Spanyolnátha művészeti folyóirat

Géczi János

Kapu

Az angyalok pusztulása 1664-ben kezdődik, Németalföldön, állapítottam meg éjszaka, s véleményem szerint éppen napjainkban fejeződik be. Az angyalok már nem sebezhetők, nem végveszélybe sodródott lények, hanem kihalófélbe jutottak, populációjuk veszélyeztetett (az angyalok species ott található az Adinandra griffithii, Bunolagus monticularis, Gabbiella neothaumaeformis, Viola ucriana és másokból összeálló sorban), egyedszámuk annyira megcsappant, hogy nincs Isten, aki meg tudná rendüket a jövőnek őrizni. Pedig ha nem lesznek többé, akkor a Teremtő és az emberek közti közvetítés feladata is ellátatlan marad, erre mégiscsak érdemes emlékeztetni az angyalitókat.
    S mikor kilépek az udvarra (bokámig hóvirággal elegy kutyagumis hótorlaszok, vállamtól fölfelé kék ég), a napi feladatomra összpontosítok. Vége a lamentációnak. De hol a tavasz?
    Álmomban még a legszebb bizánci emlékeket magába foglaló Velencében járok, s a dózse-palota sarkán, az épületet megtartó, negyedik században készült, a tetrarchákat ábrázoló porfírszobrot nézem meg. A Római Birodalmat elnegyedelő négy császár — köztük Diocletianus — szobrát 1204-ben Konstantinápoly kirablásakor hozták el hadizsákmányként a velenceiek. Ez az a szobor, amely Velencében először érzékeli az évszakok váltását: tavasz előtt egy-két órával kifényesedik, nyáron pirosodik, ősszel komorrá válik, télen bepárásodik a felszíne. Álmomban azt akarom ellenőrizni, hogy a hiányzó városban ott-e már a tavasz.
    Veszprémben egyelőre tél van. Ott hever, koszlott és büdös kuvaszként, minden lakóház kapuja mellett. Az udvaromba is került a falkából néhány eb.
    Veszprémbe a tavasz nyugatról jön. A Temető-hegy gerincén közelíti meg a várost és először a Szent Katalin-szegbe teszi be a lábát. Ebből következik, hogy az évszak nem Itáliából, hanem gall, frank vagy mai germán színekben pompázva a barbár vidékről közeledik, és minden bizonnyal hússal táplálkozik. A Katalin-szegről alánézve látható legjobban a vár: onnan azt hinni, megközelíthetetlen, és nincs a falban semmi bejárója. Veszprémbe a tavasz Hidegkút felől érkezik, állapítom meg reggel, álmom Velencéjéből visszatérve, amikor a zöld szobafalamnak támasztott sárkányos Szent György-ikon mögül kihullik egy cetli: az áll rajta, cirill betűkkel, írógéppel írva, mikor alkotják (16. század), melyik kolostor számára (Kremikovszkij-i kolostor), s ki készítette a kópiát. Hidegkút irányából érkezik meg a tél végén mindig annyira várt, szeleburdi évszak, maga előtt hóvirágokat küldve, és ereszt csepegtető, máskor bakonyinak mondott szeleket. Az ország egyik leghidegebb helyéről lép be majd hozzám is a tavasz. De ha már bejön a városba, először biztosan felmegy a várba. Célja van neki, azt gondolom, hogy ellenőrzi, mi maradt az évszaktársak után a történeti helyekből, s él-e az agg papok közül olyan valaki, aki tudja, hogy 1412 körül a piacensai püspök, bíboros, a veszprémi egyházmegye püspöki adminisztrátora, Branda de Castiglione az itteni működése emlékeként észak-olaszországi palotájának egyik falára egy toszkán festővel (Masolino da Panicale) felfesteti Veszprém várát. A tavasz mindig megkeresi az emlékezőket és az emlékezés helyeit, s ahhoz igyekeztében hol itt, hol ott áll meg, s zöldít ki egy mohadarabot, türkizfényt ad a vöröskő lépcsőn megtelepedett zuzmónak, s kinyit a dézsákban nevelt téli jázminok bonyolult, százötvenes és háromszázas szögek kupacára emlékeztető gallyazatán két-három sárga virágot. De mielőtt elér a piarista templomig, a ferences Szent István-templomig, a Szent Mihály-székesegyházig, és felszakítva a nehéz kapuzatot, átvonul rajtuk a maga virágaival a kopár oltárokhoz, hogy a márványra helyezze kis, falusi öregasszony-szagú, szorosra kötött csokrait, biztosan át kell bújnia a városkapun. A várkaput itt, miként számos közép-európai, önmagára egykor valamit is adó városban, Hősök kapujának nevezik, azaz szólítják a lokálpatriotizmusra fogékony helyiek, mert az idegenek számára tökéletesen közömbös, minek hívják.
    A veszprémi kivagyisággal elegy öntudat példája a Hősök kapujához közel álló 48 méter magas torony. Annak a gombjában rejtőzik egy szöveg, mely szerint a külső vár középkori falán maradt romra emelt Vigyázó Torony csúcsába, papirosra írtan be van örök időre zárva, hogy magányosan is emlékezzen azokra, akik kétharmad részében (Városi Polgári Közönség), illetve egyharmad részében (Nemesi Közönség), ezen kívül számos egyes (Városi Lakosok) önként való adakozásával emeltetett. E torony tehát, úgy sejtem, kétharmad zsidóegyharmad magyar nemes és számosnak nem mondható helyi iparos összefogásaként emeltetett 1814-ben, és mellette emelkedik az a ház, amely az egykori várkapu maradványait foglalja alapjaiban magában. Ebbe a várba régi úton nincs bejárás, magának a tavasznak sem. A középkori várkapu egyik pillérére 1936-ban épül a stilizált kapuívű kapuépítmény, amely alatt vonul mindegyik évszak, nyomában a turistákkal. A Hősi Kapu a veszprémi származású, az első világháborúban elesett vitézekre emlékeztet, 1939-ben készül el, a kapu kőíve fölött, a pártafal szélső fülkéiben babérkoszorút tartó angyalpár, középen babérral befont kard. A babér azonban nem a Hősök kapuja alatti hegyoldalra felhúzódó kertemből került át oda, annál én azt a babérfát, amely negyedik éve kinn is telel a Petrarca-rózsám alatt, sokkal inkább féltem és óvom. Ételhez sem szedek róla levelet.
    Sok város szerencsésebb, valódi és eredeti kapui vannak. Miskolcnak, amely Veszprémnél még csak nem is korosabb, ott a Győri kapu, a Zsolcai kapu, a Szentpéteri kapu, a Csabai kapu, a Fábián kapu vagy a Sötétkapu. Róma első kapuit 274-ben kezdik építeni, amikor a lakott terület nagyobb részét körbekerítik az Aurelianus-féle falgyűrűvel. Európa városfalat és városkaput építő korszaka ekkor kezdődik, s jönnek létre a galliai bordeaux-i, nîmes-i, autun-i, treviorumi, valamint a mediolánumi, sirmiumi, mainzi, konstantinápolyi kapuzat-sorok. Extra moenia, városfalon kívül — jelenik meg révükön egy új fogalom.
    A városkapu régiségét abból lehet megállapítani, hogy húzódik-e mellette temető, vagy annak helyére emelt kápolna, templom, bazilika. A keresztények utóbb, hogy kitúrják a pogányokat a római és a barbár provinciákról, a városaik centrumát, vértanú-kultuszuk megnyilvánulásaként, átteszik ezekre a helyekre, bármennyire is mókás, hogy ezáltal a településközpontokban kapuk nyílnak.
    Veszprém várából a város kerül várfalon kívülre, s a kapuján át helyi polgárok alig-alig közlekednek, hacsak nem a tavasz nyomában mennek a templomok valamelyikébe.
    Amúgy minálunk a kapu mellett nincs se temető, se templom. Még 1950-ben a neoromán Hősök Kapujának egyik termében megtekintésre és kegyelet lerovására el volt helyezve egy ismeretlen hős szarkofágja, de a katonasírt az egyik reggelre eltüntették, s a helyén kiállítást rendeztek. Ma az épületet költők élik és lakják körbe, meglehet, ez önmagában elég gyászos, különösen, hogy nem hisznek az angyalokban. Nem veszik őket körül az égi lelkek, meg kell elégedniük közönséges emberekkel. Helyiekkel és idegenekkel.