Spanyolnátha művészeti folyóirat

Árpás Károly

Metszőpontban − Örökségünk

Gion Nándorról

Hogy kultuszok korát éljük − ez Dávidházi Péter könyvei óta nemcsak közhely, de már kultúrszociológiai kutatási terület is, szaktanulmányokkal, tankönyvekkel, tanúsítványokkal és állásokkal. Hogy a kultuszok milyen kapcsolatban vannak a médiával, s hogy mi az, ki az, ami, aki köré kultusz szerveződhet − ezzel nem szándékozom foglalkozni. A kultusz szót azért helyettesítem az örökség kifejezéssel, mert olyan emlékezésről, hagyatékgondozásról kívánok írni, amely éppen úgy teremthet életművet, ahogy az elhunyt író, Gion Nándor kialakította a magáét.

 

Az Emlékház

 

2002. augusztus 27-én a szegedi klinikán hunyt a 20. század egyik legnagyobb írója, Gion Nándor. A szülői ház átépítésének, tartalommal való feltöltésének gondolata 2002-ben, nem sokkal az író halála után merült fel. Zatkó Ibolya, az ötletgazda nem érte meg, hogy teljesüljön az álom. A Popovača venac utcai épület és a telek a magyarországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma segítségével 2004-ben a Citerazene-Barátok Klubjának tulajdonává vált. Németh Dezső és társai segítségével megkezdődtek a mentési munkák: lefényképezték a külső és belső tereket, majd rekonstruáló tervrajzokat készítettek.

2008-tól a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és Vajdaság Autonóm Tartomány Nagyberuházási Alap közreműködésével, a helyi lakosok és a vajdasági múzeumok segítségével megkezdődött a felújítás. Az épületet az alapoktól újjáépítették és olyan belső komforttal látták el, amilyenről a múlt évezredben nem is álmodtak. A helyiek legtöbbet a kertrendezésben segítettek, legalább akkor a rend van, mint a dokumentumfilmben Gallai Istvánné Krebs Teréz portáján. Ma már a ház belső tereiben megtekinthető Gion Nándor személyes tárgyainak (az író szobájában), a családi könyvtárnak (a valamikori ebédlőben), valamint az író munkásságára vonatkozó képeknek és tárgyaknak (az utcai szobában) elhelyezett kiállítása. Emellett létrehoztak egy élőtérrel összekapcsolt kutatószobát, illetve a melléképületek lehetővé teszik, hogy a Gion Nándor Emlékház a múzeumi programok mellett kulturális eseményeknek is helyet adjon.

A felújítás során sikerült megőrizni a körtefát és a rá indázódott öreg szőlőtőkét, a kerekes kutat és a régi, égetett téglából épült járdát. A melléképületek és fafészerek harmonikusan illeszkednek nemcsak a ház, hanem a szomszédság épületeinek élményvilágába. Nem lehet véletlen, hogy a család jelen lévő idősebb tagjai − Gion Márton, a testvér, Gion Gábor, a fiú és Gion Juba Eszter, az özvegy − összebeszélés nélkül egyformán nyilatkoztak: ugyan erőteljesen megváltozott a belső elrendezés, illetve a telek belvilága, ám úgy érzik, mintha a régi családi találkozók egyikére jöttek volna. Az unokák pedig élvezettel kutakodtak, játszottak, mintha megállt volna az idő. Hasonlóképpen voltak elégedettek a barátok, osztály− és munkatársak, a család ismerősei.   

Az emlékház ünnepélyes megnyitóját a település önkormányzata és a Gion Nándor Emlékbizottság szervezte. Az idelátogató vendégeket tárlatvezető fogadja, igény szerint helytörténeti sétákat és a Gion-művek helyszíneinek megtekintését is megszervezik. A diákok látogatását múzempedagógiai foglalkozásokkal szeretnék érdekesebbé tenni. Az emlékház mindennap 14 órától 19 óráig látogatható, a bejelentkezés a +381-63-25-36-06-os telefonszámon történik.

 

 

A kulturális eseménysorozat

 

Az Emlékház későbbi megnyitásának lebonyolítását előlegezte, hogy a rendezők (Horváth Futó Hargita Gion-kutató, Kiss Éva könyvtárvezető, Kiss Csaba történelemtanár és mások [nézzék el, hogy a teljes névsort nem ismerem]) olyan eseménysorozatot szerveztek, amely nemcsak a szenttamásiaknak vagy a vajdaságiaknak készítette elő az eseményt, hanem amelybe az anyaországiak is bekapcsolódhattak. (Nem véletlenül hiányzik a nyelvi elkülönítés: a vendégek, a részvevők és a hallgatóság ugyanazt a világot éli tovább, amely az írói életműben leképeződött. Ezt példázta az is, hogy a megnyitó kétnyelvű volt!)

Augusztus 6-án, pénteken Bence Erika látogatott el a szenttamási Népkönyvtárba, ahol Másra mutató műfajolvasás című tanulmánykötete került bemutatásra. A tudós szerző a vajdasági magyar történelmi regény kérdéskörét járta körül írásaiban, főleg Gion Nándor munkásságára fektetve a hangsúlyt. Érdemes lenne összehasonlítani eredményeit a posztmodern „történelmi” regény sajátosságaival.

Augusztus 9-én, hétfőn az esti órákban a Gion Nándor-emlékház kertjében vetítették le a Tóth Barnabás és Simonyi Balázs által készített Gionfalva című dokumentumfilmet. A Mikszáthfalva (Szklabonya) és Ady-falva (Érmindszent) létrejöttének emlékei, problémái összekapcsolódnak a szenttamásiak összefogásával és hagyománytiszteletével. Kérdés, hogy mikor tűzi műsorára a Duna Televízió.

Augusztus 11-én, szerdán az újonnan megjelent Gion Nándor-bibliográfiá mutatták be. A szerzővel, Horváth Futó Hargitával dr. Ispánovics Csapó Julianna bibliográfus beszélgetett. (Bár nem tudom, rokona-e a jánoshalmi Műmalom tulajdonosának, de nem egy olyan névvel találkoztam már vajdasági olvasmányaimban, útjaimon, amelyek a magyarországi Felső-Bácskában is előfordulnak.) A hallgatóság megérthette, hogy mekkora szerepe és jelentősége van a bibliográfiának a további Gion-kutatásokban.

Augusztus 12-én, csütörtökön ismét vetítés volt: a szenttamási amatőr színjátszók által 2001. augusztus 19-én előadott István, a király című rockopera bemutatójáról készült felvétel volt látható. (A kulturális küldetésben való részvétel folytatódik − itt fogják betanulni A dzsungel könyve című darabot is.).

A megnyitó ünnepséget megelőző este, augusztus 13-án, pénteken Horváth Futó Hargita kérdéseire válaszolva Elek Tibor irodalomtörténész mutatta be a Gion Nándor írói világa című monográfiáját. Beszélt a Gion-művekhez és a szerzőhöz fűződő személyes viszonyáról és arról, miért kedveltek Gion művei a felnőttek és a gyermekek körében Magyarországon is.

 

A megnyitó

 

Augusztus 14-én, szombaton a meghívott vendégeket a szenttamási községháza udvarán várták. A vajdaságiak mellett jelen volt a két testvérváros: Orosháza és Jánoshalma képviselője (utóbbi késve érkezett), a VMDE Szegedi tagozatának elnöksége, jómagam a Szegedi Írók Társaságát is képviseltem. Innen indultunk szervezetten a Gion Nándor-emlékházhoz, végighaladva Szenttamás kanyargós kis utcáiban, amelyekről Gion Nándor műveiben is sok leírást olvashattunk. 

Délután egykor az emlékház udvarában Erős László és Kalmár Aranka műsorvezetők, majd Németh Dezső, a Gion Nándor Emlékház felavatását szervező bizottság tagja köszöntötte a vendégeket. Ezután méltató beszédet mondott Branko Gajin, Szenttamás polgármestere, Pásztor István, a tartományi kormány alelnöke és a VMSZ elnöke. Utánuk ifj. dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke következett, majd dr. Nikola Strajnić, a Vajdasági Írók Egyesületének elnöke. Ezután a magyar vendégek szólaltak meg: Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka című folyóirat főszerkesztője, Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó ügyvezető igazgatója, az életműsorozat kiadója és Füzi László, a kecskeméti Forrás folyóirat főszerkesztője, a Noran Libro Kiadó életműsorozatának szerkesztője.

A beszédek részletezése részben a Magyar Szó, részben az internet segítségével megkereshető. Az emlékház közösségépítő szerepének hangsúlyozása, Gion Nándor munkásságának méltatása és a személyes emlékek felidézése után Gál Elvira színművésznő előadásában részlet következett Füzi László Gion Nándorral 1998-ban készített interjújából.

Végel Lászlónak, a szintén szenttamási születésű (egy évben, egy hónapban, egy napon születtek) Kossuth-díjas írónak jutott az a megtisztelő szerep, hogy megnyissa az emlékházat. Beszédében gyermekkorára emlékezett vissza, mikor még Gion Nándorral együtt rúgták a bőrt a közeli futballpályán. Kitűnő hátvédként emlékezett Gionra, nemcsak labdarúgóként, hanem íróként is, aki mindig a legjobb helyre adta tovább a labdát. Ezt már csak azért is tudta, mert egyetemen is társak voltak, majd utána pályatársak is.

Az emlékház megtekintése után a szervezők Kiss Csaba vezetésével sétára invitálták a vendégeket, akik a hőség ellenére szívesen vágtak bele a városnézésbe. Hallhattak a téglaégetőkről, láthatták a megmaradt temetők egyikét, majd a Gion-művekből ismert Szívet a vízimalom romjaival és Kálváriát is. Itt ráadásul a kedves meglepetés várta őket:  Fehér Emma citeraoktató a Virágos Katona Rojtos Gallaijának citeráját felidéző, már távolról hallható muzsikával köszöntötte az érkezőket. A Virágos Katonát ábrázoló stáció mellett Gregus Zalán színművész részletet olvasott fel a Gion Nándor-regényből.

A Gion-regények helyszíneinek megtekintése után a szervezők a Népkönyvtárba várták a vendégeket, ahol Maurits Ferenc festő-költő Gion-feszületek című kiállítását tekinthették meg. Az alkotásokról és a Gion-életmű kapcsolatáról Bányai János szólt.

 

A Gion-bibliográfia

 

A Gion Nándor bibliográfia a Családi Kör kiadásában jelent meg 2010-ben 155 oldalon. A kötetet Horváth Futó Hargita állította össze, a szerkesztésben dr. Ispánovics Csapó Julianna segített, a lektor és korrektor Kecskés Mária volt; a fedőlapot ifj. Sebestyén Imre tervezte, a műszaki szerkesztő Habram Hunor.

Horváth Futó Hargita a Bevezetőben leírja, hogy az eddigi adattárak és monográfiák nem közöltek telje és pontos adatokat. Jómaga elsősorban „látott” anyagok alapján dolgozott − így jelenleg a legelmélyültebb Gion-kutatónak tekinthető. Majd egy oldalnyi azoknak az intézményeknek és kiadványoknak illetve a hozzájuk kapcsolódó személyeknek a névsora, akiknek köszönetet mond.

Az első nagy fejezet Gion Nándor publikációihoz kapcsolódik: kéziratok, önálló kötetek, periodikák, antológiák, tankönyvi szövegek, fordítások, dramatizációk, forgatókönyvek, szöveggondozási és szerkesztési munkák; műveinek fordításai, hangoskönyvek, hangjátékok, színművek, filmek (játékfilm, tévéfilm, dokumentumfilm). Mindez 54 oldalon 392 tételben! Különösen a kéziratok érdekesek, illetve a jugoszláviai periodikák − ezek Magyarországon alig hozzáférhetőek.

A második nagy fejezet az ún. szekundér bibliográfia, a Gion recepció feltérképezése. Az első (a 393.) 1962. november 22-én jelent meg az Ifjúságban (Számadás után a Tribünön. Fiatalos lendülettel, de kellő alapossággal). Az utolsó, az 1158. Szlancsik Enikő recenziója a Létünk 2010/1. számában (Gion Nándor életművéről [Árpás Károly: Az építő-teremtő ember. Adalékok Gion Nándor életművének vizsgálatához Bába Kiadó Szeged, 2008.]) A hétszázhatvanhat tétel megfelelő kiindulópont és kutatási terep egy olyan életrajzhoz, amely Ferenc Győző Radnóti-monográfiáját tekinti példának.

Ez után az elmaradhatatlan névmutató következik, a 133. oldaltól a 155-ig; kiváló fogmérője a pontosságnak és a gondosságnak.

 

A jövő

 

Reménykedem abban, hogy 2003-tól újra és újra felvetett ötletem megvalósul. A Gion Nándor Emlékház megnyitását lebonyolító Emlékbizottság a családtagok, a barátok, ismerősök és Gion-olvasók közös akaratából és örömére Gion Nándor Alapítvánnyá vagy Gion Nándor Társasággá alakul. Egy ilyen civil szervezet hathatósabban működne, mint egy állami intézmény. (A miként-ben a helyi jártas emberek segíthetnének.)

A Emlékházhoz kapcsolódó kutatók nagy feladata a szenttamási anyag közreadása: akár hagyományosan, nyomdai úton, akár az internet segítségével. Bizonyos, hogy nemcsak a Gion-házban leltek informatív maradványokra, hanem a helyi osztálytársak, barátok, munkatársak birtokában is van annyi anyag, amely felér az OSZK-ban található nyolc cipősdoboznyi hagyatékkal!

Lehetőség lenne a szerb nyelvű Gion-írások lefordítására és közreadására − a magyar kutatók többsége nem ért a szomszédos országok nyelvén.

S ami még elkészíthető, a szóbeli emlékek összeszedése. Ebben akár az iskolás gyerekek is közreműködhetnek.

Mindezek elkészülte után a szenttamásiak elkészíthetnek egy olyan biográfiát, amely hasonlítana Andor Csaba-Radó György Madách Imre című életrajzához.

Így lesz igazzá az, hogy nem Gion-kultuszt alakítunk ki, hanem gondozzuk Gion Nándor örökségét. Mert a szenttamási író nem csupán az írásait hagyta ránk, hanem egy élhető élet-modellt, amelynek ha megismerjük a szabályait, akkor elhajlanak előlünk az ágak.[lap]

 

 

 

 

 

Folytatódik az életmű sorozat − ifjúsági regények

Gion Nándor: Az angyali vigasság
Noran Libro Könyvkiadó, Budapest, 2010

 

 

Az olvasók örvendezhetnek: némi gazdasági megingás után a Noran Libro Könyvkiadó folytatja Gion Nándor műveinek a megjelentetését, amelyet a Noran Kiadó kezdett el. A sorozat 3. kötete az ifjúsági regényeket foglalja magába.

A sorozatszerkesztő Füzi László beköszöntőjében egyrészt kitér arra, hogy miért ezt a hat művet kapcsolta össze, másrészt megerősíti az olvasókat abban, hogy a tetralógia harmadik alkotása, Az angyali vigasság nem novella- és elbeszélésfüzér, hanem regény. Erről most már végre nem vitázunk, hanem elfogadjuk a szerző vallomását. Ugyanakkor a szerkesztő megadja a művek kronológiai adatait, amelyek a korábbi kötetetek utószavaiban hiányosak voltak. Ettől függetlenül úgy vélem, hogy a kiadó gazdasági teljesítőképességét nem terhelné egy utószó után illesztett bibliográfia. Akkor sem fölösleges ez, ha arra hivatkoznak, hogy a Norannál jelent meg Elek Tibor monográfiája 2009-ben: Gion Nándor írói világa. Ám kinek van meg ez a monográfia, ráadásul annak adatai is hiányosak, akár a délvidéki Gerold Lászlóé.

A rövid bevezetés után az író veszi át a szót, ez után következik a hat ifjúságinak tekintett mű.

Az első az Engem nem úgy hívnak című díjnyertes pályamű, amely 1970-ben jelent meg Újvidéken. Az utószóíró Elek Tibor monográfus szerint a Forum Kiadó 1969-es pályázatára írott művében a szerző autószerelő-inaskodásának emlékeit idézi, összevegyítve az első szerelem emlékével. A történet szempontjából ez pontos, de az életrajz szempontjából nem. Máig nem született olyan részletező, pontos életrajz (sem Gerold László, sem Elek Tibor 2009-es munkái nem ilyen szándékkal íródtak) amely biztos adatokat közölne. Tehát sokkal szerencsésebb lenne, ha nem a szerző felől közelítenénk a művet, hanem az ábrázolt világból indulnánk ki. Elek szerint a regény alaphangját az „állandó úton levés vágya” adja, csakhogy az ábrázolt kamaszvilágnak csupán három szereplője − az elbeszélő, a barátja és a lány (utóbbi egyébként is úton van a vontatóhajón) − akar elmenekülni ebből a világból, a többi úgy érzi, a helyén van. Úgy vélem, Gion Nándornak, az írónak a világ rajza pontosabb és fontosabb volt, mint az ifjúsági regényekben általában jelen lévő tanító szándék és/vagy illúzióvesztés.

A sorozatkötet második alkotása a Postarablók, amely 1972-ben jelent meg szintén Újvidéken. Talán Gionnak ez az a műve, amelyik nem vagy alig illeszthető be az életrajzi visszatükrözött világba (lásd a Gion-tükörben a világ című tanulmányomat in Az építő-teremtő ember A Gion Nándor-i életműről Bába és Társa Szeged, 2008.). Nem véletlen, hogy olyan könnyen mozivászonra került: minden olyan elem megvolt benne, hogy izgalmas legyen, hogy sikert arathasson. (Megjegyzem a szenttamásiak tudnak egy hasonló postabetörésről; a történet pedig szorosan kapcsolódik a szülőfalu azonosítható helyszíneihez.)

A könyv harmadik művével indul a névtelen, de az általános iskola felső tagozatának történéseit részletezve bemutató ifjúsági tetralógia: A kárókatonák még nem jöttek vissza − 1977-ben jelent meg, Újvidéken. Füzi is, Elek is (és mások is) utalnak arra, hogy az egyik központi szereplőnek tekinthető Burai J. korábbi novellákban is feltűnt. Ezekből hármat Gion beválogatott az 1974-es novelláskötetébe (Olyan, mintha nyár volna). Burai J. emblématikus figurája meghatározó; A galamb című műben csak az emléke „úszik be” (Milne- és Bulgakov-adaptáció szövege és zenéje az evokáló-invokáló), ám igazából a galamb kiszolgáltatott helyzete készteti arra az E/1-es elbeszélőt, hogy ő is eszébe jusson. A patkányok a napon mintegy kimaradt részlete Az angyali vigasságnak − a Fodó tanár úr előzményként fogható fel. A postás, aki egy ujjal tudott fütyülni története kilóg a tetralógiából, szinte beleillik az Ezen az oldalon darabjai közé. A regényről sokat nem kívánok szólni, hiszen szülőföldjén megjelenése óta kötelező olvasmány, s mint ilyen részletesen elemzett, értelmezett szöveg.

Ez után következik a tetralógia második alkotása: a Sortűz egy fekete bivalyért; 1982-ben jelent meg Újvidéken. Elek Tibor a monográfiájából átemelt ötödik fejezetében (A szeretet vigasztaló ereje) taglalja a négy összekapcsolt mű jelentésrétegeit. Az én olvasatom szerint egyre nagyobb szerepet kap a felnőttek világa: az iskola Fodó tanár úrral és Novák tanárnővel, a kétes egzisztenciák és a bivalyos élettörténete. Később maga Elek is megjegyzi, hogy felnőttekről felnőtteknek szólnak ezek a történetek. (Itt sem kívánunk belemenni a részletekbe − ez a mű is kötelező olvasmány volt Délvidéken.) Ugyanakkor felhívjuk az olvasók figyelmét az irodalmi turizmus lehetőségére: a gioni életmű döntő többsége Szenttamáson játszódik, s ma már Srbobran könnyen megközelíthető, ráadásul augusztus 14-től várja az olvasókat a Gion Nándor Emlékház. Egyaránt érdekes lehet diákoknak és felnőtteknek, sőt az élmény rákapathatja a látogatókat az olvasásra is.

A tetralógia harmadik darabja a maga idején nagy vitát kiváltó epikus mű: Az angyali vigasság (Újvidék, 1985.). Nem szeretném a vitát felidézni, ám annyit megjegyeznék, hogy bár az életmű-kiadás olvasóknak készült, a jegyzetekben meg lehetett volna említeni, hogy a szerzői összeállítás mellett találhatóak még olyan részletek, amelyek hozzáférhetőek. Ilyet megemlít Elek Tibor is: Egy regény vége. Igaz, a magyarországi kutatók keveset tudhatnak, de bízunk abban, hogy Horváth Futó Hargita Gion-bibliográfiája nemcsak a kutatóknak lesz a támasza, hanem a Gion-világ rajongóinak. Tehát a történet teljessége bizonytalan − ezt azért szükséges leírni, hogy a szakmabeli kutató éppen úgy ne fogadja el a sorozat darabját kritikai jellegűnek, mint ahogy nem az a Noran-sorozat első darabja se, a Mit jelent a tök alsó?

S itt következik egy szükséges kitérő.

Ha ugyanis a tetralógia megjelentetése volt a sorozatszerkesztő célja, akkor nem szabad megfeledkeznünk egy olyan alkotásról, amely az olvasók és kutatók számára egyaránt hozzáférhető. Az Izidor című elbeszélésről van szó (Körkép 89 Magvető Könyvkiadó Budapest, 1989  154-167. o.). Több ez, mint egy kihagyott szöveg. Legelőször a felütés már Az angyali vigasságot idézi: „Nem, uram, egyáltalán nem félek attól, hogy ön meggyilkolja magát itt a szemem láttára.” (154. o.) A cselekmény előkészítésében feltűnik Povazsánszki, a halász (156. o.), később Opana. A mese szerint 1946 nyarán lövi agyon a betelepedő partizán Tarnóczki Balázst (158. o.) − de ezzel még nincs vége a történetnek. Megjelenik Virág Péter, Hodoniczki Oszkár és én (u.o.), ezzel Gion az első két regényre utal, majd Dukay János kuglizik (159. o.), amellyel a második és a negyedik regényre. Szóba kerül az angyali vigasság téli hordozása (161. o.), amely visszautal a harmadik, megelőző sztorira (a bankrablás hiányzik). A sztoriban 1947 tavaszán Morvai Pál meghívja családi ebédre Izidort (162. o.), elkezdik „szeretni”; majd 1947 nyarán a birkapaprikás főzésekor Izidor felakasztja magát (165. o.). S majd ez után, ősszel indul a befejező epikus mű cselekménye.

Az életmű ismerője felismeri a gioni meseszövés szálait, a történetszerkesztés elemeit, amelyek előkészítik a befejező negyedik részt. Ugyanakkor az életlen késsel ereit felvágással fenyegető megemlítése (166. o.) visszakapcsol Az angyali vigasság alaptörténetébe. Kár, hogy kimaradt a kötetből ez a szöveg.

Most következik a befejező mű, a Zongora a fehér kastélyból, amelyet Füzi László szerint Gion Nándor 1994-ben írt, Magyarországra való átköltözése után (megjelent a Forrás 2003/4. számában). A történet nem csak azért érdekes, mert befejezi az általános iskolás emlékezést, hanem mert hasonlít a Mint a felszabadítók és az Izsakhár című regényeire. Ugyanis a múlt szálai összeszövődnek a jelen történéseivel, s a felfejtés egyfajta világmagyarázatot is eredményez. S ez a világmagyarázat már nem az ifjúságnak szól (bár megérthetik), hanem a felnőtteknek. Túlzás lenne azt állítani, hogy egyfajta önigazolás is.

A regények után következik Elek Tibor többször idézett utószava: A szeretet vigasztaló ereje (Gion Nándor ifjúsági regényei) [517-532. o.] Csak egy megjegyzésem lenne az egyébként alapos íráshoz: Elek Tibor figyelembe vehette volna a 2009 óta megjelent írásokat, hiszen azok mások számára is elérhetőek. Persze egy sorozat-utószónak nem szükséges „naprakész”-nek lennie, s mint már többször említettem, a Noran és a Noran Libro kiadása nem kritikai igényű.

Amit viszont várt volna az olvasó, a Gion-barát befogadó, hogy essen szó a filmekről és színházi adaptációkról.

A Gion-művekből készült filmek többsége Magyarországon hozzáférhető, sőt esetenként vetítik is − jó lett volna néhány eligazító szó. Az Engem nem úgy hívnak címűből még csak forgatókönyv és pályázat született, de a Postarablók, a Kárókatonák és a Sortűz a maga idejében sikeres film volt. (Hogy a történet vagy a szereplők, rendezők miatt, az már más kérdés.) S szólni kellett volna a színházi adaptációkról − akkor is, ha Magyarországon kevés előadás történt. Ha a monográfiákból kimaradt, legalább itt nyílott volna tér a feldolgozások értelmezésére, a kritikára. Hiszen tudjuk, hogy a mai olvasók többségét a film-élmény készteti olvasásra.

Gion Nándor 2001-ben eltávozott közülünk. Nem hiszem, hogy csak egy könyvkiadói sorozat idézi közénk, de mind a vállalkozó, mind az örökösök s mind a vele foglalkozó kutatók méltán örvendhetnek, hogy több ezer napos hiány ellenére Gion Nándor közöttünk él, műveit kezünkbe vehetjük, mondhatunk véleményt róluk és várhatjuk, hogy folytatódjék az életmű sorozat olyan művekkel, amelyek sajnos kevésbé hozzáférhetőek. Olvassuk Gion Nándor alkotásait, hogy összeforrt nemzeti-nemzetiségi kisvilága élővé legyen általunk!