Spanyolnátha művészeti folyóirat

Török Petra

„….egy virágokat és gyümölcsöket szóró misztikus vulkán”

„Ez a nő olyan brutálisan gazdag, hogy muszáj szeretni” — E mondatot Balázs Béla fogalmazta meg 1911. január végén Lukács Györgyhöz írott levelében[1]. Mások sem fukarkodtak Moscovitz Amáliáról[2], művésznevén Lesznai Annáról — vagy ahogy barátai nevezték, Máliról — szólva a talán túlzónak és patetikusnak ható jelzőkkel és fordulatokkal. Miért nevezték őt egy még el nem ért női fejlődési fok előfutárának (Jászi Oszkár), óriási búbos kemencének, akiben a legerősebb a szeretet volt (Gráber Margit, Balázs Béla), vagy éppen szeretett nővérnek a versben (Ady Endre)?

 

     Ki volt Lesznai Anna, mi volt emberi és művészi titka? A választ hátrahagyott irodalmi hagyatékában: verseiben, naplóiban, meséiben, pedagógiai feljegyzéseiben és regényében találhatjuk meg, míg érzéseit, élményeit, a világ képeit terveibe rajzolva, akvarelljeibe festve és párnáiba hímezve lelhetjük fel.

 

     A századfordulón egy felső-középosztálybeli, a társadalmi elvárásoknak megfelelően nevelt kislány életéből nem maradhatott ki a rajztanulás sem. Bár Lesznai életének e korai időszakáról dokumentáció hiányában keveset tudunk, visszaemlékezéseiben minduntalan visszatért egy olyan momentumra, mely művészi, alkotói identitását alapvetően meghatározta. Ezzel a történettel Lesznai megteremtette a maga művészi „eredetmondáját”. Egy, a népművészeti formakincsből építkező alkotótól nem meglepő módon, hasonlóan a gödöllőiekhez, ez a népművészettel való találkozása volt. 1965-ben egy Vezér Erzsébet által készített interjúban[3] Lesznai elmesélte e kezdetei próbálkozások történetét az édesanyja akkoriban divatos petit point-jainak elutasításától a piros és kék konyharuhák történetéig, amire először rajzolta rá a parasztasszonyoktól tanult mintákat, és próbálta ki az öltéseket visszaemlékezése szerint nyolcéves korában .[4] Ezek a parasztasszonyok a nyárra elszegődött kubikus munkásokkal érkeztek Mezőkövesdről a felső-magyarországi, egykori Zemplén vármegyei Körtvélyesre, ahol a család birtokai feküdtek. Vallomása szerint tőlük tanulta meg a szimbólumok eredetét, az absztrakt minták ábrázolókká, illetve az ábrázoló minták absztraktokká válásának folyamatát[5] — és a színek jelentőségét[6].

 

     A genius loci, a felvidéki Körtvélyes hatása e népi gyökerű ornamentális szemlélet kialakulásában megkérdőjelezhetetlen. Az alkotók testi, lelki, spirituális egyesülése a vidékkel, a faluval a szecessziós művészet törekvéseinek is kedvelt toposza, elérendő célja, sőt megélt életformája volt. Bár a felvidéki népművészet és a mezőkövesdi parasztasszonyok munkáinak hatása nagy jelentőséggel bír, Lesznai művészi tevékenységének alakulását olyan mesterek tanácsai segítették, mint Ferenczy Károly vagy Bihari Sándor[7]. A kutatás érdekes új adaléka a Hatvany Múzeum egyik pasztellvázlatának hátuljára írott rövid megjegyzés, mely szerint: „Interieur - (pasztell) Máli első képe. Ferenczy Károly növendéke volt. (azt hiszem az Iparművészetin) 1902-03? (Gergely Tibor közlése).”[8]. Ez ellentmond annak a több helyütt felbukkanó állításnak, mely szerint Lesznai egészen 1907-ig nem vett részt szervezett és rendszeres akadémiai jellegű oktatásban. 1907-ben Lucien Simon festőiskolájába[9] iratkozott be Párizsba. Erről az adatról a tényen kívül semmit sem tudunk, a világváros nem volt Lesznaira olyan elementáris „világnézet-felforgató” hatással, mint a többi Párizs-járó magyarra. [10]

 

     Anélkül, hogy megkérdőjeleznénk a népművészeti hatások jelentőségét, mégis fel kell tennünk a kérdést, hogy ez a stílusválasztás mennyiben volt ösztönös, és mennyire igazodott a kor uralkodó irányzataihoz, így a népművészeti gyökerű szecesszióhoz. A népművészettel — vagyis a "szakácsnők”-kel — való első közvetlen találkozás élménye kiválóan alkalmas lenne arra, hogy Lesznai művészi forrásait teljes egészében a népi indítatással azonosítsa, megteremtve ezzel a „csak tiszta forrásból” felismerésszerűen átvett gondolatát, és ezt követően a népművészeti motívumkincs beépítését alkotásaiba. E formakincs átvétele korántsem volt társtalan jelenség a korabeli magyar művészeti törekvések között, és így Lesznai alkotótevékenységének is csupán alapját, nem kizárólagos célját képezte. A Bellák Gábor által „ornamentális népszemlélet"-nek nevezett[11] törekvés már a szecesszió modern esztéticizmusának jegyében fogant, és tisztán esztétikai, ahistorikus és ornamentális tartalmú volt. E törekvés a népművészet alkotásaira mint a tiszta esztétikumot jelentő ornamensekre tekintett.[12]

 

     Lesznai alkotói törekvéseiben és teoretikus írásaiban jelen van a népművészet motívumainak gyűjtése, a formaalkotó törvényszerűségek bemutatása és a kultúrtörténeti tanulságok levonása, ám hiányzik bármiféle deklarált elvnek vagy ideológiának való megfelelés igénye. Az ornamentikában - Fülephez és Lechnerhez hasonlóan — az emberiség nagy közös kultúrkincsét látta, így ezen örökség egyetemességére, univerzalitására, a boldogságra törekvő lét mindenütt érvényesülő igényére helyezte a hangsúlyt.

 

 

„asszonyösztön — gyümölcsösztön — kehelyösztön”[13]

 

Lesznai első textilművészeti munkái 1906-08 között keletkeztek. Első dokumentálható kiállítását a Nemzeti Szalonban, 1909 decemberében tartották (Jubiláris Téli Kiállítás), 1911. áprilisában a Nemzeti Szalonban, a Nyolcak második kiállításának társutasaként, „vendégművészként" vett részt, Fémes Beck Vilmoshoz és Vedres Márkhoz hasonlóan. A Nyolcak köre 1911. április 13-i „hivatalos” megalakulása után, hamarosan megnyitotta kiállítását a Nemzeti Szalonban. A Vezér Erzsébet készítette interjúban Lesznai így emlékezett a kiállításra: „A Nyolcak kiállításán találkoztam Adyval. A kiállításra meghívtak engem is. Csupa kedves, régi barátaim voltak köztük. Kérték, hogy én is állítsak ki. Nem festményeket, mert a festményeimet nem találták elég jónak. Minden joggal. Szép kézimunkákat csináltam abban az időben. Hímzéseket. Népiesből átalakítottakat. Nahát ezeket kiállítottam és a terveket is.”[14] A kiállított tárgyakról a Feleky Géza által írott katalógusból sem tudunk meg sokkal többet, nincs pontos műtárgylista, csupán annyit jelez a kiadvány: „hímzések, tervek ...eladók” [15], miközben Lesznait a kiállítás „háziasszonyának” titulálja. A hagyaték és egy, a későbbiekben részletesen ismertetett, 1912-es berlini kiállítás anyaga alapján rekonstruálható, hogy ez alkalommal is a virágornamentikára épített hímzések és a temperával, akvarellel kifestett tervek szerepeltek a tárlaton. Ekkoriban készített munkáit összehasonlítva a Nyolcak kiállított műveivel, szinte semmi stílus- vagy törekvésbeli azonosságot nem fedezhetünk fel, így helytálló Passuth Krisztina megállapítása, értékelése, miszerint: „A századforduló jellegzetes megnyilvánulása: a tehetséges írónő, aki hímzéseivel szerepel egy tárlaton, amely mind formailag, mind tartalmilag sokkal modernebb az ő felfogásánál."[16]  (...) „A vendégek által kiállított szobroknak és főként Lesznai Anna hímzésének nem túlságosan sok köze van a csoport stílusához, inkább eszmei, bajtársi szolidaritást, mint tényleges művészi közösséget jelentenek.”[17] A kiállításról írott kritikák azonban már itt is a Lesznai-életmű egy fontos, és a későbbiekben egyre jelentősebb jellemzőjéről számolnak be: „A Nyolcak maguknak állítottak ki jó bizonyítványt, amikor kiállításukra meghívták Lesznai Annát, (...) a művészet még saját művészi meggyőződésüknél is szentebb lehet előttük, különben nem fogadták volna házukba Lesznai kézimunka-terveit, amelyeknek mindegyike egy lépéssel távolodik a természetszervezés feladatától, és továbbhalad a teljes elvonás felé vezető úton, különben nem kaptak volna helyet azok a minták, amelyek formáikban és kapcsolódásukban egyre inkább felszabadulnak a szerves testeket kormányzó törvények uralma alól, és mindjobban a kristályos képződések hasonlóságára alakulnak, különben nem gyúlnának ki a Berény nagy képe alatt padhátakhoz támasztott párnákon a színek, és nem ragyoghatnának harsányan, melegen, öncélú pompában.”[18] Mindez megerősíti Szabadi Judit megfigyelését is, miszerint — bár a tervek előképeiként a mezőkövesdi matyó mintákat és motívumkincset emlegetik az elemzők, és Lesznai valóban elmélyülten tanulmányozta ezt a motívumkincset és öltéstechnikát — tervei néhol erősen intellektualizáltak.[19] Jellemzőjük a kifinomult, kényes színösszeállítás, amely elüt a paraszthímzések rusztikusságától és harsány színességétől.

 

     Lesznainak a Nyolcak körének tevékenységébe való epizódszerű bekapcsolódása nem változtatott azon a tematikán és érdeklődési területen -  a népművészeti ornamentikán alapuló hímzéstervek készítésén - , mely az 1910-es évekbeli tevékenységét meghatározta. Lesznai ezt a korai művészi alkotókorszakát a következőképen jellemezte későbbi naplójegyzeteiben: „Amit mégis meg tudtam csinálni, az az: van egy jó dekoratív sík érzékem, melynek folytán az egyes részletek, ha egymáshoz nem is tartoznak, a képsíkon kellemesen ritmikusan vannak elhelyezve. Azaz van viszonyuk a képsíkhoz. Ez pl. a szőnyegben, főleg a hímzésben egy döntő elem. Itt a szimmetria és egy pár egyszerű síkidom viszonylat ritmikus, ornamentális, egymás mellé rendelő tagolásával már kielégítő hatást lehet elérni, és van egy bizonyos örömet jelentő játék a technikámban is, mely néha artisztikusan hat."[20]

 

     A Hatvanban őrzött Lesznai-hagyatékban százával találunk a tízes évekből származó, virágornamentikára épülő hímzésterveket. A virágcsokor, a virágtő, a kehelyből vagy vázából, ritkábban bőségszaruból kibomló növények gyakran keltik a misztikus világfa asszociációját, melyet Lesznai világképének hasonlataként használt ebben az időszakban. Ezeket a terveket gyakran kiegészítette állatornamenssel, főképpen madarak stilizált formáival. Ezeken egy-egy elem dominál, melyet Lesznai a terv címében is közöl (rózsás, tűleveles, fenyőfás, makkos-leveles, babosindás, pálmás, török-meggy), majd levelekkel, csavarodó indákkal, összefonódó gallyakkal köríti azokat. Egy-egy tervet több különböző színvariáns, színpár alkalmazásával is elkészített. A kehely, váza vagy éppen a terasz balusztrádján álló virágtartó eleme fogja össze a kompozíciót, ebből nő ki a csodabokréta, a csokor.

 

     Az 1912. év tervezői munkásságának egyik csúcspontját jelenti, nem véletlen, hogy teljesítményével éppen ekkor hívta fel magára Koronghi Lippich Elek figyelmét is[21]. A kiállítások közül feltétlenül kiemelkedik az 1911 decemberében, a Technológiai és Iparmúzeumban megnyílt Lakásművészeti Kiállítás. Magyarországon emellett 1912 márciusában a miskolci Országos Háziipari Kiállításon látható munkáiért „Nagy Díszoklevelet" kapott, majd októberben az Ernst Múzeumban, Fényes Adolf kiállítása mellett a beszámolók szerint Lesznai Anna két szobát töltött meg munkáival, elsősorban hímzett párnákkal és függönyökkel.[22]   

 

 


     Magyarországi bemutatkozásai mellett 1912-ben kiállított még Párizsban (Galerie de la Rue Royale), Bécsben (Museum für Kunst und Industrie), majd Berlinben is (Wertheim Áruház). A berlini kiállításról így szól naplójában: „Eredménytelen berlini kiállítás." A dokumentumok ellentmondani látszanak Lesznai szubjektív értékelésének. Vészi Margit a berlini kiállításról így tudósít a Művészet 1912. 9. számában.: „Magyar munka sikerének örültünk a Keller és Reiner kiállítási szalon helyiségében is, ahol Lesznai Anna és Berény Róbert dekoratív hímzéseit nagy közönség csodálja nap nap után. Lesznai Anna harminc párnáját a Wertheim árúház megvásárolta és kiállította saját helyiségeiben."[23] A Wertheim áruház teljes gyűjteménye és archívuma a második világháborúban bombatalálat következtében megsemmisült, ezzel a legteljesebb ismert egységes Lesznai kollekció is elpusztult. Berlinben kiállított alkotásait - 16 fekete-fehér képpel illusztrálva - bemutatja egy ismertetés[24], mely úgy emlegeti munkáit, mint amelyek nagy népszerűségnek örvendenek Bécsben, Párizsban és Berlinben is. A képek alapján a kiállított munkák az ornamentális tervek közül valók, és többségük a különböző formában ismételt és variált virágkosaras, virágkelyhes motívumot alkalmazza. Balázs Béla is megemlékezik naplójában Lesznai bécsi, berlini és párizsi kiállításairól és „üzleti útjairól": „Itt volt Máli. Üzleteket köt, adminisztrál és propagál és frivolkodik. Az az érzésem, hogy 'visszament' két év óta. Asszonysors. De a hímzései szépültek. Lehet, hogy ez a 'visszavonulásnak' egy szerencsés, titkos rendben történő formája."[25] (...) "Az utolsó párizsi napokban ott volt Máli. Nagy üzleti tevékenységben. Nem tetszik nekem, hogy csak ez a gondja. Hogy hogy akarja továbbfejleszteni a hímzőstílusát, arról sohasem beszélt. Kiütközött benne a Hatvany-vér. És az asszony. Megette a szerelem végül, ami művész csak volt benne. Rettenetes ez az asszonytragédia.[...) Íme, a két legragyogóbb agyvelejű asszony: Edit és Máli - az egyik kifulladt (Edit), hiányzott benne a metafizikai függés valamitől; a másikat visszanyelte a vegetáció, a nőstény."[26]. Mindezek a források, illetve Lesznainak a tízes évekből származó levelei megerősítik azt a feltételezést, hogy a „Lesznai-manufaktúra" ekkor - üzleti szempontból is -  egy kiemelkedően sikeres  időszakát élte, rengeteg megrendelést kapott és teljesített: „én pedig párnákat szállítottam  terminusra"[27]; "Én sem nem írok - sem nem élek tettdús életet - , számos párnát gyártok - selymeket válogatok - olyan „zárdai" foglalkozás ez - ami fáraszt, de nem köt le."[28]

 

 

 

[lap]
Bálint Aladár korábban idézett beszámolója szerint Lesznai 1912-es Ernst Múzeum-beli kiállításán két szobát töltött meg munkáival. Felmerül a kérdés, hogyan szerveződött a munka ilyen nagyarányú kiállítási-, illetve kereskedelmi tevékenység esetén.

 

 

     „Paradicsom című kézimunkámat fordítva pauzálta a munkásnő a selyemre” — írja Lesznai naplójában. A megjegyzés sokat megmutat Lesznai iparművészeti tervezői módszeréből. A terveket ő maga megrajzolta, majd temperával vagy akvarellel festette ki. Néha elmaradt a színek meghatározása, a terveket Lesznai nem, vagy csak félig festette ki, több esetben különböző színpárosítások alkalmazásával ugyanannak a tervnek különböző változatait készítette el, néha a háttér alapszínét, néha a formát kitöltő színt váltogatva, néhol pedig a pozitív-negatív változattal kísérletezve. Sok terven feltüntette a használandó fonalak színkódjának számát, néhol egy-egy darab fonalmintát is a tervhez fűzött[29], néhol pedig a tervre is ráírta a technikai kivitelezésre vonatkozó instrukcióit. A kivitelezés nyomai is sok terven láthatóak. Némelyik karbonpapírra készült vagy a kontúrok mentén végigpötyögtetett, ami azt igazolja, hogy textilanyag felületére vitték át. Néhány vékony vászonra festett terv is fennmaradt.

 

 


     A kész terveket, melyek mintadarabjait ő készítette el, instrukciók kíséretében jutatta el az általa foglalkoztatott hímzőnőknek, akik egyszerű parasztasszonyok voltak, ám az összekötő szerepét, a helyi munka irányítását egy-egy tanultabb asszonyra bízta. Erről tanúskodik egy terv aljára biggyesztett szociológiai értékű megjegyzése: „Édes Mariskám, a munkába (...) lenne, ha olvasni jól tudó asszony (...) felírott számok szerint húzna (...) fekete helyett 897-es zöldet (...) használni. Málid". Lesznai alapelvei között szerepelt, hogy saját iparművészeti terveit olyan vidékeken kiviteleztette, ahol nem volt „bennszülött népművészet", így feltételezhető, hogy nem mezőkövesdi parasztasszonyokkal dolgoztatott, akiknek gazdagabb hímzéstradíciója nagymértékben módosította volna a hímzésre szánt terveket a kivitelezés során, hanem a - megítélése szerint - szerényebb népművészeti tradícióval bíró felvidéki falvakban talált kivitelezőkre: „A munkáltató iparművész szempontjából, ki híven akarja reprodukáltatni saját művét is, előnyösebb, ha oly vidéken dolgoztat, hol nem honos semmi nagyon fejlett sajátos népművészet, mert az önálló iniciatívájú parasztasszony majdnem képtelen a tőle idegen minta másolására. Ugyanaz a minta, melyet csekély hímzési tradíciójú felső-zempléni faluban híven és egyenletesen lemásolnak, önkényesen átszínezve, sőt néha átrajzolva kerül ki a mezőkövesdi munkásnő kezéből."[30] A kész munkákat eladták. A források szerint megbízásaival mintegy hatvan asszonynak biztosított így munkát több télen át: „1914 előtt háziipari alapokon kivitelezett hímzések révén, melyeket szabadon felhasznált népies motívumokból alakítottam ki, sikerült néhány éven át hatvan parasztasszonynak téli foglalkozást szereznem. Akkoriban az általam tervezett motívumok divattá váltak néhány faluban, amelyek eddig nem is viseltek hímzett holmit. Sikerült a népies elemeket belevinni a városi iparművészetbe és sikerült saját művészi produkciómra kapatni olyan falvakat is, amelyekben eddig nem volt eleven népművészet." [31]

 

 

     A megrendelések sorából kiemelkednek az Adyhoz kötődő feladatok, ugyanis Lesznai a tízes években nemcsak hímzés-, de borítóterveket is készített: 1913-ban Ady Magunk szerelme és 1914-ben Ki látott engem? című kötetéhez tervezett címlapot[32]. Ez utóbbi motívumait egy párnán is kihímezte. Az ún. Ady-párna Lesznai iparművészeti munkásságának egyik legszebb darabja. A hatvani Hatvany Lajos Múzeumban őrzött hagyatékában egy olyan virágmotívum-terv is van, melyen elhalványulva az Ady felirat olvasható, így feltételezhető, hogy a borítóhoz készült. Emellett itt található az Ady-párna az elkészült változatnál nagyobb méretű két színes terve is.[33] Más gyűjteményekben is nyomát találjuk megrendeléseknek, pl. a Janus Pannonius Múzeum őrzi az ún. Andrássy nagy hímzéstervet[34].

 

     A tízes évek végétől a növényi- és virágornamensek mellett stilizált állatalakok is szerepelnek a terveken, akár zárt, akár folyamatos ornamens részeként. Ezek között gyakran megjelennek mitológiai állatfigurák vagy teljesen fiktív, mesebeli állatalakok (egyszarvú, csodaszarvas, csodaemlős stb.). Az állatokat és növényeket megjelenítő tervek mellett kisebb szerepet kapnak a teljesen absztrakt, geometriai formákat felvonultató ornamentális tervek, ezek keletkezési ideje bizonytalan, de valószínűsíthetően a 20-as évek második felében, illetve a 30-as években készültek.

 

 

 „valahol otthon vagyok"[35]

 

Lesznai életereje és életszeretete szinte megdönthetetlen volt, ám a bécsi emigráció kezdete művészileg és emberileg egyaránt megviselte őt. Ezek a változások alkotótevékenységében is nyomot hagytak, és egy új periódus előtt nyitottak utat. Ezt a szakirodalom „bruegheli" korszakként vagy a paraszti életképek időszakaként jellemzi. Különös erővel él ekkor a „mindent megőrizni vágyás", a „mindent rögzítés", „archiválás" igénye Lesznai alkotásaiban, ezért zsúfol be minden élőt és tárgyat, emlékképet és álmot ekkoriban keletkezett képeibe. Mindent meg akar menteni az elmúlástól, önmagát kényszeríti arra, hogy tudatosan emlékezzék a tovatűnő világra, így ekkor a falu, a parasztság életét feldolgozó enciklopédikus igényű képek, illetve az ezeket előkészítő vázlatok veszik át a vezető szerepet, válnak uralkodó témává.

 

     Érdekes adalékot rögzít Lesznai Anna levele Csillag Verának (1965. szeptember 21.), ahol olvashatjuk, hogy a grafikai munkákon látható megoldások és szemlélet hogyan jelent meg a hímzéseken is: „Kedves Veruskám! Már hetek óta készülök megköszönni, hogy oly kedves voltál velünk és külön azt az isteni szép hímzést, amit búcsúajándékul küldtél nekem, a legszebb, mit breugeloztam (ha ugyan érted és ösmered ezt a szép tősgyökeres magyar szót)".[36] Emellett például Jászi naplóiból tudjuk azt, hogy a húszas évek közepéig Lesznai még készített párnamintákat: „Málika tegnap Bécsbe utazott terminusos kézirat- és kézimunkaügyekben."[37] „Málika két napja megjött. Nagyon kifáradtan a bécsi strapától, de eredményesen, több minta (...) kézimunkát eladott"[38]. Az elkészült tervek, majd termékek többsége terítő, párna, futó, falvédő és egyéb kisebb méretű lakásművészeti darab volt. Emellett a hagyatékában találkozunk táskatervekkel, ruhatervekkel, sapkákkal, gallérokkal, tapéta-, kályha-, ékszer-, kancsó-, edény-, láda-, virágtartó-, mézeskalács-, tojás- és gyertyatartó-tervekkel, de például nincsenek bútortervek vagy egyéb nagyobb formátumú belsőépítészeti megoldásokhoz köthető tervei. Ez alól éppen csak saját háza jelentett kivételt, amelyet a Jászival kötött házasságát követően, 1913 után a Jászi család pasaréti telkének felső részén, saját tervei alapján épített meg. A ház, amelynek eredeti tervei nem ismertek, ma is áll, alaposan átalakítva. [39]

 

     Lesznai e „breugelozott" képeken meséket fest, ahol minden egynemű. A parasztok, az állatok, a kastély, a növények mind-mind univerzumának egyenrangú, egynemű részei, szerves összetevői. Nem különböztet meg életképet és tájképet, csendéletet vagy portrét, számára mindezek a minőségek egyszerre vannak jelen a képein. E korszak legtöbbet reprodukált és valóban legjellemzőbb képe az 1924-es Szlovák Lourdes című, mely a Kolcs-Hosszúmezőn rendezett búcsúk kavargását idézi fel. [40] Lesznai Anna meghatározó spirituális élménye, a szlovák parasztság világának legdrámaibb kavalkádja volt ez a búcsújárás. Lesznai ezt nemcsak a fenn említett képén festette meg, de a későbbi években is visszatérő témája volt a madonnát imádó, átkaroló asszonyok, a templom felé hömpölygő zászlós, nagyrokolyás, ünneplő ruhás tömeg hullámzó, áradó látványa. A hagyatékban többféle (tus, akvarell) technikával és méretben (a néhány asszony alkotta csoporttól a teljes körmenet ábrázolásáig, és a madonnát imádó alakokig) készült példáit láthatjuk e tematikus alkotáscsoportnak. A naplójegyzetek és a Kezdetben volt a kert című regényének legszebb részletei is éppen e processzió, a mise és más liturgikus alkalmak jeleneteit örökítik meg, ahol „mellig középkorban térdepelnek a tót parasztlányok".[41]   

 

     A Hatvanban őrzött hagyaték tanúsága alapján is látható, hogy a húszas években megszaporodtak az akvarellek. Ezek egyrészt fiktív kompozíciók, meseillusztrációk, másrészt paraszti-falusi életképek - Bajkay Éva szóhasználatával élve - képmesék[42]. Ezek a mindennapok történéseit (aratás, mezei munkák, állatokkal való foglalatoskodás, diskuráló parasztok és parasztasszonyok, parasztmadonnák, libapásztor, diószüret, tiloló, konyhai munka stb.), és a falusi élet jelesebb napjait megjelenítő életképek, falusi 'csendéletek' (vásár, táncolók, tánc, búcsú, körmenet, ritkábban tájképek, illetve csendéletek). Talán ezeken a képeken érhető tetten Lesznai Anna varázsa, itt tárul fel életműve titka. Nála a leghétköznapibb esemény is vasárnapivá válik. Nagyon távol áll tőle bármiféle drámaiság: nincsenek konfliktushelyzetekre, szenvedésre vagy kilátástalanságra utaló mozzanatok. Ám e művek mégsem válnak hazugan szentimentálissá, nem érezzük, hogy csak az élet egyik oldalát mutatnák be. Mindez minden élő és élettelen iránti tiszteletéből és szeretetéből fakad, mert Lesznai Anna maga is vasárnapi teremtmény volt.

 

     A „dajkaság", a bábáskodás a formába kerekedő világ felett, Lesznai művészi vehemenciája, mindent láttatni, megőrizni-akarása alkotásainak legfőbb jellemzője - de gyakran hibája is. A tízes években - a virágornamensek időszakában - Balázs éppen erre a teremtő lendületre utalva jellemezte őt „egy virágokat és gyümölcsöket szóró misztikus vulkán"-ként. [43] Nemcsak a képzőművészetben, de az irodalomban is ezt a bőbeszédűségét, mesélőkedvét bírálták leginkább. Tette ezt Ady például a Hazajáró versek című kötetről írott kritikájában 1909-ben: „Lesznai Anna nagyon cirógatja a szókat, azokat is, amelyek ezt a nagy becézést nem érdemlik meg. Még nem tudja, hogy 999 szót kell megölni, hogy az ezredik, az igazi megszülessen."[44]   Ezt az - állítólagos - fegyelmezetlenséget a női, ösztönösebb alkotómódszer sajátosságának tekintették, mely véleményt maga Lesznai is osztotta: „Egész életemben nem akartam mást, mint nem férfiművészetet adni. Az asszony ne akarjon jobbat csinálni, hanem mást."[45]

 

            A figurális ábrázolások egy csoportja a korabeli művészet egyik legnépszerűbb tematikájának jegyében készült, melyre a Nyolcak körének és kortársaiknak néhány legjelentősebb képén (Vaszary János: Szőnyegterv, 1906; Iványi Grünwald Béla: Tavasz (Vendégség - elpusztult falkép a budapesti Révai-villa halljában), 1908; Iványi Grünwald Béla: Uzsonna (Kertben), 1910-es évek; Orbán Dezső és Márffy Ödön aktos kompozíciói) is példát találhatunk. Ez Árkádia, az édenkert ábrázolása. Lesznai számára a körtvélyesi kert valóban maga az éden, Árkádia volt. E tematika fel-felbukkan Lesznai különböző alkotói periódusaiban: a gyengébb tájképet (kertet) ábrázoló ceruza-, vagy golyóstoll-vázlatoktól a teljesen kidolgozott, sokalakos akvarellképekig, és hagyatékában mind műfajilag, mind minőségileg igen széles skálán mozognak e téma különböző megjelenítései. Az e tematikához tartozó képeken a körtvélyesi kúria kertjét népesítette be gyerekekkel, madonnával, hajóval, tóval, meztelen nőalakkal, szerelmespárokkal, kisbabával vagy magával a kísértést jelentő ördöggel. Vezér Erzsébetnek köszönhetően találkoztam olyan reprodukciókkal (pl. Reggel, 1926)[46], melyek e felvidéki édenkertnek a világát, a körtvélyesi 'uradalmi' szalon mindennapjait mutatják be, ahol e művészkolónia a mindennapi szokás és viselkedési normákat elimináló léha, kontemplatív, néhol búja - de mégis teremtő módján élt.[47]

 

 

[lap]
„a tenyérnyi csodalények"[48]

 

 

     A 20-as években egy jól elkülöníthető alkotáscsoporttal is találkozhatunk, mely nem maradt folytatás nélkül a későbbi években sem. Míg Lesznai a növényi alapú ornamentális kompozíciókban csak ritkán épített be állatokat (lepkék, madarak), illusztratív munkáiban pedig csak azok 'szereplőiként' jelennek meg állatok, igazodva az adott grafikai lap egészéhez, addig a bécsi években rendszeresen eljárt az állatkertbe, ahol tus és akvarell skicceket készített különböző állatokról. Kedvencei a medve, őz, gazella, szarvas és antilop, illetve a különböző madarak voltak. Ekkor az ábrázolások még a klasszikus tanulmányjelleget mutatják, ám Lesznai naplófeljegyzéseiből kiderül, hogy intenzíven igyekezett az állatok testi mivoltának és lelkialkatának párhuzamait felkutatni, és ehhez segítségül hívta az adott állatnak a mesékben felbukkanó karakterét is. Ámulatba ejtő, hogy hogyan érzett rá egy-egy állat jellemére. Míg a medvéről, mint „tipikus elvarázsolt ember"-ről[49] beszél, és a fehér szarvast a tipikus meseállatok közé sorolja, addig a disznóról nemes egyszerűséggel állapítja meg, hogy „disznói világnézettel" rendelkezik. Ekkoriban Lesznai kutatta a keleti (különösen a 'japáni') grafikák letisztultságának és minimalizmusának nyitját. Arra volt kíváncsi, hogy a legkevesebb és legtisztább formával hogyan lehet a legtöbbet megmutatni az ábrázolt tárgy vagy élőlény karakteréből. E kérdésfelvetésnek szép példái tusrajzai, ahol egy-egy vonallal ábrázolja az állatot. A bécsi években egy állat-enciklopédia összeállítását tervezte. Erről az elképzelésről is beszámol naplójában: „A Jó Isten segedelmével! Az állatkönyvet én így próbálnám elgondolni: írnék egy általános bevezetést, hogy az állat az emberi kultúrának mintegy legelső témája. (...) Az ősmesékben az ember és állat egész alpári érintkeznek egymással. A művészetben mindmáig óriásmód szerepelt az állatábrázolás. ."[50] A tervezet néhány pontjánál nyilvánvaló, hogy a tanulmányok sokszor a stilizálás, absztrakció alapjául szolgáltak. Ezeket a képeket illusztrációinkon egymás mellé állítva érzékelhetjük a folyamat egyes lépéseit.

 

                        A hagyaték áttekintésekor kiderült, hogy számszerűleg a legnagyobb csoportot - mintegy 600 darab - alkotják azok a 12,5*20,3 cm-es lapokon rajzolt, főleg madarakat és emlősállatokat ábrázoló vázlatok, amelyek ennek az új állat és növényvilágnak a szereplőit jelenítik meg. A főképpen ceruzával, golyóstollal és filctollal rajzolt képek ennek az absztrakciós folyamatnak különböző fokán állnak: a tanulmánynak is beillő ábrázolástól a teljes elvonatkoztatásig. Az állatok közül a madarakkal próbálkozott legtöbbet - a legnagyobb számban ilyen vázlatok maradtak fenn - amelyek tojást, virágkompozíciót tartanak a csőrükben vagy a karmukban, de vannak cserépből kinövő vagy éppen szívnyelvű madarak is. E vázlatok bizonyíthatóan már az amerikai évek alatt készültek, hiszen a hátlapra nem egy helyütt angolul írott telefonüzenet, megjegyzés vagy éppen egy bevásárlólista került. Emellett a festésre és a színre vonatkozóan is több helyütt olvasható odavetett instrukció.    Sajnos a tervezett kötet nem készült el[51], ám a hagyatékban egy vázlaton a következő feljegyzést találhatjuk: „Rare book - of suggestions for new animals and plants to be created the old ones being too naturalistic (For Jack Sammels Christmas MDMLXII by Anna Lesznai). First and only edition limited to one copy."[52] Lesznai tehát egy alkalommal biztosan felhasználta vázlatait.       

 

 

„Mese-mese, mesd el"[53]

 

Lesznai Anna varázsa, életműve titka leginkább meséiben és meseillusztrációiban tárul fel. Közvetlen környezetében, társaságában a meséről való gondolkozás az eszmecserék egyik központi témája volt: Balázs Béla, Kaffka Margit, Sinkó Ervin, sőt egy mitikus feldolgozás erejéig még Lukács György is írtak meséket.  Lesznai kéziratos hagyatékában, amelyet a PIM-ben őriznek, mintegy 160 mesét és mesevázlatot találunk. Lesznai naplójának is jelentős részét teszik ki az álomleírások és a mesevázlatok. Míg az álmokban a szokásos motívumok jelennek meg (pince, ördög, bor, piszkos víz a pohárban, amit meg kell inni), addig mesejegyzetei az ornamentális metamorfózisok csodálatos példatárát adják. Elegendő csak néhány szereplőt felsorolni: majomasszony- lóember; alig-van-asszony, sohse-lesz-ember; egyedül-való-ember; süteményasszony; majomkirály; gyűszűasszony. Meséiben soha sincs játék, nincs következmények nélküli „komolytalanság", mindennek tétje van. Hosszú ideig dédelgetett terve volt, hogy az Ezeregyéjszaka mintájára megírja az amour vocation[54] meséjét. E formában szerette volna feldolgozni a megváltott világ modelljét. A töredékes leírások részleteikben is csodálatos munkát sejtetnek. Naplójegyzeteiben már e mesék egymásutániságát is megtervezte, megírásukra azonban - néhány fragmentumot leszámítva - nem került sor. Több jelentős elméleti munkát is szentelt a mesék természetrajzának, így 1918-ban a Nyugatban jelent meg egy fontos esszéje Babonás észrevételek a mese és a tragédia lélektanához[55] címmel, később pedig mind naplójában, mind pedig egy esszében  értékelte Honti János A mese világa című művét.[56] 

 

     A közös mesekitalálás - elsősorban Balázs Bélával[57] -, a „társasági" mesemondás, sőt az „együttműködésben" történő lejegyzése a meséknek[58] Lesznai körében természetes volt. Mihályi Gábor egy 2002-ben rögzített visszaemlékezésben[59] Lesznait egy hatalmas lebernyegeket viselő asszonyként idézte fel, aki magához vonta az ott vendégeskedő kisfiút és órákon át mesélt neki akkor és ott költött meséket[60]. A mesék kapcsán Lesznainak a Balázs Bélával való szinte tudattalan együttlétét, egy mese-dimenzóban élését néhány kiszólásban, odavetett megjegyzésben is tetten érhetjük, pl. a Mese a Maharadzsáról című mesevázlat[61] vagy egy Lesznai által elfelejtett csodahittel foglalkozó gondolat kapcsán[62].    

 

     Lesznai egész életművében az egyik legjelentősebb, meghatározó - a meséknél és a hímzésterveknél is szélesebb körben ismert - alkotáscsoportot képviselik a meseillusztrációk. A jól ismert sorozatok[63] - A kis pillangó utazása...; Mese a kisfiúról és a bútorokról -    mellett említést érdemel a Hatvanban teljes sorozatként fennmaradt a Pólyásbaba napjai című hat darabból álló sorozat, amelyet ritkán reprodukálnak, és amelyek mérföldkövet jelentenek Lesznai illusztrációs munkásságában. Itt jutott el az önmagában - szöveg nélkül is - érvényesülő vizuális történetmondáshoz a lehető legkevesebb és legtisztább formai és kompozícionális eszközt használva, megszüntetve a narratív képi elemek és az ornamens különbségét, miáltal szabadon érvényesülhet a kontúrvonalak által adott ritmikus forma. A hatvani hagyatékában található még egy ötrészes ún. Békamese-sorozat és egy 12 darabos Egérke meséje című sorozat is. 

 

 

     Az amerikai évtizedekben a tanítás, az oktatás mellett újra hímzésekkel foglalkozott Lesznai. Kialakított egy új hímzéstechnikát, melynek ihletője már nem a magyar képzőművészet, hanem perui, indián, mexikói hímzések voltak. Míg a korábbi művei a rajzolt terv alapján egy tapasztalt hímzőnő által másolhatóak, sokszorosíthatóak voltak, itt már csak az egyéni alkotónak jut szerep, a hímzések által létrehozott műalkotás egyszeri és megismételhetetlen. A konvencionális (tanulható és ismételhető) öltéstechnikát egy teljesen szabad, sokféle létező és kitalált öltést vegyítő technika váltotta fel. A hímzés festménnyé vált, ahol a tű játszotta az ecset szerepét. A textúra változatossága is domináns szerepet kapott, hiszen az alkalmazott öltések maguk is a legkülönfélébb - felületi - mintákat hozták létre.  Ezekkel a Lesznai hímzésekkel Magyarországon csak kivételesen lehet találkozni. Az 1976-os Magyar Nemzeti Galéria-beli katalógus műtárgylistája alapján azonosítható néhány, ebbe a típusba tartozó mű, amelyek többsége magántulajdonban található.

 

 

    Lesznai naplófeljegyzései szerint hiányérzettel és elégedetlenül tette mérlegre művészi teljesítményét életútja végén: el nem mondott meséket, ki nem hímzett virágokat, meg nem írt verseket, és le nem rajzolt falusi képeket látott visszatekintve. Mi egy nagyszerű művészt, egy csodálatos asszonyt és egy lenyűgöző személyiséget látunk életére és műveire tekintve, és méltán jellemezhetjük őt saját naplójában írott szavaival:"(...) ott van szépség, ahol az egyéniség úgy kiépült, hogy elfoglalja helyét a mindenség szőnyegében."[64] Lesznai minden „öltésével" - verseivel, meséivel, terveivel, regényével - belehímezte, beleszőtte, kioldozhatatlanul „belebogozta" magát a magyar művészetbe, sok-sok csodálója lelkébe, szívébe és szemébe. Hitt egy csak általa beteljesíthető küldetésben, miszerint életet és művet egybemosva, a személyiséget és a legfontosabb értékeket látvánnyá és olvashatóvá téve, ornamensekkel, letisztult formákba váltva neki kell elmondani az „életmesét", és megalkotni az élet meséjét, egy kivágást a mágikus végtelen csodálatos teremtményekkel zsúfolt szőnyegéből.

 



[1] Lukács György levelezése (1902-1917) (Szerk. Fekete Éva- Karádi Éva) Bp., Magvető Könyvkiadó, 1981, 334. old.

[2] A család nevének írásmódja igen változó, a különböző generációkhoz tartozó leszármazottak más-más változatot használtak, és a források sem egységesek az írásmód tekintetében. A magyarországi főnemesség Gudenus-féle geneológiájában Moskovitz Géza szerepel, aki névjegye tanulsága szerint magát Moscovitz Geyza-ként jegyezte. Fia nevének írása ugyanebben a forrásban: Moscovitz. E bizonytalanságok miatt - az egységesítés helyett - megtartottuk azt a név-variánst, amelyet az egyes tanulmányok szerzői használtak. 

[3] Beszélgetés Lesznai Annával 1965. jún. 23. (Kérdező: Vezér Erzsébet) In: Emlékezések. Bp., Irodalmi Múzeum 1. 1967, 10-11. old.

[4]Először anyámtól tanultam hímezni, de az ő hímzései, a petit point-ok nem érdekeltek annyira. Egyszer vett két konyharongyot, egyik kék, másik piros volt. Egyet elcsórtam és rárajzoltam azokat az öltéseket, amelyeket a parasztasszonyoktól tanultam." - uo.

[5] -„Mert ha egy virágot rajzoltam, ami nekik nem tetszett, elnevezték kutyás mintának, és a virágból kutyát csináltak. És ez nagyon jó kutya volt."- uo.

[6] "Emlékszem, ott állt előttem, még akkor nem született meg a gyereke, jó nagy hasacskája volt, és azt mondta: 'Ez a sárga, amit ide tetszett rajzolni, ez kiugrik, ez a hasamnak ugrik.' Egy másikra azt mondta, hogy kiszúrja a szemét. Tényleg értették, hogy a színek nincsenek egyforma közelségben az emberrel."- uo.

[7] Szabadi Judit: Lesznai Anna, a festő és iparművész. In: Lesznai Képeskönyv. Bp., Corvina Könyvkiadó, 1978, 90. old.  

[8] Hatvany Lajos Múzeum, ltsz.:83.1.2194

[9] Lucien Simon, aki Bretagne-ban festett plein air életképeivel vált elismertté, Párizsban egy festőiskolát vezetett és tartott fenn.  

[10] Lsd. Őszi válás című vers. In: Lesznai Anna: Dolgok öröme. Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985, 13-14. old.  

[11] Bellák Gábor: A historizmus és szecesszió népművészet-felfogása In: Lélek és forma. Magyar művészet. 1896-1914, Bp., A Magyar Nemzeti Galéria Kiadványai. 1986/2. A fogalmat a szerző Pór Péter: Konzervatív reformtörekvések a századforduló irodalmában című könyvéből (Bp., 1971) kölcsönözte, ahol azokat Pór a szecesszió látásmódjának irodalomtörténeti jellemzésére használta.

[12]Tisztán önmaguk formai törvényeit követő, csak érzéki teljességként átélhető valóságok. Ornamentumok tehát, hiszen az ornamentika sem más, mint a tiszta esztétikum, a világ közvetlen - minden tárgyi vonatkozástól mentes szemlélete." - Bellák Gábor: A historizmus és szecesszió népművészet-felfogása In: Lélek és forma. Magyar művészet. 1896-1914, Bp., A Magyar Nemzeti Galéria Kiadványai. 1986/2. 24. old. 

[13] „Kaffka komikus sóhaja rólam" - Naplójegyzetek. V. 3670/43/1 L. Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből. Bp., 2010, 75. old.

[14] Beszélgetés Lesznai Annával 1965. jún. 23. (Kérdező: Vezér Erzsébet) In: Emlékezések. Im. 1967, 4. old.

[15] Nyolcak kiállítása a Nemzeti Szalonban. Katalógus. Előszót írta: Feleky Géza. 1911, 13. old.

[16] Passuth Krisztina: A Nyolcak festészete Bp., 1967, 80. old.

[17] Passuth Krisztina Im. 1967,  86-87. old.

[18] Feleky Géza: Szobrok, érmék; In: Nyugat, 1911/10., Figyelő

[19] Szabadi Judit Im. Lesznai Képeskönyv. 1978,  91. old.   

[20] Naplók (V. 3670/43/15)

[21] Lesznai Anna 1912. június 23-án kelt levelében így választolt Koronghi Lippich Elek megkeresésére: „Mélyen tisztelt méltóságos úr! Külföldi útról hazatérve az Iparművészeti Társulatban értesültem róla, hogy méltóságos úr érdeklődött munkáim iránt és beszélni kívánt vélem. Sajnos csak egy napig időztem Pesten - s nem tehettem eleget kedves érdeklődő üzenetének, de remélem, hogy ősszel, ha ismét pesti lakos leszek, felkereshetem méltóságos urat hivatalában. Hálásan veszem, ha úgy egyéni törekvéseim, mint „háziipari iparkodásaim" figyelmet és jóindulatot keltenek. Igaz tisztelettel: Lesznai Anna." Koronghi Lippich Elek levele nem maradt fenn, így nem tudjuk milyen ismeretek birtokában, milyen intenciókkal kezdeményezte a találkozást a miniszteri tanácsos, oly sok művésztelep és iparművészeti kezdeményezés bőkezű támogatója Lesznaival, az akkor még csak 27 esztendős, de jónéhány jelentős tárlaton bemutatkozó iparművésznővel és egyben a Nyugatban rendszeresen publikáló, közismert, és ekkor már önálló kötettel is rendelkező költőnővel. -OSZK Levelestár

[22]Lesznai Anna két szobát töltött meg hímzéssel, párnákkal, függönyökkel. Neve maholnap a köztudaté és mindenütt, ahol megbecsülik a professzori beleártástól ment iparművészeti holmikat, ahol a közvetlen meleg természetességet előbbre helyezik a sablonokról lerajzolt iskolás erőlködésnél, mindenütt található hol egy párnája, hol egy terítője." - Bálint Aladár: Figyelő: Fényes Aladár új képei. Nyugat, 1912, 21. sz. 693. old. 

[23] In: Művészet 1912/9. sz. 366-368. old.

[24] Jaumann: Neu-Ungarische Bunt-Stickereien von Anna Lesznai - Budapest (Új magyar színes hímzések Lesznai Annától) In: Stickerei Zeitung und Spitzen Revue; 1912. december 1.; XIII.évf. 3. szám. 76-83. old.

[25] Balázs Béla: Napló Im. 1982, I. kötet 562. old. (1912, Berlin, május 7.)

[26] Balázs Béla: Napló Im. 1982, I. kötet 553. old. (1912, Párizs)

[27] Lesznai Anna és Kaffka Margit Lukács Györgyhöz - 1913. január elején. In: Lukács György levelezése Im. 1981, 513. old.

[28] Lesznai Anna Lukács Györgyhöz 1910. szeptember; Im. 1981, 245. old.

[29] Hímzésterv (helyenként befűzött selyemszállal); papír, akvarell, selyemszálak; 238 x 810 mm; ltsz.: F.67.98  

[30] Lesznai Anna: Háziipar és népművészet. Magyar Iparművészet. XVI. Évf. 1913, 376. 

[31] Brogyányi Kálmán: Festőművészet Szlovenszkóban. Kassa, Kazinczy Kiadóvállalat, 1931, 109. old.

[32] A Nyolcak köréből Lesznai mellett Czigány Dezső is tervezett címlapot Ady Vér és arany című kötete számára, akihez ekkor mély barátság fűzte. 

[33] Hatvany Lajos Múzeum, ltsz.: 75.37.1 és 75.77.1

[34] Janus Pannonius Múzeum, Pécs; ltsz: 77.8 (vászon, papír, akvarell, kréta; 605 x 485 mm)

[35] Lesznai Anna Egyszerű dal című verséből

[36] PIM Kézirattára V. 3191/106

[37] Jászi Oszkár naplója. Im. 2001 - 1921. május 6., 189. old.

[38] Jászi Oszkár naplója. Im. 2001 - 1921. május 17., 191.old.

[39] Jászi Oszkár édesanyjának háza: Pasaréti u. 79. (ma: Virágárok u. 6/b) Lesznai és Jászi házasságkötésük után ide költöztek. A következő évben, 1914-ben a kert felső végében Lesznai saját tervei alapján külön ház épült számukra. Lsd. Jászi Oszkár válogatott levelei Im. 2001 105. számú Jászi levele Ady Endréhez, 207. old. Jegyzet: 208. old.

 

[40] Kolcs-Hosszúmezőn egy Safa Mária nevű asszony látomásában a háza előtti almafán megjelent Szűz Mária. Azon a nevezetes helyen két év múlva már templom épült, és miután a görög katolikus egyház elismerte a csodát, a katolikusok is így tettek. Máriához könyörögve itt gyűltek össze a környék hívői és betegei is, valóban bruegheli kavargásban. - Jászi több alkalommal írt a búcsújáróhelyről és magáról a jelenségről: How a New Lourdes Arises? - The Slavonic Review, 1925. december; Wie ein neues Lourdes entsteht? - Frankfurter zeitung, 1925, szept. 6., szept. 8.; Hogyan keletkezik egy új Lourdes? - Korunk, 1926, 64-65. old.

[41] Naplók (V. 3670/43/11)

[42] Lesznai Anna kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában. (Katalógus. Írta: Bajkay Éva) Bp., 1976, 7. old.  

[43] Balázs Béla: Napló Im. 1982. II. kötet 318. old. (1918. július)

[44] Vezér Erzsébet: Lesznai Anna. Bp., Kossuth Könyvkiadó 1979, 42. old. 

[45] Idézi Vezér Erzsébet hivatkozva egy harmincas évekbeli interjúra. In: Vezér Im. 1979, 6. old.

[46] Az egykor Vezér Erzsébet tulajdonában lévő fotóreprodukciókat közöljük e kötetben is. Az eredeti képek lappanganak. 

[47] A körtvélyesi kastély hangulatát, életmódját és Lesznai Anna alakját mintázta meg Balázs Béla Lehetetlen emberek című regényének néhány fejezetében, ahol Ránky Aliz-ként jelenik meg Lesznai Anna, és Liszkaként Körtvélyes. Lsd. Szegény Meluzina a Varázskertben című fejezet. In: Lehetetlen emberek. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984. 194 -217. old. 

[48] Szilasi Ágota művészettörténész kifejezése 

[49] Naplók (V.3670/43/13)

[50] Naplók (V. 3670/43/5)

[51] Lesznai férje, Gergely Tibor több hasonló témájú munkát illusztrált, a kutatás izgalmas feladata lehetne a két művész egymásra hatásának vizsgálata.

[52] Hatvany Lajos Múzeum, ltsz.: 83.1.263 

[53] Lesznai Anna azonos című verséből

[54] Szeretethivatás. A Vasárnapi Körben elterjedt terminus technicus részletes magyarázatát lsd. a kötet végén elhelyezett fogalomtárban.

[55] Nyugat, 1918. II. 55-68. old. XI. évf. júl. 1.

[56] Az úrifiú, aki a paradicsomban járt. Honti János mesegyűjteménye. 1938. I. 301-303. old.

[57]„A mese az emberiség köztulajdona és a meséket nem kell költeni, hanem az ember kinyújtja a kezét és kifogja őket a levegőből. - Aztán fogdostunk is együtt, (...) sok ilyen mesét írtunk együtt. Meséltünk is órák hosszat. Vagy ő kezdte, vagy én, a másik folytatta. Néha reggelig meséltünk így egymásnak és másoknak." - Beszélgetés Lesznai Annával 1965. jún. 23. (Kérdező: Vezér Erzsébet). In: Emlékezések. Im. 1967, 12-13. old.  

[58] A Habakuk című mese első része Gergely Tibor kézírásával áll Lesznai mesefüzetében. - Lsd. Szilágyi Judit  2007  Im. 147. old. 4. lábjegyzet

[59] A beszélgetést rögzítő kézirat a szerző birtokában. 

[60] A közös meseírás, meseköltés és egyáltalán a mesélés, meseolvasás örömét „lesznais" alapokról kiindulva egy 2007. évi kezdeményezés is felidézte. Kovácsné Boldizsár Gizella, a Nemzeti Tankönyvkiadó szerkesztője egy meseíró versenyt hirdetett, ahol a gyerekek egy-egy Lesznai mese kezdőmondataiból kiindulva fűzték tovább immár a saját maguk által kitalált cselekményt. A legjobb, gyermekek által írott meséket 2008-ban közzé is tették a Meseszövés - Lesznai Anna tiszteletére írták a gyerekek című kötetben (Nemzeti Tankönyvkiadó). A meseíró-verseny díjkiosztója is valódi mesélős, már-már körtvélyesi hangulatban telt.     

[61] „Mese a szadista maharadzsáról: Egy maharadzsa ültettet egy drótkertet, töviskertet üvegvirágokkal (a Wiener Werkstädte megtervezi). Minden nő csak azon keresztül juthat hozzá, ő nézi üvegtornyából, mint szakadnak darabokra, és vakulnak meg a kertbe kergetett asszonyok. Egy, tán éppen önként indult - vagy résztvevő szerelemmel vagy gyűlölködő szerelemmel - nő testvérei védelmére, bezárt szemmel jár, nem vakul meg, de teste leszakad szemeiről, csak szemei érkeznek meg - és nézik-nézik a Maharadzsát. Herbert folytasd." - Naplók (V. 3670/43/11)

[62] „Lehet, hogy csak az erősnek van joga a jóságra. Egyszer olyan időben, mikor igen forrott bennem az átalakulás, ezt írtam fel: „Keresés és várás lelkiek testre átvitele"? Nem tudom már mi volt. Tán G[ergely] „tudja", tán H[erbert] kitalálja." - Naplók (V. 3670/43/2)

[63] Saját tervezésű borítóval és illusztrációkkal két meséje jelent meg: A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos Tündérországban Bécs 1913, Brüder Rosenbaum kiadásában, majd Móra Könyvkiadó Bp., 1978  és Mese a bútorokról és a kisfiúról. Gyoma. Kner Izidor 1918. Emellett a bécsi Új Világ című folyóiratban jelent meg a Mese az eperszemnyi szívről című meséje 1919-ben szintén saját illusztrációival.

[64] Naplók (V. 3670 /43/9)