Spanyolnátha művészeti folyóirat

Berka Attila

Ma Deventerbe megyünk, Bartókhoz, ha kiválasztottak vagyunk, mondja Verdi

Érezhető bennünk a zavar.

Ha magunkba nézünk, akkor...

Na, ugye.

 

Fejezzük be a nagy szavak használatát, sőt, vegyünk búcsút örökre a kínosan méretes kifejezésektől.

Az optimális megoldás a totális némaság lenne, hisz oly felesleges a beszéd, akár a gondolkodás, de elsőre ne akarjunk magunktól túl sokat.

 

Forduljunk Hunlandia felé, álljunk vállszéles terpeszállásba, csattogtassuk a fogunkat, végezzünk dús ritmusú mellső karkörzést.

Ha közben látjuk kedélyünk láthatárán felbukkanó ködtükörképünket, akkor minden rendbe' van, szerelmünk.

 

Aki nem, tehát vak, húzódjon félre és kezdjen idézetek végeláthatatlan recitálásába.

 

Aki reggelizett, de már éhes, bólintson.

Aki nem reggelizett, de még nem éhes, integessen.

 

Aki ideindulás előtt nem kapcsolta ki a rádióját, a tévéjét, a számítógépét, aki ideérkezés után nem kapcsolta ki a mobil telefonját, az hajoljon le, fogja meg a bokáját, és a két lába között nézze a többieket.

 

Aki ünnepnapokon nyakkendőt köt, mosolyogjon.

Aki hétköznapokon is hord nyakkendőt, röhögjön.

 

Aki fél vagy félni akar, maradjon le, siessen haza, meneküljön.

Aki jön vagy jönni akar, vegyen mély levegőt, nagy lendületet.

 

Bal, jobb. Bal, jobb.

Bal, jobb. Bal, jobb.

 

Aki nem, aki igen.

Aki igen, aki nem.

 

Aki aki, az tapsoljon, hogy nóta-kettő-három-és:

 

Soha többé háború, tényleg!

Legyen inkább háború, tényleg!