Spanyolnátha művészeti folyóirat

Tavasz akar lenni

A rigófiú rászedi a vörös macskánkat: más irányból közelít, mint eddig, arról, ahol eleség neki, macskának meg tavaszi feleség akad. Hangjaik keverednek a tavaszinak látszó reggelben, micsoda szimfónia.

Majd halványzöldes tojáshéjakat látok, amikor a nárciszt is, amikor nem vágyódom már a Kanári-szigetekre, eljön az az idő is, megleszek babérlombú erdők nélkül, meg kutyák nélkül, spanyol dialektus, fütyülés nélkül — megszokom, meg én, ahogy te ugatsz, te fütyülsz.

Ma még érdekel a tavasz, a mindig tízfokos éjszaka, a tenger felől érkező szél szaga, a szigetek közötti kompközlekedés, a vörös mojo szósz íze, a vízibiciklizés a passzátban.

A macskánk sziesztázik, még téli bundáját borzolja a sarki szél, kutyaugatás nem borzolja idegeit, átsétál az úttesten szimplán, egy nyelvet beszél macskalány-párjával.