Spanyolnátha művészeti folyóirat

Csobánka Zsuzsa

A fehér

A legszebb akartam lenni,
akinek körberajzolják a testét.
Kihordtam az összes magzatot,
mennyi tárgy, halott emberek,
pokol ismerni mindegyik arcát,
a csontocskákat és az inakat is.
Ez a szerelem dadogó sínt ért, kisiklott.
Kimondtam, elhallgatta, hogy érez.
Kontinensek között élettelen lebeg egy pilóta,
azt hazudtam, tudok várni is.
Különben a legszebbek úgyis mind hazugok.
Addig a bogarak, a hangyák masírozása tartott,
eső előtt, eső után figyeltem őket,
lassan közéjük álltam.
Megengedték, mert közéjük való vagyok.
Csak emeld a lábad, menetelj,
mi nem közeledünk, s te is csak távolodni tudsz,
amire emlékezni akarsz, fájdalommal terhes,
s mint ilyen, talán fájni fog.
Így lettem a legtisztább a tisztátalanok között,
suszter- és ganajtúróbogár,
szépek vagytok, bárha testetek
szemétben turkál, és az ízelt apró láb
még igazából járni se tud.
Egy helyben tapogatózik,
önmaga körül forog.

 

Stan és Span » 

Vírusgomb »