Spanyolnátha művészeti folyóirat

Cserjés Katalin

Kommentáló szavak, kontextuális ötletek a Lidi mama című hagyaték-szöveghez

A közel kétoldalas gépelt szöveget megsárgult géppapíron, egy példányban, az általunk 5-ös számozást kapott hagyatéki dobozban találtuk a sorrendben 8-as paksaméta 11. darabjaként. A dokumentum itteni helyzetét véletlenszerűnek, esetlegesnek ítéljük, lehetne másutt is, úgy véljük, de mivel környezete egyelőre csak rögzített és nem földerített, még kiderülhetnek mélyebb (kontextuális) kapcsolatai a mellette fekvő írásokkal.

      Megítélésem szerint a Lidi mama az 1979/80-as években keletkezett azokkal az írásokkal együtt, melyek a Hajnóczy Péter összegyűjtött munkái II. Kisregények és más írásokban (HPÖMu) 1993-ban láttak napvilágot, publikálásra, kötetbe nem kerültek, pl. Beamon (1979), A farmer (1980), A térkép (1980), A híd (1980). Felsoroltak közül a Lidi mama szövege egy bizonyos (történelmi-politikai-ideológiakritikai) szempontból A hídhoz áll legközelebb. A híd a keresztény vallásideológia és a szocialista eszmeiség generálta politikai terminológia közt lel mély egyezéseket; jelen szövegünk ugyanilyeneket a kommunista és nyilas ideológia közt. Megírásakor, még ha szerzője szándékában állt volna is, szövegtársaival együtt — politikai okokból közölhetetlen. Játszódni a szöveg az '50-es években játszódik, amint ezt a Szabad Nép félórák említéséből megértjük.1 Még 1956 előtt vagyunk.

      Erős, gyors és brutális, szociografikus és ideológiai töltetű, férfias, elfojtott indulattól fűtött szöveg még így (vagy különösen így) javítatlanul, mondatszerkezeti önkorrekciók, mély-átnézés nélkül is. A cinikus álöltözetében tett szociális gesztus és szolidaritás-bejelentés a „legbelső-udvarbeliekkel”, a szarszagú nyomorultakkal, a kókuszszőnyegesek világával szemben, annak értékrendjét, magabiztosságát problematizálva. Olyan erősek a kis szöveg valóságvonatkozásai, felidéző jelei, hogy vágynánk megismerhetni ez (Üllői úti) házat, legszívesebben már indulnánk is keresésésre, hátha nem bontották még le!

      Fenti írásokhoz való sorolás a műfaj kérdését is felveti. Az emlékekből táplálkozó csattanós anekdota egy nyers, brutális változata; napló-epizód; önéletrajzi részlet; kommentárokkal fűszerezett visszaemlékezés a novella határain; Hajnóczy-szkáz; dokumentum-próza; történelmi-szociológiai etűd a félmúltból; szociofotó; kroki, skicc, politikai-ideológiai helyzetkép (akár az Édes Anna legeleje, melyet oly sok éven át Kun Bélástul levágtak a regényszövegről a diákok helyes politikai tudata „érdekében"). Írás. Ezt a leglakonikusabb, kevés- és sokjelentésű műfaji megnevezést illeszti a társszövegek elé a HPÖMu is.

       Szándékosan hétköznapi, zömében árnyalatlan, megdolgozatlan, darabos nyelv, mindennapi, poétikai tartományok nélküli szóhasználat. Minimalizmus és spontán egyenetlenség, mert másutt hirtelen nagy erejű, frappáns fordulatok bukkannak elő (az ezredes kanális nyílásába zavart egyéb maradékai; Lidi szarral bíbelődő lénye stb.). A látszólagos hevenyészettség, pongyolaság, a nem teljesen kidolgozott, odavetett, nem egyszer egy iskolás fogalmazást idéző szerkezetek s az ebből előbukó kristálytiszta nyelvi mozzanatok nyugtalanítóan (de termékenyen) egyenetlenné teszik a szöveget. E szövegvonások tudat alatti zavart (zörejt) keltenek a befogadóban, állandó mozgásban tartják figyelmét. Ehhez járul a kegyetlen irónia és szenvtelenség, mely egy gyermeki visszaemlékezés bensőségességébe ágyazódik. E kettősségek közt oszcillál és pulzál a szöveg: minimalizmus és túlbeszéltség; nyerseség, de naturalizmus nélkül (ahogy ezt másutt is észleljük Hajnóczynál, s ahogyan obszcén és blaszfém tud lenni, csaknem mindenütt vulgaritás nélkül; szexuális kendőzetlenség pornográfia nélkül; irónia, morbid, szarkazmus és abszurd — cinizmus nélkül).

      A cím a maga tréfásan bizalmaskodó banalitásával mást ígér, mint amit kapunk, de ez nem új Hajnóczynál (lásd:  Alkalmi munka; Ösztönző elem; Tulipánhagymák; A nagymama beszáll).

       A szövegkezdés egyszerre emlékeztet mesére, emlékidézésre, s mivel a bérházat, melyről szó fog esni, határozott, távolra utaló mutatónévmással aposztrofálja a beszélő (azt), mintha korábban elmondottakra utalna vissza, azaz kiszakított rész, töredék, kiemelt epizód lenne, amit olvasunk: jön valahonnan, s folytatást követel, holott a másfél oldal, mely előttünk fekszik, lezárul, bekereteződik. A címszereplő Lidi mama maga csak a 18. sorban bukkan fel, kellő retardáció áldozatává és győztesévé válva, majd túl a kis szöveg felén, az első lap alján kap külön (zárójeles) bekezdést, mely le nem írja, nem részletezi, de frappánsan helyére teszi, ami róla tudható és tudandó.

      A szöveg radikális fordulata a 2. bekezdés 2. mondatában jelenik meg; az én-elbeszélő szenvtelen, közlő, gyermekit szimuláló visszaemlékezésébe valósággal beleüt, késsel avagy kalapáccsal vág belé a katonatiszt öngyilkossága, főként annak módja, még főkéntebb: az előadás lehetetlen higgadtsága, libabőrös cinizmusa. Melyről tudjuk, érezzük, hogy épp a cinizmushoz nincs köze.

      Az emlékezés valóságízét és az életművön belöli (auto)textualitást egyszerre hozza elibénk a sárga keramit, amit eleddig a Ló a keramiton című forgatókönyvből ismertünk; s ha a „textusoknál” tartunk: a kókuszszőnyeget szívesen nevezném a szöveg riffaterre-i szubtextusának.

      A suicid hajlam, az öngyilkosság, annak terve, végrehajtásának módozatai mindig érdekelték Hajnóczyt, gondoljunk a Perzsia öngyilkos kőművesére, Kolhász öngyilkos tervére, a magát felgyújtó buddhista szerzetesre. Halál, gyilkosság, kivégzés, erőszakos halál, önkéntes halál. Jelen kisprózánkban két halál van: az ezredesé és az első házmesteré. Az elsőéről szól a történet, ám úgy, hogy az indokokból, az előzményekből, a személyiségből, az utolsó percekről, a lefelé zuhanó út mélylélektanáról semmit sem tudunk meg, ezekről nem esik szó. Rejtett halál, de még rejtettebb és névtelenebb a kiemelt szerepet még halálában sem kapó házmesteré: észrevétlen múlik el szerzői szavak által a szövegből. Lidi mama mindkettejüket túléli, valami olyas ő, akár Brasch Izidor cipőkanala — elpusztíthatatlan. A komor világú szövegben szimpátia, ha van, egyedül őreá irányul. A szerzőé bizonyosan.

 

A Hajnóczy-próza jónéhány eltéveszthetetlen vonása figyelhető meg a vizsgált szövegben, például mint

— kiszólás, kibeszélés a szövegből, az E/1. narrátor folyamatos, figyelmeztető jelenléte; ezáltal állandó elidegenítés, figyelmeztető metalepszis (alászálló határátlépés): történetet olvasol, de! valóságot olvasol, melyben én is benne voltam, s benne vagyok most is (lásd: „megjegyzendő”, „mondom" werk-szavak beszúrása a második oldal tetején).

— az alá- és fölérendeltségi (erő)viszonyok világos (kényszeres; szükségszerű; elkerülhetetlen) rögzítése, lásd a házmesterek, az ezredes és Lidi mama látszatra tiszta, valójában összetett és többoldalú viszonyrendszere (lásd még: Alkalmi munka; A fuvaros; Szenesek; A fűtő; Márai-novellák stb.: egyik alapvető Hajnóczy-téma).

 

Végül, fenti sort folytatva, egyszersmind a vizsgált szöveg készre-dolgozatlanságának tudatosításaként (hogy itt bizonyosan egy még nem végleges változat olvasói vagyunk), a Hajnóczy-mondat jellegzetességeire térek a Lidi mama szövegében:

      Többször írtam már a Hajnóczy-hosszúmondat jellemzőiről, s e szintaktikai specialitást jelen írásban is megtaláljuk. E mondat időről időre kifejtő-részletező és körülményes, de alapvetően (pl. jelen esetben is) sok tagból álló többszörösen összetett mondat alá- és mellérendelésekkel, melyek között a kapcsolat nem egyszer laza vagy épp átláthatatlan, olykor ellentmondásos kötőszóhasználattal. Hadaró, türelmetlen, összedobált, aránytalan mondatok is lehetnek e szintaktikai egységek, zsúfoltak vagy épp túlbeszélően hígak, sietősek, bakugrásokban előrehaladók. Az élőbeszéd zihálását, máskor viszont a jogi nyelv szikár körülményességét, embertelenségét közvetítve. A szerzőnek hol nincsen türelme a részleteket kifejteni, csak vázlatol, összefoglal, majd pedig, látszólag indokolatlanul, túlrészletez egy-egy mellékesnek tűnő körülményt. Amikor a kötőszót saját ízlés és ellenőrizhetetlen belső kedély, pillanatnyi megfontolás szerint használja, a szócska poétikai eszközzé válik („kisgyerek voltam, de nem értettem...". A nagy teherbírású kleisti mondat, mint mindenütt, e szövegben is ott lüktet.2 Jellegzetessége a Hajnóczy-mondatnak a beékelés is, mondatbelső írásjellel nyomatékosítva (lásd: 2. bekezdés 1. mondata) és a külön bekezdésbe szedett, fontoskodóan zárójelbe tett előzmény, tkp. igen fontos közléselem (lásd: a Lidi mamának szentelt négy sor az első oldal végén: a közlés ígéretesen indul, az öregasszony bemutatását jósolja, amiből aztán nem lesz semmi). A többszöri rövidítés itt is és másutt is valamifajta elidegenítést szolgál, „szövegtani zsoldos” e célra bevetve, sietve, türelmetlenül (lásd: 6. sor: pl.; 2. bekezdés 2. sor: ún.), mintegy idézőjelbe téve a szöveg tartalmait, főként műfaját (széppróza). Az utolsó előtti bekezdésben álló meglehet módosítószó pedig nem tudja nem eszünkbe juttatni A pad című kisszöveg lírai lezárását. Amint a szöveg 2. mondatának zavart keltő megállapítása (ha létezett volna) ide citálja A kopt nők egy szerkezetét (ha térdig ezüstben kérdeznéd), ezzel a Szigeti Csaba-féle felejthetetlen érvelést a találóskérdés mint egyszerű formaszerkezet használata mellett.3

 

És most nézzük a „kijavítatlan hibákat”, melyek, elképzelésem szerint, egy publikációra előkészítő átnézés során eltűntek volna. Felfogásom szerint ezek tehát nem poétikai eszközök, hanem értelem- és olvasói közérzet-zavaró pontatlanságok, melyek értetlenné és borússá teszik a befogadót. A Hajnóczy-korpusz működés- és alakulásmódja iránt érdeklődő olvasót ugyanakkor megértő kíváncsisággal töltik el.

      A szövegben többféle nyom mutatja, hogy a megírás után ismét munkába vétetett, legépeltetett, átolvastatott. A korrigálásokról, kézzel írott bejegyzésekről s a bennmaradt apróhibákról Bagi Anita ír jegyzetet.

      Mindjárt az első bekezdésben található ugyanakkor az a hosszúmondat (a szöveg második mondata; az első mondat egy ötsoros koncentrátum), melynek gondolatkapcsolása illogikus, értelmezhetetlen, így nem minősülhet apróhibának. A mondatnak csak az első felét idézem, a második egységet rendbenvalónak találtam:

Ez a kókuszszőnyeg még akkor sem érne semmit, ha létezett volna, pl. mert a lift többnyire rossz volt − (...)

 

Úgy rémlik, nem áll egyedül e rendhagyó, ügyetlen szintaktikai egység a maga sajátos „elrontásmódjával” a Hajnóczy-szövegvilágban, a példákat keresem, de a felmerült gondolat maga is elbizonytalanít, nem szándékosságról — s a magam értetlenségéről — van-e szó. Az első tagmondat jelen időben van, amit a feltételes mód jövő idejűvé színez; a második tagmondat viszont múlt idejű — e második egység igeidejét érteni vélem, az elsőt tartom értelemzavaró hibának, s végképp értelmezhetetlennek azt a logikai kapcsolatot, mely a két tagmondat komplexumát a harmadikhoz kapcsolja. E mondat jelentésiránya épp ellenkező kéne hogy legyen. Egy lépcsőházi kókuszszőnyeg épp akkor kap erőteljesebb szerepet, ha a rossz a lift stb.

 

A második szövegoldal harmadik bekezdésének elején alany-kijelölési hiba van:

Természetesen nem ő lett az új 'házfelügyelő', de neki is, akár elődjének, Lidi szolgálatai pótolhatatlanok voltak.

 

Az előző bekezdés Lidivel végződik, így az ő személyes névmás óhatatlanul rá értődik, ezáltal, lineárisan a neki is a második tagmondatban, s csak ezután hökkenünk meg Lidi név szerinti aposztrofálásán a harmadik mondategységben.

 

Végül hasonló szintaktikai problémát észlelek a szöveg utolsó előtti bekezdése első mondatában:

Ezek az emberek lelkesebbek voltak a meggyőződéses kommunistáknál — Magyarországon tízmillióból három volt ilyen — mielőtt meggyőződéses nyilasok voltak.

 

Az utolsó tagmondat többszempontú inkompetenciájáról van szó. Hibás, félreérthető mondatszerkezet, de nagyon is hajnóczys, azt kell mondanom4. Ilyen s efféle szerkezetek, melyek, úgy vélem, a tömörítés vágyából s az éles vágások igényéből fakadnak, nem ritkák szerzőnknél, de a publikációra érettnek ítélt szövegekben korrekciójuk megtörtént, a hiba nyoma, rése alig észrevehetően sejlik csak fel.

 

Ne a tettenért (de vétlen, hisz javításra váró, csupán illetéktelen beavatkozásunk miatt feltáruló) hibákon fejezzük be jegyzeteinket, hanem az utolsó mondat késélű morbid líráján: bűzös condráiban Lidi mama gyengéden bíbelődik az öreg ezredes testmaradványaival az udvar sárga keramitján. Ahol pár esztendeje az a bizonyos halott ló hevert az áttetsző, véres vízben. 

 

 



1 A Szabad Nép-félóra az 1950-es évek első felének mindennaposan használt kifejezése volt. A munkahelyeken tartott kötelező politikai „vitákat” jelölte. Szabad Nép baráti körök a munkahelyeken az országban tömegével alakultak.Az ilyen vitákon a dolgozóknak kötelező volt megjelenniük. A nevét a rendszeres rendezvény arról kapta, hogy az irányított beszélgetésben a kommunista állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja hivatalos lapja, a Szabad Nép legfontosabb híreit és vezércikkeit kellett kommentálni egyetértően. A Szabad Nép 1945-től az  1956-os forradalomig volt a párt lapja, 1956. november 2-ától a Népszabadság váltotta fel.

 

2 Lásd Szekeres Szabolcs műhelytársunk és dr. Nagy Tamás ezirányú kutatásait. Szekeres Szabolcs: Kleist-nyomok Hajnóczy Péter: A fűtő című novellájának narratív struktúrájában. In: Hoválettem. A párbeszéd helyzetébe kerülni. Szerk. Cserjés Katalin és Gyuris Gergely. Lectum, Szeged, 2006, 43-55. Nagy Tamás: Egy arkangyal viszontagságai a szocializmusban. Hajnóczy Péter A fűtő című elbeszélésének egy lehetséges olvasata. In. Iustitia kirándul. Tanulmányok a „Jog és Irodalom" köréből. Szerk. Fekete Balázs et al. Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2009.

 

3 Szigeti Csaba: Hajnóczy Péter találós kérdése: Hol léteznek a kopt nők? In: Studia Poetica 7. (Az egyszerű formák szemiotikája.) Szerk. Bernáth Árpád és Csúri Károly. Szeged, 1985. 119-127.

 

4 Kommentárjaimat újraolvasva, vitatkozni kezdek önmagammal. Hasonló „rossz”, de roppant erejű, inspiratív mondatokat találok az ún. Hajnóczy-szkázokban, és másutt is. Engedtessék meg néhány példa:

— Az ember csak találgathat, mint mindig, amikor — a napi politika szerint nem csak a koptokról s köztük a kopt nőkről esik szó. (A kopt nők)

— Mindenki tudja: egyedül a vese-szörp hibás ezekben a dolgokban, mindenki, akiből vese-szörp készül. (A vese-szörp)

— A part közelében látható egy piros, kopottas ülődeszkával és háttámlával rendelkező pad, amelyet az illetékes hatóságok elfeledtek leszereltetni, nehogy a helybeli parasztok hazavigyék tűzifának. (A pad)

— És a katona! Mellképe volt látható, és a fejből a homlok széles csíkja. (A halál kilovagolt Perzsiából).