Spanyolnátha művészeti folyóirat

Láng Eszter

Gyógyüdülésen Berkenye Szonjával és más, hasonló figurákkal

Zsubori Ervin—Tenke István: Állati Növényi Ábécé − Pletykák, szóbeszédek, rosszindulatú híresztelések

 Artemisz Kiadó, Sopron, 2010

 


 

 

Az Artemisz kiadónál újabb kötete jelent meg a Zsubori—Tenke párosnak. Az Állati Állati Ábécét követte az Állati Növényi Ábécé. Aki megismerte az állatokra írt ábécéskönyv bohókás rajzait és jókedvű, vicces ötsorosait, minden bizonnyal habozás nélkül fogja beszerezni az újabb kötetet. Nem fog csalódni most sem: a növényekre írt verseken ugyanolyan jókat lehet nevetni, mint az előző kötet tréfás versein, s a színes pasztellfigurák derűs világa most is ötletekkel teli. Ezek az alakok élnek, tulajdonságaik vannak, meg lehet jegyezni őket, emberi jellemeket tükröznek. A könyv igényes kivitelezéssel, jó minőségben készült. A gondos szerkesztés, a borítóterv, a tipográfiai előmunka is a szerzőket dicséri.

      Zsubori Ervin verseiből most sem hiányzik a jó humor és a kedélyes szellem. Nem akarja megváltani a világot, nem akarja teletömni a fejünket unalmas tudománnyal, nem akar konkurálni a világ- vagy a magyar irodalom költőfejedelmeivel. Nem akar mást, mint könnyed, jóízű játékkal mosolyt varázsolni a könyvet forgatók arcára, miközben mégis ott rejtezik az ötsorosokban valami jellegzetesség, ha nem az adott növényre-, de legalább saját magunkra vonatkoztathatóan. Ötlet, játékosság, bohókás könnyedség, humor, az emberi elme kreativitása nyilvánul meg bennük. Így aztán Achillestől, a kínai keltől Zsuzsannáig, a zsarnok zsurlóig, Ágostontól, az árticsókától Zakariásig, a zríkás zabig sokféle növényszemélyiséggel találkozhatunk. Mert önálló karakterrel bíró élőlényekről, az emberekéhez hasonló tulajdonságokkal felruházott növényekről van szó. Ne kerteljünk: rólunk, akik szóbeszédeket terjesztünk, rosszindulatú híreket adunk tovább, s főleg pedig pletykára éhezünk. Dömötörről, aki ugyan csak disznóparéj, megtudjuk például, hogy „nem borotválkozott régen / s szőrösen jár az alvégen / ott hál, ahol rászáll az éj / lámpása a félholdkaréj.” De itt van Emőke, az ecsetpenész, a tájfestőből lett segédvegyész, Levente, a link lopótök, ráadásul részeges is. Nem marad ki a vénkisasszony rezeda sem, aki egyébként Rozália, és „hajlott náspáng a dereka”, és találkozunk Valérral, a vagány vízitökkel, aki „majdnem” téeszcsé-elnök. „Oktávia, az orgona tavaly végzett dzsessztanszakon”, Karolina pedig nem más, mint a kardvirág, aki „megvágta az ujját éjjel / a nagy kenyérvágó késsel”. Csanádot sem nehéz megjegyezni: nem elég, hogy csúf, csélcsap is, molesztálja a lányokat, s bizony rászolgálna egy jó bokán rúgásra.

      Olvassuk magunknak, olvassuk kislányunknak, kisfiúnknak vagy kisunokánknak, olvassuk és derülünk. Mert hát mire is való egy szép, színes verses mesekönyv, mint hogy a délutáni sétából megtérve együtt forgassa a család apraja-nagyja! S hogy megvegyük barátaink gyerekének is ajándékba, mert tudjuk, ő is örülni fog, vagy ajánljuk kollégánknak, merthogy ajánlható jó szívvel, biztos ízléssel.

      Élénk színek, kékek, sárgák, pirosak és zöldek virítanak a furcsa, nagyon egyedi rajzokon. „Tenkések” ezek, amilyeneket már megszokhattunk. Átlátszik a Canson papír raszterje, ez önmagában megmozgatja a felületet. Elevenek, mozgékonyak a figurák, némelyik riadt, másik elgondolkodó, harmadik fennhéjázó. Vannak nevető növények és rosszkedvűek is.

      A négyéves kis Ádikánk az ujját sétáltatja a képeken, körbevezeti a vonalakon és mondogatja: ez az enyém, ez is az enyém. Vigyázz, neked is a fenekedbe csíp, mondja tréfásan hatéves nővérkéje, s ezen aztán lehet megint gurulósakat kacagni, sőt, hahotázni, mondogatni még kicsit selypen, hogy ez nagyon vicces, és újra és újra elolvasni, ismételgetni, mint valami mondókát, hogy „Csanád a csúf, csélcsap csalán / megcsipkedi a lányokat / fogdossa a lábszárukat / addig nem változtat magán / míg nem rúgják egyszer bokán”.

      Ajánlom mindenkinek, aki szeret mosolyogni, garantáltan nem fog csalódni, sőt, gyógyító hatású lesz mindenféle depresszióra. Nemcsak a képek, a betűk is színesek, még a feketével szedett szavakból is kiérződik a szín, olyan gördülékenyek a versek. Játékosan bővíti a gyermeki szókincset az igényes szöveg, s ha nem értenénk valamit, van a kötet végén Szófejtő, az abesszin-kelnél kezdődik, de szó van az abszintról, az alt szaxofonról, az alvégről, az ankétról, az aperitifről, az ármányról s az árticsókáról, ami valójában articsóka, lila virágú gyógy- és fűszernövény, teát és főzeléket is lehet készíteni belőle, és apellálhatunk is ezentúl, mert ennek a jelentése is szerepel. És akkor még csak az a betűnél tartunk, a nonszenszig sem jutottunk el. Van Szószaporító is, hátha valakinek kedve kerekedne folytatni a verseket, és Színvalló, ha a gyermekeknek színezésre támadna kedvük.

 

Ábécé-film az Arnolfini Archívumban »