti körökben is hírnevet szerez.

 

Játékfilm hosszúságú akció-videójában Kántor István az életrajzi elemekkel átszőtt valóságmotívumokat fiktív tartalmakkal KEVERI. A JÖVŐT, A MÚLTAT ÉS A JELENT EGYSZERRE vetítve elénk elsősorban a természetes emberi élettér veszélyeztetettségére hívja fel a figyelmet. Alkotásában az ULTRA indusztriális KAPITALPOLISZ burjánzó embertelensége a robotizált társadalom metaforájaként idéződik, amelynek hatalmi FELLEGVÁRA a Rentagon. A hiper-orwelli társadalom látomását páratlan gazdagságú elektronikus hanganyagba ágyazza, amely még inkább felerősíti mintegy húszezer vizuális effektust tartalmazó képi struktúrájának zaklatottságát.

[lap]

 

NOTHING HAPPENED TO ME BY CHANCE

Music and words István Kántor

 

Hi!
I'm the guy from the Eastern Block Lunatic Asylum,
I fled the premises thirty years ago. Go!
I lived in Budapest, Paris, Montreal, New York,
A sexy prophetess led me to Toronto. Oh, oh, oh…

 

My children were born here in the 90's,
The struggle for survival set the family rules,
Food bank dinners, unpaid bills, protest marches,
Mike Harris theatre without applause.

 

Nothing happened to me by chance,
I was shaped by the experience.
My life style brought me here.
Nothing happened to me by chance. Nothing! Nothing! Nothing!

 

I had been nurtured from youth
In an atmosphere of oppression.
I had known the totalitarian world
From inside the Iron Curtain.

 

I had broken the law,
I roted in prison cells,
I fought in the streets
And fled across frontiers.

 

Nothing happened to me by chance,
I was shaped by the experience.

 

 

Ladies and Gentlemen!
Being an artist of the controversial kind,
Being a single father of three,
Breaking the rules, refusing to bind,
Kept me in good shape,
And in good contact with poverty.

 

Nothing happened to me by chance,
I was shaped by the experience.
My life style brought me here.
Nothing happened to me by chance. Nothing!

 

I had been nurtured from youth
In an atmosphere of oppression.
I had known the totalitarian world
From inside the Iron Curtain.

 

I had broken the law,
I roted in prison cells,
I fought in the streets
And fled across frontiers.

 

Nothing happened to me by chance,
I was shaped by the experience.

 

 

Songs, gentrification and video

From JERICHO (1991) to (The Never Ending) OPERETTA (2008)

 

So much has been said about gentrification in Toronto during the past recent years. Everybody concerned about the creative evolution of Toronto must have realized by now how cold bloodedly the City of Toronto betrayed our local artist community, stole our living spaces and sold them to developers. There are no official records of how many artists were evicted from their warehouse studios during the past two decades because of the unstoppable and hysterical condo-rush. But it's enough to look at the present cityscape to see the obvious and dramatic changes Toronto went through since the beginning of merciless gentrification in the early 90's.

 

I moved to Toronto in 1990 from New York City, mostly because of the gentrification of the Lower East Side, where I lived for many years. But by relocating to Toronto my problems were little solved as here I also faced a similar situation. The vanishing living spaces and the increasing rents were mortal to low income artists. Living under these oppressive circumstances the main subject of my work became the struggle for living space. Almost all of the video works I created throughout the 90's were confronting the authoritarian nature of today's technological organization, the city, especially focusing on individual revolt, social abuse, child poverty, corporate hegemony, police brutality, political dictatorship, etc. Among these works were JERICHO (1991), winner of the Videonale Award in Germany and BLACK FLAG (1998), winner of the Telefilm Canada Award for Best Film and Video at the Images Festival.

 

During these years I lived in different parts of the city, from the east to the west, always subject to the harsh conditions of survival and the extremely high rents. This constant everyday battle for creative living space was the subject of BROADCAST (2000) that won the prestigious Transmediale Award in Berlin, in 2001. Between 2001 and 2004 I produced a feature length video LEBENSRAUM / LIFESPACE (2004), a hyper-orwellian experimental narrative that reveals the hopeless fight of a rebellious individual against the power of the ”Rentagon”. In the same year, in 2004, I received the Governor General's Award for Visual and Media Arts. LEBENSRAUM / LIFESPACE was part of my solo exhibition at the Art Gallery of York University in 2005.

 


*

 

Jack Smith, the legendary New York artist and queer filmmaker, director of Flaming Creatures, after seeing me performing a few ”ghetto-blaster songs” at the Tompkins Square Park in New York, sometime in the late 80's, not long before he died, told me: ”You are destined to become an operetta singer!”

 

Jack's words kept echoing in my mind ever since. Not because I really wanted to become an operetta singer but because I was interested in exploring the form of the operetta in my work for a long time.

 

By the late 80's I have already independently released four albums of songs and the form of the song was always and remained always a constant subject in my video works. In BAGDATA, an expanded video performance I created in 1985 and with which I represented Canada at Documenta 8, in Kassel, Germany, in 1987, I incorporated a large number of songs and dialogues. The above already mentioned BLACK FLAG (1998) also based on a song just as well as two of my recent works REVOLUTIONARY SONG (2005) and THE BLOOD OF MANY FIMMAKERS (2006). SONGS and SEX, a retrospective exhibition of my video works presented by Pleasure Dome in 2002, was based on my video works exploring the form of the song.

 

Therefore I conclude that the exploration of the song as a narrative element has always been a crucially constructive primary matter in my performance and video works.

 


*

 

My most recent video work, entitled (The Never Ending) OPERETTA, an autobiographical non-linear narrative musical comedy is set in today's Toronto and tells the urban saga of an artist hopelessly struggling for living space. ”Now being a rare species of a soon to be extinct community, the starving artist is surrounded by a hyper-tech society living in luxury condominiums. Built on the grounds of demolished warehouses that were once the home of the starving artists, these monolithic luxury condos are now the icons of Successful Living. They are also War Memorials, erected by the Rentagon, to commemorate the Final Victory of the Rich over the poor.”

 

The segmented structure of THE NEVER ENDING OPERETTA embodies dramatized songs, action based poetical narration, dream like, hallucinatory plunder-footage and hyper-realistic cityscape sequences. These segments are connected by the rhythm of sounds and images and also by titles and short descriptions of the plots.

 

I recently produced a 75min long multi-screen expanded video performance, entitled TRANSMISSION MACHINE, which was premiered by Calgary's Performance Rodeo Festival in jan/2007. In this multi-structural and autobiographical live performance piece the focus was on my background, including the most important inspirational event of my life, the 1956 Hungarian Revolution. I also created a newer version of the same performance and first performed it in march/2008 at the Theater Centre in Toronto. This new piece included the work in progress parts of (The Never Ending)OPERETTA.

 

(The Never Ending)OPERETTA focuses on the present. Of course commenting on the present necessarily leads back to the past, to some of the not so recent events such as the infamous Harris years, for example, always with a glance of critical irony and a taste for revolution.

 

(The Never Ending)OPERETTA includes autobiographical information expressed in the lyrics of the songs as well as in the accompanying images.
One important autobiographical actuality of this project is the 30'st anniversary of my immigration to Canada. I defected from Hungary in1976 and immigrated to Canada via Paris in 1977. I lived in Montreal until 1986. In 1986 I relocated to New York City and from there I moved to Toronto in 1990. My three children, Jericho (16), Babylon (14) and Nineveh (11), were born here.

 

REVOLUTIONARY SONG (2005) and THE BLOOD OF MANY FILMMAKERS (2006) are perhaps the best previous examples of the realistic style and critical irony I also explore with this new work.

 

Experimental cut-up style and clip-collage construction combined with the juxtaposition of seemingly unrelated visual and sound elements determines the formal (de)construction, the (hyper)look and the (anti)texture of the video. My production sticks with my starving artist proverbial principal method ”Do what you don't supposed to do!” while also introducing technically more or less new ideas for both production and post-production.



The visuals and the soundtrack, including the songs, the composition of the music and the instrumental arrangements, are equally important in this project. Most of the time I create the soundtrack of my videos strictly using the original sounds recorded with the images. I cut them up, make loops, repeat and mix them while creating multi-track sequences. Other times I compose and record my own songs mostly performed by myself. It's not only because my starving artist status commands me to save money by not hiring others for the job but because I'm creatively motivated in working on every aspects of the production, and I also have the necessary skills. Formerly a Hungarian folk-singer, I kept writing songs ever since my early youth. I played in many bands and I independently produced eight albums of songs throughout the past two decades.

 

For this project I already composed a large part of the music and I keep working on the arrangements with the participation of other skilled, professional musicians. Among them I especially have to mention Sandra Baron, leading violinist for the Canadian Opera who has been my collaborator in most of my recent projects.

 

In the film industry, being multi-skilled and having credits for most of the creative aspects of a production is not only unusual but it is also considered to be a pure sign of being unprofessional and making crap. Therefore the several hundred films and video works I created throughout my life, in industry standards are nothing but truly unprofessional crap. Meanwhile making ”unprofessional crap” is what makes one referred to be a true and therefore starving artist who remains in control every aspects of the work without being subject to the rules of marketing, the union and the commercial taste of the industry. The protagonist of (The Never Ending) OPERETTA
keeps creating ”unprofessional crap” and that's why he is condemned to be perished from a world that is characterized by the authoritarian dictatorship of a globally spread and ever growing power system.