Spanyolnátha művészeti folyóirat

Bozó Vivien

Repetitív sajátosságok Hajnóczy Péter Keringő című kisszövegében

A lebegő orgonagyökér” Egy Hajnóczy-prózakalauz első fejezetei” című tanulmánykötet alapján Hajnóczy Péter Keringő című repetitív kisszövegét vizsgáltam meg. Cserjés Katalin könyvében − az ő megfogalmazásában: „dolgozatában” − arra hívja fel a figyelmet, hogy az általa írt Hajnóczy-kalauz töredékes; az összegzés helyett inkább a hiányokat szedi pontokba, melyek megoldásra várnak. Az átgondolásra szánt témák közül  Hajnóczy és a zene kapcsolatát választottam.

Hajnóczy Péter, a hetvenes évek „ködlovagja” komoly elismertséget vívott ki magának rövid pályafutása alatt. Írásművészete megelőzte korát, ezért sokáig csak kevesen értették, s ehhez hozzájárult a szövegek metaforikussága, különös tipográfiája, tördeltsége és stílusa.

Hajnóczy általam vizsgált szövege az 1982-es Hajnóczy-összes Hátrahagyott írások című blokkjában jelent meg, s e blokk a Keringő című kisszövegen kívül tartalmaz jó néhány hasonló szerkezetű, addig kiadatlan írást is.

A szerző korai prózája kísérletező jellegű, használta az automatikus írást, a repetitív technikákat és a filmszerű vágást, amelynek ritmusát az ismétlődés határozza meg. Később keletkezett novelláinak középpontjában az egyén szabadsága áll, ahol a bürokratikus, hierarchikus és kíméletlen társadalmi struktúrákkal szembesülő egyént ábrázolja.

Hajnóczy Keringő című kisszövege a repetitív technika jellegzetes jegyeit hordozza magán.

A repetitív írások az ismétlődésen alapulnak. A szöveg szintjén félmondatok, mondatok, a tartalom tekintetében a szereplők cselekedetei ismétlődnek. E technikának hatása összetett: egyrészt a befogadó nem, vagy nehezen tud különbséget tenni a valójában lezajlott és a szereplők gondolataiban megjelenő − és folyton ismétlődő − cselekvéssorok között: másrészt pedig − éppen ezáltal −, feszültséget is teremt az alkotó az olvasóban. A sokszoros ismétlés közepette az eseménysor alapvetően két módon tud előrehaladni: apró módosításokat végez a szerző a szövegen, s így vagy a cselekménysor vagy az írói- befogadói nézőpont változik meg, más esetekben pedig hirtelen váltással csap át az író másik cselekménysorba.

A filmnovellák sok tekintetben rokoníthatóak a repetitív szövegekkel. A különbség, hogy a filmnovellákban az ismétlések gyakorisága sokkal kisebb, a cselekmény jóval gyorsabban halad előre, mint a másik írásmódnál. A hasonlóság alapja azonban az, hogy a cselekvések állandó, aprólékos és így rutinszerű ismertetése, és ugyanígy az általános, társas emberi kapcsolatokban is megjelenő és problémát okozó szürke mindennapiság jelenik meg. Meglátásom szerint a Keringőben a groteszk és az abszurd egyszerre jelenik meg.

(...)[1]

Az abszurd és a groteszk fogalmát tisztázva, még a minimal art az, amely fontos lehet a Keringő értelmezése során. Repetitív mivoltának köszönhetően a szöveg még egy grandiózus ponton ragadható meg, s ez a minimalizmus. „A zenei minimalizmus, jobban mondva a repetitív zene első mérföldköve, melynek korai változata New Yorkban jött létre a 60-as években. Az említett Riley mellett Reich, La Monte Young és Philip Glass lettek az új típusú komponálás első mesterei. Együtt szokás őket említeni, holott mindegyikük saját világot hozott létre. Közös bennük − legalább is eleinte − hogy muzsikájuk elsősorban ritmikus minták  (pattern) ismétlődéséből és az ezek által létrejövő majdnem statikus, lassan változó folyamatokból épül fel. Az így előállított dallamrendszer egy újszerű, korábban ismeretlen harmóniát eredményezett, mely a kezdeti sikertelenség után a hetvenes években világszerte elterjedt, s később meghódította az operát.”[2]

 „Hajnóczy szövegeit az abszurd, a morbid, a  mély tragikum és a dráma hatja át. Mindenkit meghökkent stílusa, a címadás és a befejezett befejezetlensége. A zene (betét) mint sokarcú szövegintarzia Hajnóczynál egyfajta szétáradás és zárvány.”[3] Műveiben fel-felsejlik, belefolyik, szétárad a zene, észre sem veszi a hallgató, de ő is ennek a muzsikának a részese lesz, és magában dúdolgatva a szöveg más hatással lesz rá.

(...)[4]

Ígéretesnek hangzik a cím és a szöveg is. Megfigyelhető a repetitív szövegek címadásánál az a jellegzetesség, mely általában az egyszerű szavakat és közneveket szerepeltet a címben. A Keringő szóból azonnal a táncra vagy zenére asszociálunk, s a folytonos keringés elárulja, ismétlésekkel lesz dolgunk. Az olvasó talán unalmasnak ítélheti ezt,  de jobban belegondolva épp ettől olyan érdekes és megfejtésre váró, „hajnóczys” ez az írás. A Keringő a leghosszabb repetitív szövege az írónak, melyben nincs nagybetű, mondatkezdés és tagolás, valamint bekezdés sem: egyfajta folyószöveg. A szöveg hossza is duplája a fent említett szövegeknek. A történetet nehéz lenne pár szóban összefoglalni a szerkezet miatt, tehát erre nem is vállalkoznék.

A történetet olvasva, egy férfit ismerhetünk meg, aki: „a fürdőszobában áll a tükör előtt, hüvelykujját lassan végighúzza az álla alatt, beharapja az ajkát, a tükörre mered, elkapja az arcát, szemét a tükör alatt a polcra szögezi, összehúzott szemmel nézi a polcon sorakozó tárgyakat, leemeli a polcról a fogmosópoharat, előre csücsöríti az ajkát, ide-oda forgatja ujjai között a poharat, összeráncolja a homlokát, a polcra helyezi a poharat, hátralép, összehúzott szemmel nézi, méregeti a polcot, hajába harap, kilép a fürdőszobából, órájára néz, előre csücsöríti az ajkát, az ablakhoz lép, hátrafonja a karját, az úttest, a telefonfülke, a sarkig tárt ajtóban vastag, szemcsés üvegtábla, az asszony megtorpan a telefonfülke előtt, összevonja a szemöldökét, a hajához nyúl, megnyalja az ajkát, lehajtott fejjel siet át az úttesten, a férfi az arcára szorítja az ujjait, visszafojtja a lélegzetét, tizenkettőig számol, félhangosan mormolja a számokat, lassan maga elé fújja a levegőt, hátraveti a fejét, kulcscsomót húz ki a zsebéből, kiválaszt egy kulcsot, ujjai közé szorítja, három kurta csöngetés”

A mechanizmus folytonossága nem szakad meg egészen a háromszori ismétlésig. Ezután a negyedik ismétlés is ugyanúgy kezdődik, mint az előző három, viszont: „fölvillan a szeme, mellén összefogja a kabátot, átszalad az úttesten”, és a szöveg tovább folytatódik a megszokott rend szerint. Tehát  „a férfi az arcára szorítja az ujjait” stb., úgy tűnik  megint ugyanazt fogjuk olvasni, fel vagyunk készülve, mi fog történni, de Hajnóczy meglep bennünket. A „három kurta csöngetés” után új elem következik: „a férfi megigazítja a nyakkendőjét, összepréseli  az ajkát, lépkedni kezd az ajtó felé, szemét ujjai közt a kulcsra szögezi, megáll az ajtó előtt, a zárba löki  a kulcsot, megforgatja a kulcsot a zárban, lenyomja a kilincset, kitárja az ajtót, az asszony összepréseli az ajkát, orrcimpái remegnek, zihál, a hajához nyúl , lassan leengedi a karját, körmeit a tenyerébe döfi, jobb kezében selyempapírba csomagolt sárga virág

A szöveg a férfi reakciójával folytatódik, viszont nem a fürdőszobától kezdődik a mechanizmus, hanem az órára nézéstől, amelyet a következő sorokban legalább kétszer meg is tesz. A hősről megint új információk birtokába kerülünk:

„a férfi megmarkolja a kilincset, becsukja az ajtót, megforgatja a kulcsot a zárban, zsebébe süllyeszti a kulcscsomót, lassan lépkednek a szobába az asztal felé, megállnak az asztal előtt, az asszony a melléhez szorítja a virágot”, a refrénszerűen megjelenő rövid sor után továbbszövődik a történet „összeráncolja a homlokát, belső zsebébe nyúl, levéltárcát húz elő, szétnyitja a tárcát, gondosan kétrét hajtott bankjegyeket csippent ki az egyik rekeszből, ujjai köré szorítja a köteget, mutatóujját az arcához emeli, megnyalja az ujját, ajkába harap, ujjai gyorsan, ütemesen pattognak a bankjegyeken, öt bankjegyet vesz el a kötegből, félhangosan mormolja a számokat, az asztalra helyezi az öt bankjegyet, gondosan két rét hajtja a köteget, a tárcába csúsztatja, belső zsebébe csúsztatja a tárcát”

Ez a szövegrészlet új, minden egyes lépést precízen mintegy diaképekbe rendez, ám a nő is folytatja a mintát, és itt derül ki, hogy a „férfi által megszámolt pénzt a nő is megszámolja,  elrakja a retiküljébe, asztalra helyezi a virágot, a középső fémhorogra akasztja a retikült, leveti a ballonkabátját, az asztalhoz lépve felemeli a virágot és ovatosan lefejti a papírt róla  és rámosolyog a férfira.”

Ezen a ponton felborul a rendszer. Mi is volt ez a rendszer? Háromszori ismétlés szóról-szóra; folytatódik a szavak ismétlése új elemmel, ezután elkezd fogyni a megmaradt elem. Az eddig talán logikusnak tűnő mátrix felborul. Olyan, mintha teljesen új történet bontakozna ki, amelynek az előzménye elhanyagolható. Akár így is kezdődhetne ez a repetitív szöveg. Hajnóczy az olvasóhoz fordul, mégpedig úgy, hogy a lineáris cselekménysornak egyfajta válasza lesz a nő tevékenysége. Dialógusnak is vehetnénk, így lehetne egy nonverbális jel. Ezután megint a jól ismert fürdőszobás jelenet folytatódik egy ismeretlen taggal bővülve:

a nő a fogmosópohárba helyezi a virágot, amelybe vizet tölt és az asztalra helyezi a poharat. Két sornyi ismétlődés következik, majd a nő rámosolyog a férfira, majd a férfi a nőre és leírja mit láthatunk az asztalon még. Kék műanyag tálcán szendvicsek, mellette háromnegyedig tele konyakosüveg, két pohár és két műanyag tányér. A férfi és a nő kézen fogva állnak az asztal mellett a nő leül az asztal mellé az egyik csőszékre, szendvicseket rak a tányérra, megtölti a poharakat konyakkal, mosolyognak egymásra, koccintanak, mindketten szendvicset esznek. Ott  fekszenek egymás mellett a heverőn, mellettük konyakosüveg, poharak, csomag cigaretta, gyufa, hamutartó, két skatulya gumi óvszer, táskarádió, vaskos füzet, melynek borítóján meztelen nő van, szivarra gyújt, megigazítja feje alatt a párnát, a kockás takaróra helyezi a füzetet, közben dohányzik, az asszony kibújik  a takaró alól, megszagolja a virágot, a táskarádió mellé helyezi a poharat és simogatni kezdi a szirmokat.

Mindezek között ismétléseket találhatunk. A címhez vezető út egy teljes oldalon ismétli önmagát, mígnem a rendszerbe a központi elem kerül be spontán.

a férfi felemeli a rádiót, kisimítja mellén a kockás takarót, a takaróra helyezi a rádiót, összeráncolja a homlokát, előrecsücsöríti az ajkát, lassan ide-oda csavargatja a keresőgombot, keringőt játszik a zenekar, a férfi lehunyja a szemét, mozdulatlan arccal hallgatja a zenét, lassan, a zene ütemére ide-oda ingatja a fejét, az asszony feláll csíkos fürdőköpenyt vesz fel, a csőszék karfájáról a szoknyáját a karjára hajtja, fogashoz lép, megnézi a bankjegyeket, felveszi a ballonkabátot, leakasztja a retiküljét, a karperec a párnára esik, a férfi a nő mutató ujjára dobja a karperecet”, majd fordítva.

Itt  hirtelen vége is van a történetnek. Tíz oldalon keresztül az a rész ismétlődik, amikortól a pár kitölti a konyakot. Ezt félbeszakítja a karperec, majd megint a konyaktól folytatódik minden. A mű utolsó részénél pedig  hat szókapcsolatot ismétel („a tálcába nyúl, elvesz egy szendvicset, a szendvicsbe harap, csukott szájjal rágja a falatot, lassan, a zene ütemére ide-oda ingatja a fejét”), melybe már ismert elem zárja le a történetet: „...lenyeli a falatot, szemét a fogmosópohárra szögezi, keze fejével megtörli a száját, összeráncolja a homlokát, ajkát előrecsücsöríti, halkan dúdolja a keringőt, ujjai pattognak az asztalon.”

Ha a teljesen új elemeket dőlten, kurziválva szedetten emelnénk ki, a történet egybefüggő magját kapnánk. Hajnóczy gondoskodik arról, hogy a csaknem unalomba' őrlődő olvasó detektív módon találja ki, mivel fog folytatódni a szöveg, hol, mikor és mennyi sor után kap új, érdemi információt.

Hajnóczyra jellemző az is, hogy technikája bővelkedik a nem mindennapi, alternatív megoldásokban. A repetitivitás  mint nyelvtani alakzat is él mindmáig, kezdve a figura etymologicától (tőismétlés), a refrénszerű egyszavas ismétléseken át, a hangok szintjéig, ahol a szó elején összecsengnek (pl.: bús bóbita bambul) − alliteráció−, szavak szintjén (pl.: szép- szép, hogy eljöttél), szószerkezetek szintjén: (pl.: rózsásujjú hajnal), egészen a mondatok szintjéig.

A cím érdekes történet kibontakozását sejteti, ahol a zene és a tánc együttese a megszokott képpel társulva fog előttünk kirajzolódni. Csalódnunk kell, azonban pont ebben rejlik Hajnóczy leleménye, rejtett szándéka. Érdemes közelebbről megnézni, mit jelent a keringő. Zenéje gyorsan folyó, temperamentumos, szárnyaló és lendületes. Zenei üteme 3/4-es. Tempója 50-60-, versenyeken 60 ütem/perc. Miben rejlik e kispróza zeneisége? A szöveget nem akarja megtörni sem sorbekezdéssel, sem a nagybetűk használatával, tehát egybefüggővé teszi. Tempója hol gyorsul, hol lassul. Mindezt ismétléssel és közbevetett új elemekkel éri el. Az ismétlés monotonitást és megjegyezhetőséget indukál, míg az újdonság felgyorsítja, figyelemfelhívó hatásúvá teszi az olvasottakat. Mindezt úgy komponálja meg a szerző, hogy a partitúrát − amelyet ő ért és kezel a legjobban −, azért az olvasó is tudja értelmezni, és hallható/hallgatható, egyszersmind egyedi legyen. Ilyen Hajnóczy szövege is. A kisszövegben megfigyelhetőek állandó motívumok, mint a nő és a férfi alakja. A két emberi szereplő a műben ellentétes nem, de pont ez adja meg a váltakozást és az újszerűséget; egyfajta harmónia ez. A repetitív szövegben vannak állandó szavak, példának okáért álljon itt néhány: „ajkába harap, összehúzott szemmel nézi, összepréseli az ajkát, zihál, a hajához nyúl” Vannak azonban változó motívumok is. Ez a helyszín és a szavak szórendjének felcseréltsége.

Mindez kört eredményez, így a férfi és a nő ellentéte az önmagába visszatérést szimbolizálja, ahogyan a keringő is. A táncban az alaplépés körbeszövi az egész koreográfiát. A táncban az állandó az alaplépés, a zenében ugyanez a refrén. A címben szereplő keringő szó így talán többet  jelenthet egyszerű főnévnél...

 


 


 

1 Terjedelmi okokból, ill. a fogalmak ismertsége okán a magyarázó szócikkeket kihagyom, Cserjés K.

 

2 http://www.mindentudas.hu/magazin2/20061218bartok.html a jelen oldal elérhető volt 2010. 07. 23-án

 

3 Cserjés Katalin: „A lebegő orgonagyökér”, Egy Hajnóczy- prózakalauz első fejezetei, k.h.h., 2009.,77.oldal

 

4 Az ügyesen összeválogatott példákat most elhagyjuk, Cserjés K.