Spanyolnátha művészeti folyóirat

Deák-Takács Szilvia

Ezért egészen

Beüthetem a dzsípieszbe: Győri kapu; amikor 19 éve kerestem, jobban elállt a szó, vizsganap volt, miskolci nyelvi nap, hívtak, miskolcnyelviség helyett így beszéltem: minyjá závút szilviatakács, a csé és az esz végre nem ért össze, ha a nevem megfordult, ma nem csak a dzsípieszbe írok mást, nevet is máshogy alá.
 
    Megfordultam néhányszor azóta ott, utam nem csak akkor vitt arra, ha a Debrecen-Kisvárda heti útvonal teljesítése közben véletlenül a Nyíregyházán lecsatolt Miskolcra tartó vagonban maradtam, véletlenül, vagy mert a csé és az esz összeért.
 

   Esz a Szabó plusz eleje és vége, újalfám és omegáim találkozása, összeért a rég a mával, összenézek Radnótit, dadát Szabóval, hívok légyottra, hívnak engem, nevemen, csé és esz összeér.

 

   Összeértem egy csapattal is, ahogy tavasz a nyárral, nátha a spanyollal, kávé a tejszínnel, kapu a lakattal; számról számra lapozunk együtt, évszakonként dzsípiesz nélkül a Győri kapu felé.

 

   Rozália fürtjei a kertben ha fesztivál, kerti vagy opera, begyűrűznek, mint féltett madárlábbal teszik csapatos madárvonulást figyelők.
 

   Keresem a kávéházakat, Három Holló-légkörűt, szülessenek utolsó sorok felolvasás előtt, ha Ifi- és Net-, máris otthon vagyok. Csája helyett találok jókora szelet pirítóson  kakastaréj-formájúra sütött szalonnát, fogpiszkálóval rátűzdelt fokhagymagerezdekkel − hogy hol, ennyi legyen legalább net-titok.

 

    Feketébbre pörkölődjön kávé, fehérebbre színeződjön tejteteje, érjen össze csé és esz, kakastaréj és fokhagyma, kapuk nyíljanak, egészen, ezért.