Spanyolnátha művészeti folyóirat

Kinde Annamária

 

Elbocsátó

 

Nos menjen el. Túl jó vagyok magának.
A büszkeségemet nem adhatom.
Vigye a szívemet, de ennyi. Többet
nem kap. Legyőzni nem hagyom magam.
Bánhatjuk mindketten, hogy nem tanultunk
feloldódni házmeleg bizalomban.
Elküldöm, hogy e dús vetélkedésben
a győztesén én lehessek. Én. Magam.

 

 

Akik a hegyről nem vágytak mezőre

 

Számon tartották, hol motoz a medve,
tudták, az őzlábgomba merre nő,
s vaddisznó mikor jár gesztenyésbe.

Testvérük volt a szikla és patak,
farönkből volt a házuk és a méhek
a vadcseresznyefát kerülték júniusban.

A lábuk mindig tudta, hova lép
keveset szóltak, hallgattak nagyot,
és nem bánták, hogy hosszú ott a tél.

Nem kedvelték a feltűnő ruhákat,
hajnalban betakarta a felhő a rétet,
csermely simogatott titkos mohát.

Beszélt helyettük pergő tűlevél,
vihar morajlott távol, majd közel,
ha már ideje volt a változásnak.