Spanyolnátha művészeti folyóirat

Filip Gabriella

KapuCíner

Ha azt mondod: KapuCíner, nekem az jut eszembe: „Csak a teste”. Tudom, ha még azt is hozzáteszem, hogy a testről meg az jut eszembe: vannak, akiknek az jut eszébe, hogy egyeseknek mindenről az jut eszébe... Az. De nekem nem az jutott eszembe. (Csak egy kicsit...)
   No, ezt jól megcsavartam! Egyedül persze nem ment volna ez a fene nagy okoskodás. Segített a könyv és a könyvtár. Azt is az íróktól tudom, hogy mindent megírtak már legalább egyszer. Hiába erőlködnék. (Ráadásul ezt is, hogy mindent megírtak már egyszer, leírták előttem legalább X-szer.) Mégis − és én is − nekiveselkedem az újabb mű alkotásnak. (Így külön!) Mert műfaját tekintve mű mű készül éppen − bár eredeti anyagból dolgozom.
   Szóval én itten és mostan Göre Gábor bíró uram nélkül úgy lennék, mint ő Kátsa cigány nélkül, ha azt hallaná: Kapucímör. Ugrasztaná is a kisbírót, hogy híjja mán el a gesznyóktól Durbints sógort, mert csak ki kéne tudni, minek idéznék őtet Miskócra ezzel a Kapucímör-címmel?! Nem olyan címeres ökör ő, hogy megint kinevettesse magát. Elég vót, hogy az a pesti úr leszedette véle a kapu tetejit, ahelyett, hogy megmondta vóna egyenest: kávét ihatnék. Oszt kész. Fene a gusztussát!
   Ekkora baromságot, hogy egy gyenge kávéért szétszedni a kaput, egyszer csinál az ember. Persze, ha jó pénzt adnak érte, akkor még csak hagyján. De hiába 
fizetett volna az a bizonyos pesti ember, olyan hülyének látszott a szegény bíró, hogy még a teremtője is ki akarta vakarni a múltjából. Legszívesebben kitagadta volna az irodalomból is. 
   Akarta, akarta. Tagadta volna, ha tudja. De nem sikerült. Mert hát ez volt Göre Gábor írója számára a biztos pénz, a megélhetés. Aki nem hiszi, nézze meg a neten. Fenn van „nehány eresztés Göre Gábor tapasztalattyaiból” a MEK-en is. Hiába, no: a halhatatlan írót akár még az együgyű halandó is túlélheti! Vagy mégsem?! Mert azért Göre Gábor soha nem olvashatta Gárdonyi Géza sírján a feliratot. „Csak a teste...”
   No, most kellene menteni, ami menthető, még mielőtt bekéredzkedne ide valami vendégszöveggel egy filozofikus alkatú szerző, hogy megmagyarázza a halhatatlanság mértékét és mérhetetlenségét, a végtelen végességét. Esetleg egy pap is elkezdene prédikálni − hallottunk már ilyet − a bűn előtt lezárandó kapukról, vagy a lezárt kapuk mögött kiéheztetendő gonoszról. (Ámen.) Sőt, ide kívánkozhatna a háromkötetnyi Csinevával Benedek István is, mert hősét erősen foglalkoztatta ez a bizonyos „Csak a teste”-üzenet. Kapucínerről ugyan szó nincs a regényben, viszont kénytelenek lennénk bebarangolni egész Európát, megmászni a Dolomitokat, átélni a háborút meg mindent. De most béke van, meg elég nekünk a magunk baja: írni kellene KapuCíner címmel a miskolci kapukról valamit...
   Lehetne a kapuinkból egy jó kis helyi versike, amolyan miskolci abszurd: se szárnya, se zárja, így hosszú, úgy járda... És itt a kátyúk miatt mindjárt döccenne a ritmus, megszakadna a rím. Jelentem, részemről ezennel a költészet véget is ért. Minek erőlködnék?! Ki fizet ma a versekért?!
   Viszont maradva a tényeknél − magyartanároknak ajánlhatnánk nyelvtanórára − példaként. Látjátok, gyerekek: minden miskolci kapu, a Csabai kapu, a Fábián kapu, a Győri kapu, a Szentpéteri kapu és a Zsolcai kapu külön írandó, mint az út, utca, tér, fasor... − viszont a Sötétkapu egybe. Ettől kezdve figyeljen mindenki: mert ugye a Sötétkapu sem nem út, se nem utca, pláne nem tér vagy fasor, viszont címer az van a kapun. (Kapucímer.) És itt kezdődhetne egy vetélkedő vagy helyismereti pályázat, építészeti érték ebből − kissé feljavítva − lehetne szakdolgozat, PhD, heraldikai tanulmány, műemlékvédelmi projekt, városfejlesztési tervezet, építészeti érték − vagy amit akartok és a kapuról írtok. Mindezekhez a szükséges irodalom − a város koráról, kapuiról és a kapucímerről − megtalálható a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár helyismereti részlegében (Miskolc, Görgey Artúr utca 11., II. emelet). Tényleg mindent leírtak már. Bárki ellenőrizheti a könyvtárban. A katalógus otthonról is elérhető a www.rfmlib.hu honlapon... Ez volt a műmelléklet. Ugye, milyen ügyesen becsempésztem az irodalomba a munkahelyem reklámját?! Mert én itt dolgozom. Ahogy Göre Gábor mondaná: „Mejhöz hasolló lyókat kivánok...” − a könyvtárnok.