Spanyolnátha művészeti folyóirat

Halmosi Sándor

Az én Sándorom
[Torok Sándor]

                                                Láng Eszternek


Nem tudom, hány még a világ,
s hogy hova bújjon az ember,
ha már végképp kitakarták.
Ha kitakarták és felnyalábolták
szeretettel, ha körülfogták,
elől és hátul, és rátették,
mint pecsétet, kebelükre.

Ha mégis fárad az élet, ha törik
és silányul bennünk a burok.

Szép vagy és hasonlatos, én szerelmem,
mint az liliom az tövisek között,
mint az almafa Moravica gyümölcsös fái
között, olyan vagy te,
fölötte igen szép,
vékony nádszál,
Sáronnak rózsája,
én igen jó asszonyom.


Hogy üljek bár mindig a te árnyékodban,
Hogy pihenj meg az én árnyékomban most,
s ha már nem leszek.


Huncut a szó, bizony, és huncut az irodalom,
szerelmes népeknek fogyó ópiuma.
Vagy, mint az pháraó szekerében lovakhoz
hasonló, korondi lány, miskolci lány,
cívis nagyasszony. Mint jó peregrinus,

édesanyádhoz a Kiliánba menet, minden
időkben, de leginkább az vad szelekben,
állva a Szentpéteri kapunál,  
miként ha Szent Péter állna a kapunál,
és csodálkozna. És örülne fenemód,

és nevetne hangosan minden járókelő, pedig
nem is hiszel te a szentekben, szentem.
De hiszel és vagy az tiszta örömnek forrása,
melyet magadnak önző módon meg nem tartasz.
Miként a te Sándorod is. Dél van, mosolyog.
Mindig dél van, mindig mosolyog.

És dolgozik bennünk ekképpen a lélek.
Huncut az élet, és mind ki jár-kel benne,
derűben fogant. Derűben és munkában,
nemes természetben. Szabad elvben.
Mert hisz elvben szabad az, ki önmagát
teljesen odaadja.

Hernádkakon ha járunk, be igen tévedjünk.
Be igen forduljunk, be az kertekbe,
legbelül. Cserjés növénytől cserjés
növényig, fától fáig, puszta szótól
nyílt tekintetig. Az irodalom nem
lehet irodalmias. A költői élet nem
lehet kevésbé költői.

Hanem ha hatvan tanszékvezető asszonyom volna is,
ha énmiattam nyolcvan nemes competició,
és sok számtalan doctorandusok,
az én egyetlen galambomat, az én szépemet,
ki az ő urának egyetlen eggye,
mihelyt az barátim meglátják,
boldognak mondanak,
és irigyelnek az szomszéd asszonyok,
s régi szeretőim is csak őt dicsérik, mondván:
kicsoda amaz, ki úgy sürög, mint a szél,
szebb, mint az pasztellszínű hold,
tiszta, mint a nap,
rettenetes, mint az sok zászlós tábor?