Spanyolnátha művészeti folyóirat

Gémes Noémi

A Dies irae-hypertextus A parancsban1

Hajnóczy Péter A parancs című kisregényében2 a hypertextus-rendszeren belül számos intertextust találhatunk. Celanói Tamás Dies irae kezdetű sequentiája3 is az intertextusok körébe tartozik. A sequentia A győzelem című szövegbetétet követi a műben, így csupán közvetetten csatlakozik a százados személyéhez kötődő főszöveghez. Mintha a százados mesemondó gesztusa és a Dies irae-betétet kísérő bólintása keretet alkotna, ezáltal egy kereten belül helyezkedne el A győzelem állatmeséje és a Dies irae-részlet. Mindezek következtében a Dies irae egyaránt értelmezhető a mese és a regény egésze szempontjából − noha most csupán az utóbbi aspektust emelem ki. A parancs tehát nem kapcsolatok nélküli szegregátumok összessége, emiatt elkerülhetetlen az egyes (akár egymástól távol fellelhető) betétek közötti összefüggések feltárása. A következőkben kísérletet teszek arra, hogy modellezzek egy hypertextuális jellegű kutakodást: cikkem témáját az intertextusra vonatkozó lexikális információk feltárása, majd néhány, a sequentiának A parancsba való beágyazottságával kapcsolatos gondolat vázlatos kiragadása adja.

Ha a Dies irae-re szövegbeli linkként tekintünk, érdemes megvizsgálnunk, milyen ismeretekkel kell rendelkeznünk róla ahhoz, hogy a kompozíción belüli pozícióját értelmezhessük. A Dies irae egy 19 versszakból álló sequentia, melyből a 18. és 19. versszak szerzősége bizonytalan. Az első 17 versszakot Celanói Tamásnak tulajdonítják; 1190 körül született Celanóban, és 1250 körül halt meg Assisiben. Assisi Szent Ferenc egyik tanítványaként tartják számon, s ő írja meg Ferenc életrajzát, a Vita Primát is. Tipográfiai szempontból megállapítható, hogy Hajnóczy nem osztotta versszakokra a sequentiából beemelt részletet − ennek akár egyfajta archaizáló funkciót is tulajdoníthatunk, strófákra bontva azonban az az első 4 versszaknak feleltethető meg.

A Dies irae műfaja tehát sequentia. A sequentiáról mint liturgikus műfajról Babits Mihály, a Dies irae egyik fordítója így ír Amor Sanctus című kötetében: „Az áldozati énekeket a Missale vagy Graduale tartalmazza. Ide tartoznak a különböző körmenetek énekein kívül a sequentiák, e legnevezetesebb himnuszfaj (így nevezve, mert a mise bizonyos részét követi: sequitur). A legszebb egyházi himnuszok ilyen sequentiák; ránk maradt ebből is vagy 4000; s a műfajnak egész külön fejlődése van, a régebb vagy Notker-féle egymásnak feleselő puritán strófáktól az Adam de St. Victor-féle rímtobzódásokig.”4 A Dies irae az utóbbi forma képviselője: ennek a 12. században kialakult változatnak sajátja, hogy a verspárokra szótagszám-egyenlőség, a metrikus struktúra helyett szabályos hangsúlyos ritmus jellemző. Emellett ekkortól kezdve válik hagyományossá olyan sequentiák komponálása, amelyeknek szövege szabad költemény.

A Dies irae-nek a halottas misékben sequentiaként történő felhasználására már néhol a 14. századból találunk adatot, a katolikus egyház pedig hivatalosan 1570-ben veszi fel a liturgikus énekek közé. Ez azért is fontos, mert a sequentiákba elég sok profán elem kerül, s a 16. században csak négy sequentia megtartását engedélyezik a hivatalos misekönyvben, melyeknek egyike a Dies irae − ezekhez ötödikként a 18. században csatlakozik a Stabat Mater. Tehát a Dies irae válik a gyászmise, a requiem hivatalos sequentiájává, így a szentmise állandó egységei, az ordinarium (jelentése: elrendez, részei: Kyrie, Gloria, Sanctus, Agnus Dei) mellett kap helyet a gyászszertartásban.

A Dies irae ereje énekelhetőségében is rejlik, hiszen a sequentia dallam és szöveg egybefoglalása. A zenetörténet során kezdetben gregorián énekként, később pedig számos, a hagyományos latin nyelvű szerkezetet követő requiemben nyer formát, példának okáért Haydn, Mozart, Verdi, Cherubini és Berlioz munkáiban.

 

A parancsbeli elhelyezkedést vizsgálva érdekes kérdés lehetne, hogy a százados belső monológjaként felfogott szövegrészlet hogyan ölthet testet a százados gondolatai között. A babitsi fordítást egy szempontból szokás kárhoztatni: „a Dies Irae latinul megrázóbb a magyarnál, talán mert a dallamot mindig zord férfikórusoktól halljuk, talán a magyar költői nyelv világosabb hangszíne miatt” − írja Gyergyai Albert a Nyugat egyik 1933. évi számában.5 Mindezt azért emeltem ki, mert nem véletlenül kerül bele A parancsba az eredeti, nem pedig a fordításban közölt szöveg. Ha a sequentia dallamát nem is vesszük figyelembe, felező nyolcasokból álló ritmusának hív visszaadásához akkor is érdemes a latin szöveget felhasználni.

A Dies irae az utolsó ítélet eljöveteléről szól. Az első sor (Dies irae, dies illa − a harag napja az a nap) a golyóálló könyvre, vagyis a Bibliára utal − Sofóniás próféta könyvében az 1. fejezet 15. verse Károli Gáspár fordításában: „Haragnak napja az a nap, szorongatásnak és nyomorúságnak napja; pusztításnak és pusztulásnak napja; sötétségnek és homálynak napja; felhőnek és borúnak napja.”

A Dies irae-ben, mely olvasható az utolsó ítéletre való várakozásként, az egyes szám első személyű alany megszólaló vízió formájában tárja elénk a végítélet napjának történéseit. A sequentiában megjelenik személyes rettegése és könyörgése a feloldozásért, ezek a versszakok azonban már nem kerültek be a Hajnóczy-szövegbe. Ama nap (dies illa) megidézése egyszerre jelenti a várakozást és a megidézés általi jelenlétté tételt. A százados történetében is artikulálódik egyrészt a végtelenített, örökösnek ható várakozás, másrészt a mindent elnyelő sötét éjszakában kirajzolódik a százados tudatának kivetüléseként a jelen Apokalipszisában a folytathatatlan élet tétele. Mintha a várakozás aktusa maga lenne a víziókban manifesztálódó végítélet. Ugyanakkor a százados kimondatlan prófétai, sőt Megváltó-szerepe − ő az, aki rendelkezik a látás képességével − szembe is helyezi őt a vak kárhozottakkal. Sofóniás szerint (1,17): „És megszorongatom az embereket, és járnak, mint a vakok, mert vétkeztek az Úr ellen (...)”.

A sequentiával rokon részeknek tartom A parancs végén található, Istennel kapcsolatos szövegbetéteket.6 A Dies irae belefonódik A parancsba: mise en abyme-ként funkcionálva vetíti előre a szöveg zárlata előtt sorjázó, Istennel folytatott dialógusokat, és alapvetően segíti a százados szövegbeli pozíciójának meghatározását. A profanizált részletekben megjelenő sziréna is ebbe a jelentésláncolatba fűzhető: „Megszólalt a sziréna. Mindenhol Isten kezében vagy!7. Ezzel vélem párhuzamba állíthatónak a sequentia 3. versszakát, ahol megidéződik a végítélet harsonája: „Harsonának szörnyü hangja / hull a millió sirhantra / kit-kit a Trón elé hajtva”.8 Eltekintve a Jelenések könyvében található locusoktól Máté evangéliumában (24,31) a következőket olvashatjuk: „És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.”

Bár a Dies irae-beli személyes könyörgés dimenziója nem kap helyet A parancsban, az előbbi betétek − mint arra a fentiek során utaltam − tematikus szintű szövegösszefüggéseket sejtetnek: a sequentia A parancs testében folytatódik. Míg a Dies irae 12. strófájának tanúsága szerint: „Fölnyögök bús vádlott módján, bűntudattól pirul orcám, úgy könyörgök, Uram, nézz rám!”9, addig A parancs megfeleltethető − Istennel folytatott párbeszédként is felfogható − betétében: „Ó, Istenem teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal téged, végtelenül jó és szeretetreméltó Istenemet megbántottalak10

Tipográfiai szempontból A parancs főszövegében helyezkedik el egy idézet, ahol explicite történik utalás a golyóálló könyvre: „A megtért bárányt visszafogadja az Úr. A birkákról viszont nem esik szó. Velük ugyan mi lesz, Uram?!”11 Itt a megtért bárány evangéliumi példázatának előhívásához profán kérdések kapcsolódnak. (Ez valószínűleg egy pszeudo-/fiktív bibliai idézet − a golyóálló könyv gondolatban lapozgatása megcsalhatja a százados emlékezőképességét.) Az irgalom, a kiválasztottság és a feláldozás momentuma egyszerre jelenik meg ebben a passzusban. A harag napján a feloldozást nyertek és az elkárhozásra ítéltek tipológiai szembeállítása ugyancsak Máté evangéliumára vezethető vissza (25,32): „És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.” A Dies irae 15. versszakában pedig ezt olvashatjuk: „Bárányaid közt helyezz el, / bakok közé ne rekessz el: / jobbod felől várjon kész hely!”12 A kiválasztásra való rákérdezés tehát egyaránt helyet kap a sequentiában és A parancsban is.

 

A gyászmise, a requiem során, melyben a Dies irae a központi tétel, a 16. századi tridenti liturgikus reformok előtt a Magyar Katolikus Lexikon szerint „a halál, az ítélet és az eldőlt örök sors gondolata állt előtérben”, ezért a miseruha színe a fekete volt. A szertartás során elmaradt a népnek osztott áldás. A 16. századtól fogva azonban „a megkezdett örök élet, a föltámadás reménye a fő gondolat”,13 ennek megfelelően az áldásosztás is részévé válik a liturgiának. Tehát a Kyrie eleison, Christe eleison tétele, amely Hajnóczynál kétszer fordul elő „Jézusom, Irgalom”, illetve „Jézusom, irgalmazz!14-alakban, meghallgatásra talál. Ha A parancs textusát megkísérelnénk requiemként értelmezni, akkor (szintén) profánnak és meghökkentőnek tűnő, de valójában lényegi kérdés lehetne a következő: vajon A parancs a liturgikus reform előtt vagy után íródhatott?

 

 

 

I. melléklet

Thomae de Celano: De die judicii sequentia

 

1. Dies irae, dies illa
solvet saeclum in favilla,
teste David cum Sibylla.

 

2. Quantus tremor est futurus,
quando judex est venturus
cuncta stricte discussurus!

 

3. Tuba mirum spargens sonum

per sepulcra regionum,

coget omnes ante thronum.

 

4. Mors stupebit et Natura,

cum resurget creatura

judicanti responsura.

 

5. Liber scriptus proferetur,

in quo totum continetur

unde mundus judicetur.

 

6. Judex ergo cum sedebit,

quicquid latet apparebit;

nil inultum remanebit.

 

7. Quid sum miser tum dicturus,

quem patronum rogaturus,

cum vix justus sit securus?

 

8. Rex tremendae majestatis,

qui salvandos salvas gratis,

salva me, fons pietatis!

 

9. Recordare, Jesu pie,

quod sum causa tuae viae,

ne me perdas illa die.

 

10. Quaerens me sedisti lassus;

redemisti, crucem passus;

tantus labor non sit cassus!

 

11. Juste judex ultionis,

donum fac remissionis

ante diem rationis.

 

12. Ingemisco tamquam reus;

culpa rubet vultus meus:

supplicanti parce, Deus!

 

13. Qui Mariam absolvisti

et latronem exaudisti,

mihi quoque spem dedisti.

 

14. Preces meae non sunt dignae:

sed tu bonus fac benigne,

ne perenni cremer igne.

 

15. Inter oves locum praesta,

et ab haedis me sequestra,

statuens in parte dextra.

 

16. Confutatis maledictis

flammis acribus addictis,

voca me cum benedictis!

 

17. Oro supplex et acclinis:

cor contritum quasi cinis:

gere curam mei finis.

 

(18. Lacrimosa dies illa,

Qua resurget ex favilla

Judicandus homo reus:

 

19. Huic ergo parce, Deus.

Pie Jesu Domine,

dona eis requiem. Amen.)

 

 

 

II. melléklet

Celanói Tamás: Éneke az utolsó ítéletről

 

1. Ama nap a harag napja,

e világot lángba dobja:

Dávid és Szibilla mondja.

 

2. Mily irtózat fog az lenni,

ha a Bíró el fog jönni

mindent híven számbavenni.

 

3. Harsonának szörnyü hangja

hull a millió sirhantra

kit-kit a Trón elé hajtva.

 

4. Hökken Halál és Természet

ahogy a Teremtés ébred

felelni a Vádló-széknek.

 

5. Az irott könyv elhozatik

melyben minden foglaltatik

kiből végzés formáltatik.

 

6. S ha a Bíró leül ottan,

ami csak lappang, kipattan,

misem marad megtorlatlan.

 

7. Én szegény ott mit beszéljek,

milyen pártfogókat kérjek,

hol még a szentek is félnek?

 

8. Nagy Király kit retteg minden,

de a jót megváltod ingyen,

kegyek kútja, válts meg engem!

 

9. Rólam, Jézus, emlékezzél,

akiért a földre jöttél,

veszni aznap ne engedjél.

 

10. Engem fáradtál keresve,

értem szálltál a Keresztre:

annyi munkád kárba esne!

 

11. Igaz bosszu Mérlelője,

bocsánatod add előre,

míg a Számadás nem jőne!

 

12. Fölnyögök bús vádlott módján,

bűntudattól pirul orcám,

úgy könyörgök, Uram, nézz rám!

 

13. Ki Magdolnát föloldottad,

és a latrot meghallgattad:

nekem is e reményt adtad.

 

14. Nem méltó az én kérésem;

de Te jó vagy, tedd kegyessen,

hogy örök tűz ne égessen.

 

15. Bárányaid közt helyezz el,

bakok közé ne rekessz el:

jobbod felől várjon kész hely!

 

16. Vesd a gonoszt kárhozatra,

a vad lángnak általadva;

engem végy a hív csapatba!

 

17. Esdve és ölelve térded,

hamuvá tört szívvel kérlek:

őrizz, hogy jó véget érjek!

(Babits Mihály fordítása)

 

(18. Könnyel árad ama nagy nap

Hamvukból ha föltámadnak

A bűnösök s számot adnak.

 

19. Uram, nekik adj jó véget,

Kegyes Jézus, kérünk téged,

Add meg nekik békességed.

(Sík Sándor fordítása)15

 


1 A dolgozat ötlete a szegedi Hajnóczy-műhely azon tervén alapul, mely célként tűzte ki a Hajnóczy-szövegek hypertextuális feldolgozását. A corpust a jövőben internetes adatbázis formájában szeretnénk hozzáférhetővé tenni.

2 Hajnóczy Péter: A parancs. In Hajnóczy Péter: A fűtő. M. A halál kilovagolt Perzsiából. Jézus menyasszonya. Hátrahagyott írások. Bp. 1982, Szépirodalmi Könyvkiadó. 425-479. oldal.

3 Hajnóczy: i. m. 443. oldal.

4 Babits Mihály: Amor Sanctus. [Bp.] 1988, Helikon Kiadó. 27. oldal.

5 Gyergyai Albert: „Amor sanctus”. Nyugat, 1933. 2. szám (Figyelő).

6 Vö. Hajnóczy: i. m. 471-474. és 477. oldal.

7 Hajnóczy: i. m. 471. oldal.

8 A sequentia-idézeteket minden esetben Babits Mihály fordításában közlöm.

9 Ingemisco tamquam reus; / culpa rubet vultus meus: / supplicanti parce, Deus!

10 Hajnóczy: i. m. 473. oldal.

11 Hajnóczy: i. m. 477. oldal.

12 Inter oves locum praesta, / et ab haedis me sequestra, / statuens in parte dextra.

13 http://lexikon.katolikus.hu/G/gyászmise.html

14 Hajnóczy: i. m. 472. és 473. oldal.

15 Babits csupán az első 17 versszakot fordította le, mivel az utolsó két strófát − a bizonytalan szerzőség miatt − nem tartotta a sequentia részének.