Spanyolnátha művészeti folyóirat

Tóth F. Péter

Kapcsolódási pontok Az unokaöcsben

Ha jól emlékszem, a II. Hajnóczy-tanulmánykötet körül vetődött fel a gondolat, hogy Hajnóczy Péter életművét a hozzá kapcsolható szövegeken keresztül vizsgáljuk meg, de legalább térképezzük fel az életmű szövegközi kapcsolatait. Az unokaöcs1 kapcsán eddig a képbe került művek listája:

          1. Denis Diderot: Rameau unokaöccse2

          2. Hajnóczy Péter: A kéz3

          3. Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából4

          4. Vámos Imre: Che Guevara legendája5

A lista nem teljes, más művekkel való kapcsolatot is vizsgáltunk már, de azt gondolom, jelen pillanatban ez a négy mű mutat meggyőző kapcsolódási pontokat.

Valószínűsíthető, hogy Vámos Imre könyve az, ami megjelenik Az unkaöcsben, bár Hajnóczy a cím pontatlan megadásával igyekszik bizonytalanná tenni bennünket. Az ominózus könyv  − „»Guevara és a forradalom« vagy »A Guevara-legenda«; nem emlékszem pontosan.”6 −kiemelt helye és szerepe azoban mindenképpen indokolttá tette a vizsgálatot. Az eredmény: Vámos és Hajnóczy szövege között a címen kívül semmilyen szövegszerű vagy szorosabb tartalmi kapcsolat nem mutatkozott. Érzésem szerint nem is igazán fontos, hogy pontosan melyik Che Guevaráról szóló könyvet7 emeli be írásába Hajnóczy, a lényeg itt valószínűleg csak Che Guevara alakjának megjelenítése, ezzel egyidejűleg a hozzá tapadó képzetek (szabadság, harc, fegyverek, kommunizmus sat.) megjelenítése.

A Halál kilovagolt Perzsiábólt elsősorban a női alakokon keresztül lehet Az unokaöcshöz illeszteni, kapcsolódva a Bagi Anita − Herczeg Sára − Szilágyi Éva szerzőhármas munkájához. Hilda családja és Krisztina családja között egymással párhuzamba állítható motívumok fedezhetők fel: az apa figurája Krisztina családjában a konyhába szorul, Hildáéknál meg sem jelenik. Krisztina anyjának elmondása szerint az apa marginális szerepbe kényszerülésének oka: „egy alkalommal olyan mozdulatot tett, mint aki hozzám akarja vágni a cipőjét.”8 Az unokaöcsben a narrátor hasonló feltételezéssel él Ferenc elzavarásával kapcsolatban: „csak nem vágta menyasszonya vagy az édesanyja fejéhez a három könyvük közül azt, amelynek tartalma leginkább ingerelhette őket, de lapjait megfelelően vastag és súlyos táblák közé kötötték?”9. A Perzsiában a fiú, Az unokaöcsben Ferenc adósságait jegyzik fel rendszeresen.  Krisztina apja esténként a Károlyi-kertbe jár sakkozni. Ferenc és a narrátor egy budai parkban találkoznak, Diderot és Rameu pedig a Régence kávéházban, sakkozók figyelése közben.

Az unokaöcs névadása is szokatlan. Nem a Hajnóczytól jól megszokott nevekkel találkozunk ebben az írásban, hanem a szerző más írásaiban nem szereplő Ferenc és Hilda nevekkel.

A kéz című írással elég nyilvánvaló a kapcsolat, Az unokaöcsnek abban a részében, amelyet gyakran emlegetünk „repetitív technikát alkalmazó betétszöveg”-ként, megtalálhatjuk a párját: a fémlemez megmunkálásának folyamatát részletező leírást. Érdekessége, hogy a két leírás egymás fordítottja, tükörképe. A munka iránya felcserélődik (balról-jobbra, illetve jobbról balra), megcserélődnek a gépet irányító gombok funkciói (a piros hol elindítja, hol befejezi a munkafolyamatot, a zöld szintén − a valósághoz közelebb áll A kézben, ahol a zöld indít, a piros befejez), valamint érzésem szerint a lemezt megmunkáló gép működése is megfordul (A kézben felülről csapódik le a súlyos acélhenger, Az unokaöcsben döccen, ami alapján inkább alulról felfelé irányuló mozgást feltételezek).

A fentiekhez hasonló fordítottság az egész novellában kimutatható. Elég sok olyan részletet találunk, amelyek bár első ránézésre az előszövegekkel párhuzamosan futó szövegeknek tűnnek, közelebbről mégis ellentmondásokat, ellentétes irányokat fedezünk fel bennük. Ezt a jelenséget igyekeztem már többször is bemutatni,10 most inkább csak rámutatnék néhány ilyenre. A példák a Rameau unokaöccsével való összevetésből származnak.

Feltűnő a főhősök (Rameau és Ferenc) jellemzésének alapját adó mondatok különbsége. Diderotnál „Önmagához hasonlít a legkevésbé.”,11 Hajnóczynál: „[...] egyedül önmagára hasonlít.”12 A közelebbi vizsgálat során kiderült, hogy nem csupán üres retorikai fogásról beszélhetünk ebben az esetben, hanem valóban a főhősök alapvető jellemvonásainak különbségére világít rá az eltérés.
     Diderot-nál ugyanis Rameau-t olyan emberként ismerjük meg, aki bármikor meg tud felelni bárkinek: bárkinek a bőrébe bele tud bújni, bárkit el tud játszani, bárkinek az igényeit ki tudja elégíteni bármilyen szerepben (pl. bértapsolóként túlértékeli a színész kisasszony játékát, miközben összekacsint a körülötte ülőkkel, azonnal eltörölve a taps értékét; eljátssza a zongoratanár szerepét, de úgy, hogy inkább a család társalkodójának számít, semmint zenetanárnak). Maga Rameau elvész a sokféle szerep között (önmagához hasonlít legkevésbé), s csak hosszas dialógus alakíthatja ki bennünk jellemének körvonalait.
     Ferenc viszont mindig másokhoz viszonyítva határozza meg önmagát, és a viszonyítás alapja mindig valamilyen konfliktus vagy ellentét (pl.: mások elmennek az igazságtalanságok mellett, Ferencnek ez szúrja a szemét). Ez a szembenállás egyébként Ferenc alapvető problémája: ő miért nem tud olyan lenni, mint sok másik? Miért nem tud eljátszani egy szerepet, amelynek jutalma „bőséges ebédek, kényelmes ágy, s bárki, aki fizet helyetted”?13 Ezek az ellentétek körvonalazzák Ferenc jellemét: leginkább arról informál bennünket a szerző, hogy mi az, ami nem jellemző rá, mi az, amiben nem hasonlít másokra. Mert hasonlítani „[...] egyedül önmagára hasonlít”. 

Első benyomásunk a két főhős megjelenésekor hasonló: viseltes, koszos, szakadtas ruházatuk van. Diderot-nál nem is tudjuk meg pontosan, aktuálisan milyen ruhát visel Rameau, tőle egy általános képet kapunk a nagy zeneszerző unokaöccséről. Ebben az általános képben azonban a rossz napok leírását azonnal ellensúlyozza a jobb napok leírásával: Rameau-t egyik pillanatban még szegényes, kopottas öltözékben látjuk, majd azonnal megkapjuk ennek ellenpárját is a jóllakott, díszesen öltözött Rameau képében. Hajnóczynál efféle egyensúlyozás nem történik, Ferenc öltözéke a lecsúszás jeleit mutatja: öltönyt visel (méretre szabottat!), nyakkendője van, öltönye azonban foltos, nyakkendője félrecsúszott. A novella során ennél jobb állapotba nem kerül az öltözéke, sőt, a nem feltétlenül Ferencről szóló pantomimes részben megjelenő szürke szövetnadrág ugyan „gondosan élére hajtott”, de kopott, társai pedig a mereven elálló ujjú kabát és a tömpe orrú bakancs. Amíg tehát Rameau rendre lesüllyedni, majd felemelkedni látszik, addig Ferenc egyenes vonalú lefelé irányuló mozgást végez a társadalmi ranglétrán.

Máshol már említettem, hogy mind a két mű szereplőjének életét nagyban befolyásolja az apai sejtek hatása. Ezen hatások iránya is más: Rameau-nál a jellem negatívumait erősítik, míg Ferencnél épp ezen „csírasejtek” akadályozzák meg a kényelmes élet reményében vállalni kívánt teljes önfeladást. A novella szövegéből kitekintve az egész életműre, ezen örökség, a tisztességhez, tisztasághoz való ragaszkodás kapcsolódási pontot nyújthat a Perzsiához is, az ott felemlegetett Hanóczy-ős alapján. Valószínűleg nem is Az unokaöcs elemzése, hanem ennek az örökségnek a több művel való összehasonlító vizsgálata a megfelelő tér a téma kifejtésére. Cserjés Katalin gyakorlatilag ezt a kapcsolatot kezdte el boncolgatni Az unokaöccsel foglalkozó tanulmányában,14 ő azonban Che Guevara személye felől közelítette meg a kérdést.

Itt említem meg: továbbra is azt gondolom, hogy fontos lenne Che Guevara helyett Mario Teran alakját előtérbe helyezni. Ő az a katona, aki Che Guevarát kivégezte, és akivel Ferenc a novella végén azonosulni tud. Reményeim szerint a Hajnóczy-hagyaték majdani átvizsgálása során találunk Hajnóczy által gyűjtött adatot Teranról (várhatóan újságkivágás, kép formájában), amiből legalább arra lehetne következtetni, milyen figurának látták/láttatták a korban ezt a katonát, illetve a szerző mit tartott megjegyzendőnek ebből a képből. Ez az információ, miközben valószínűleg újabb kapcsolódási pontokat nyitna meg, talán Az unokaöcs zárlatában is segítene eligazodnunk.

 

 

Pillanatkép a Hajnóczy kutatás irányáról, jövőjéről.

Nem tudományos.

 

Egy ideje olvasgatom Az unokaöcsöt, mind a kettőt. Diderot-ét és Hajnóczyét is. Időnként, évente-félévente előveszem őket, s lassan fejből idézem Hajnóczy minden sorát.

Időnként írok is róluk, a két mű kapcsolatáról. Mindig csak apróságokat. Folyamatosan kapargatom a felszínt: számolgatom, megnevezem a szereplőket, elmélázom kapcsolataikon. Azonosságnak tűnő, furmányosan elrejtett ellentétekre bukkanok, motívumokat követek, és a fél világirodalmat hozzáolvasom ókori filozófusoktól kezdve a magyarországi üdítőgyártás történetéig.15

Mindeközben pedig elégedetlen vagyok. Úgy érzem, kezemben a szöveg kulcsa, azonban valami azt súgja, hogy igazi megfejtés nincs. Szerteágazó út van, amely a szövegekből kifelé vezet, miközben  észrevétlenül az emberi lélek útvesztőibe csalogat. Minél tovább követjük, annál inkább válik megfoghatatlanná egy-egy írás.

Elemzéseink során leginkább ezekről az utakról tudunk írni. Ki-ki habitusának megfelelően a kifelé vagy a befelé vezető útjairól számol be, nem haszontalanul. Az utóbbi pár évben erőre kapott Hajnóczy kutatás eredményeit számba véve két dolog is körvonalazódik bennem: egyrészről úgy érzem, a szegedi Hajnóczy műhely köré csoportosult szerzőknek pár év alatt sikerült megszabadítania az életművet az évtizedeken keresztül minduntalan visszatérő életrajzi párhuzamoktól. Az ezzel kapcsolatos vita már a legelső időktől kezdve jelen volt, mára azonban eltűnt: bár sokat beszélgetünk egymás közt róla, a szövegek vizsgálata során már csak elvétve kerül előtérbe Hajnóczy személyisége. Az elemzések korszerű irodalomelméleti háttérrel dolgoznak, megállapításaik szakszerűek.

Ezzel párhuzamosan azt is érzem, Hajnóczy lassan olyan szerzővé válik, akinek a szövegeit jóformán  bárkivel és bármivel összefüggésbe lehet hozni. Ez egyrészt köszönhető a kutatás irányának, amely Hajnóczy intertextuális kapcsolatainak felderítését tűzte ki célul, másrészről köszönhetjük Hajnóczynak (elsősorban neki). Legutóbbi szegedi beszélgetéseink során felvetődött egy gondolat (talán Reményi József Tamás mondta ki először − már nem emlékszem pontosan), miszerint Hajnóczy a szövegeiben sajátos teremtést hajt végre: magába szív szinte mindent, ami a keze ügyébe kerül. Szépirodalmat, újságcikket, lexikonrészletet; vallási és filozófiai írásokat, táblafeliratokat, zeneműveket, majd ezekből egy sajátos mítoszt épít fel. Írásaiban aztán a begyűjtött anyagok már ennek a mítosznak az elemeiként bukkanak fel újra és újra. A szövegek intertextuális vizsgálatától én leginkább ennek a jobb híján mítosznak nevezett rendszernek a napvilágra kerülését várom. Úgy érzem, ezen keresztül megfoghatóbbakká válnának Hajnóczy „nehéz” szövegei, és hasonló minőségi ugrást is okozhatna Hajnóczy-értésünkben, mint amilyet az életrajzi párhuzamok számonkérésének elmaradása hozott az utóbbi időben. Ehhez minden valószínűség szerint végig kell rágnunk magunkat azon a bizonyos „könyvespolcon”, s még tengernyi más szövegen is − mire elkészül ez a munka, a Hajnóczyval foglalkozó szakirodalom több tízszerese lesz az életmű teljes szövegének, és ez kicsit sem túlzás.

Az elemzések tehát, bármilyen apró mozaikdarabkát is illesztenek a nagy képhez, egyáltalán nem feleslegesek.

 


 


 

1 Hajnóczy Péter: Az unokaöcs. In: Hajnóczy Péter művei. Szerk.: Mátis Lívia.. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982.  62-74. [A továbbiakban: Hajnóczy.]

 

2 Diderot: Rameau unokaöccse. In: Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája − Rameau unokaöccse. Európa Könyvkiadó, Budapest 1960. 248-333. [A továbbiakban Diderot.]

 

3 Hajnóczy Péter: A kéz. In: Hajnóczy Péter művei. Szerk.: Mátis Lívia.. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982. 638-640.

 

4 Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980.

 

5 Vámos Imre: „Che” Guevara legendája. Gondolat Kiadó, Budapest, 1968.

 

6 Hajnóczy 64.

 

7 A Cserjés Katalin által említett másik könyv: Karczag Gábor: Ernesto Che Guevara (Bp., 1969, Kossuth). Cserjés Katalin: „Lőj! Ne félj semmitől!... Nézd meg, hogy hal megy egy igaz ember!” Appropriation art. Hajnóczy Péter és Kelemen Károly Che Guevara-képe. In: Hoválettem − A párbeszéd helyzetébe kerülni. Hajnóczy-tanulmányok. Lectum Kiadó, Szeged 2006. 71-99. 82.

 

8 Hajnóczy. 314.

 

9 Hajnóczy. 64.

 

10 vö. Tóth F. Péter: Aprólék. Tippek és trükkök Az unokaöcs nyakoncsípéséhez. In: Tudom. De tudom-e? Hajnóczy-tanulmányok III. Lectum Kiadó, Szeged, 2009. 63-69. és Tóth F. Péter: Alapozás (Bevezetés Dideróczy figyelmes olvasásába). In: Tiszatáj. 63. évfolyam 9. szám. 2009. szeptember. 38-41.

 

11 Diderot 252.

 

12 Hajnóczy 62.

 

13 Hajnóczy 72.

 

14 A fentebb említett tanulmány.

 

15 Hajnóczy szereplői jellemzően alkoholt vagy kólát isznak. Időnként vizet.