Spanyolnátha művészeti folyóirat

Székelyhidi Zsolt

Nappali Nagypali

Néhány napja kikapcsolták az áramot otthon. Na, gondoltam, ezek nem fognak ki rajtam, haza se megyek esténként, majd a városban töltöm az időt. Bulizok, másnál alszom, máshol írok regényt, sok ruha kell, meg némi pipere. Anyám, mert most együtt lakunk, ketten egy böhöm nagy házban, kint Hidegkúton, mondja, ő megoldja, csak két csekket kell rendezni, meg valami költséget a visszakapcsolóknak, hogy kapcsolják vissza hamar, mert nem akarunk mi tartozni, csak szétszórtak vagyunk és szétszórtunk két havi díjtartozást, jó régen és azoknak lejárt a szokásos lejárati ideje, a szavatossága, vagy mondjuk úgy, már nem szavatolták a befizetés biztonságát. Szóval nem mentem haza, ez két és fél napig egészen jól ment. A regényhez sikerült nyolc plusz oldalt toldani, a word doc így lassan meghaladja az egy megát, ami jól hangzik, egy wordbe nehéz ennyi információt belegépelni. Nekem is sok időbe telt, telik is, itt azért nem állhat meg az ember, egy mega még nem regény, ahogy ezt egy szakavatott, szavatos író tudja is. Aztán persze buliztam is, csütörtökön. Kultiztunk, óvatos berúgás, óvatos csajozás, hajnali fáradtság és elfekvés Marci barátomnál. Aznap, vagyis pénteken este, már igazán fáradtan, végül csak hazaértem.
Sötétedett, anyám gyertyával fogadott, mondta, a szobámba is bevitt egyet, egy nagyobbat. Nincs tévé, kompjúter, rádió, hifi, nincs esti fény, gondoltam, nem lesz jó így, ez a hétvége, továbbgondoltam. Lefeküdtem, álmosan, másnap sokáig aludtam.
Dél elmúlt, mire magamhoz tértem. A kávét tűzhelyen melegítettem, anyám teniszezni ment. Mit is, mit is, próbáltam ráhangolódni a kora délutánra és az azt követőkre, éreztem, nem lesz ez így, nem lesz jó. Az emeleten valahogy ösztönösen a könyvekhez kerültem, kezemben a maradék kafé, ízlelgettem, a könyveket is, többhöz oldalvást kellett tekerni a nyakam, hogy némelyik gerincszöveget elolvashassam. Sokszor nézegetem a polcokat, ha nincs kedvem írni, vagy játszani a kompjúteren, vagy zenét hallgatni csak. Akkor átjövök a könyves szobába, a polcokhoz. Egész sok könyvem van, örülök, miközben forgatom a nyakam. A hampsteadi semmittevők, Palitól. Épp szerdán, jut eszembe hirtelen, az áramszünet előtti este avattuk Nagy Pált hetvenné, hivatalosan. Galéria nyílt, mégpedig Magyar Műhely, az Akácfa utcai egyik pincében, s ott, hetvennél is többen a megtelt, ellevegőtlenedett, háromnegyedkész, izgalmas teremegyüttesben, nekem eszembe jutott a '64-es novelláskönyv, a Reménység, hosszú évek, és vele Pali nemelektronikus gondolatai. Újralapoznám, akkor azt gondoltam. Ha mással esne meg, valahogy el se hinném, milyen furcsaságokat produkálnak a tudatalattik, az élettől függetlenül, s ha eléggé furcsát, talán az élet is belesegít, mintha túl akarna tenni, überelni minket. Ahogy otthon álltam és kiemeltem a semmittevőket és fellapoztam, az élet áramtalanított, tétlenségre, vagyis ehelyett olvasásra kényszerítő délutánján, a délután megtelt és eltelített. 390 forintért vettem a sárga könyvet vagy tíz éve antikváriumban, a Múzeum körúton. El is felejtettem, hogy Nagy Pál dedikálta, így: „Nemes-Nagy Ágnesnek és Lengyel Balázsnak szeretettel és barátsággal Nagy Pál Párizs, 1968 okt. 26.” Újra és újra végigfutottam a kék tollírást és mosolyogtam és ugyanakkor elszántam magam, ennek a szövegnek.
Ez az írás otthon készült a hétvégén, elektromosság nélkül. Éjszakába nyúlóan, ezért gyertyafényben, sok javítással és több lapot elhasználva, kompjúterhez szokott agyamat szinte a lehetetlenre kényszerítve. Visszatérés a kezdetekhez, gondoltam. Első pár írásomat, amik gyermekként még playmobil katonák hőstetteiről, abszurditásról és romantikus hódításokról szóltak, szintén kék tollal írtam.
A furcsa élethelyzet, amit néhány lejárt szavatú számla produkált, arra kényszerített, hogy átgondoljak mindent, a lányokról, az elektronikus zenéről, Paliról, a hetvenes évekről. Közben meg valahogy Nagy Pál járt a fejemben, illetve áramot igénylő alkotásai, na meg ő, amikor végigolvasva mindezt, miközben Bruno Montelsre gondol: „Tudod, mit fogsz mondani?” Nos, ezek az irodalom régi műfajai.