Spanyolnátha művészeti folyóirat

(Legnagyobb szükséged…)

A három grácia pont. Kihívó, közben meg kinevet. Provokatív, évődő, amúgy érzelemmentesen játszik. És mindig az a legizgalmasabb, aki nem figyel, mert éppen háttal van neked. Bár a többiek úgyis tájékoztatják, ha.
Merj a szemébe nézni, ez az első számú szabály, igaz, ez a legnehezebb. Mert a szemébe nézés olyan, mint valami öngyilkosság. Fogadod a felkínálkozást, az elvárásokkal, megfeleltetésektől terhes kitárulkozást, azokat a borzalmas kérdőjeleket, amelyek — ráadásul, a mindenit! — követelések, támadási technikák is egyben. Mert úgyis belehalsz, ezt ismered fel, ezért nehéz. |
Előre hát mind, aki bátor, bele a nőkbe!
Először csak a tekintete, aztán a mozdulatai, a mosolya, a befogadási hajlandóságból következő mindenek feletti fenség és hatalom, az őrület. Iszonyatos, ahogy magához vonz, mert éppen ezt akarja, ki vagy neki szolgáltatva, belehalsz, beledöglesz, mégis megadod magad.
A mosolya mindennél többet ér. És a nevetése is szép. Pedig az nagyon ritka. Az állandó marketinghelyzetből adódóan nagy többségük kihívón, közönségesen nevet, így szokták meg, ezt tanulták. Nehéz velük átélni az igazi intimitást. Azt, amelyikben nem a vágy vezérel, hanem a teljes béke és nyugalom. A csend.
Nehéz elérni a csendet. Nehéz benne lenni, jaj, de emberpróbáló a csendben lenni. Pedig most erre van a legnagyobb szükséged. Nyüzsgés és zaj nélkül, csak lenni, tubí, a zakód belső zsebében hagyni a bezárt elefántcsonttorony kulcsát. Megfeledkezni róla.
Órákon át sétáltok a tényleg esős szombaton, és alig szóltok egymáshoz, aztán úgy is váltok el, hogy a szeme káprázik. Nem érti, mi történik vele, veletek, hogy úgymond némán jártok-keltek összevissza, még csak egymáshoz se értek.
Most még nem, ne haragudj, egy ideig még biztosan nem akarok tőled semmi komolytalanabbat, mondhatnád neki legalább, de nem, egy szót se szólsz. Homlokon csókolod, köszönsz, és odahagyod.
Fekszel az ágyon, nézed a plafont. Megadsz magadnak még öt perc csendet, aztán felkerekedsz, hogy az egyik, a mostani hangulatodhoz tökéletesen illő törzshelyeden köss ki némi egészségügyi sétát követően.
Az egyik kapualjban kedves arcú, talán szép vak lány áll. Telefonál. Fejét erősen oldalra tartja, az ujjaival silabizál, csukott szemhéja rebbenéseiből tudod, hogy koncentrál, sőt: lát.
Szeretnél a feszes nyakába csókolni, bár nem perzselő vágyat érzel, hanem elragadtatást. Valami tökéletes történik, valami megfogalmazhatatlan. Keveset tudsz. Keveset értesz.
Jól fog esni a hosszúkávé külön hideg tejjel.